Magyar Bálint oktatási miniszter február végi közlése szerint a koncepció az intézmények kapcsán speciális jogállású költségvetési intézményeket rögzít, és a korábban sokat vitatott kht. forma kikerült a tervezetből. A javaslat értelmében 2005-től 5–9 tagú irányító tanácsok működnének a felsőoktatási intézményekben. A testület összlétszámának felét az egyetemi tanács, a szenátus delegálná, másik felét a fenntartó, azaz az állami egyetemeknél a kormányzat. Garanciális elemként bekerült a koncepcióba, hogy az egyetemi tanács a kormány által delegált irányítótanácsi tagot kétharmados többséggel megvétózhatja. Az állami egyetemeken a közalkalmazotti státus is fennmarad, de a teljesítmény szerinti differenciálás határozottabban jelenne meg. Ezt az úgynevezett mozgó béren keresztül oldanák meg, ami nem az alapbérek csökkentését jelenti, hanem azonfelül mintegy 20 százalékos juttatást.
Bazsa György, az FTT elnöke lapunknak elmondta: alapjában a tanács egyetértett azzal, hogy a felsőoktatásnak négy nagy területen van szüksége változtatásra, ennek egyike a bolognai folyamat. Detrekői Ákos, az MRK elnöke megfogalmazta, hogy összeállítottak tizenkét pontot a tervezettel kapcsolatban, amelyből a miniszter tízet teljesített.

Botrány Debrecenben: szivárványos zászlót tűztek ki a városházára