Kossuth-díjasok hivatásukról és az elismerésről

Megkérdeztük három új Kossuth-díjasunkat, mit jelent számukra az állami kitüntetés, mit gondolnak a díjjal jutalmazott eddigi pályájukról és arról, milyen ma annak a kulturális területnek a helyzete Magyarországon, amelyben a kimagasló eredményeket elérték.

n Varga Klára
Borvendég Béla építész, akit az utóbbi tíz évben sokan szakmapolitikai témájú cikkei alapján ismertek meg, nagyon meglepődött azon, hogy munkásságát Kossuth-díjjal jutalmazták.
– Gyakran hangoztatják manapság, hogy az építészet része a kultúrának. Az épített környezet véleményem szerint is alapvetően formálja az ízlést és a szellemiséget. De a döntésekben, akár állami, akár alacsonyabb szintekről legyen szó, nem tükröződik, hogy felmérnék valós jelentőségét. Magyarországon nagyon kevés a tervpályázat, pedig ha nem ütköztetik a különböző építészeti koncepciókat, nem születhetnek meg a kor legjobb építészeti teljesítményei. Ha már az elején tudják, hogy a legismertebb nevű építész kapja majd a megbízást, nem jutnak lehetőséghez a fiatal tervezők. Tarthatatlan az olyan elképzelés is, hogy mindig a legolcsóbb tervet kell megvalósítani. Nagyon nagy szükség lenne a tervpályázatokra akkor is, ha olyan buktatókkal járhatnak, mint amilyenek például a Nemzeti Színház építése körül adódtak. Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkkal tovább nő annak fontossága, milyen is a ránk jellemző épített környezet.
Gyulai Líviusz grafikus úgy érzi, a Kossuth-díj nemcsak az ő életművét koronázta meg, hanem azoknak a barátainak is szól, akik már nem élnek, de szintén megérdemelték volna a rangos állami elismerést.

– Mindig reménykedtem abban – mondja –, hogy a magyar könyvkiadás újra megerősödik, és vizuális szempontból is igényes könyvek születnek. Néhány kiadó esetében ennek már vannak is kézzelfogható jelei. Az én nemzedékemnek még szerencséje volt abban, hogy a hatvanas évektől kezdődően színvonalas, szép könyvek létrehozásában vehettünk részt. A verseket, novellákat, regényeket illusztráló grafika nem csupán kísérőzene az irodalmi alkotáshoz, hanem az írott mű lényegét kell megragadnia. A grafika jelentősége azért is különlegesen nagy, mert az emberiség évezredeken át képekben gondolkodott. Képekben gondolkodik a kisgyermek is, amikor rajzol, képeken fogalmazza meg örömét, bánatát, viszonyát a világhoz és a többi emberhez. Bámulatra méltó a gyermeki kreativitás, kompozíciós készség, színérzék. Felnőttkorára a legtöbb ember mindezt elveszíti. Az igényes grafika, az esztétikus, magas színvonalon létrehozott vizuális környezet valamit visszapótolhat belőlük. Az állami elismerés a befogadó számára is jelzi, mennyire fontos, hogy nemzeti kultúránkat, képi környezetünket művészileg értékes produktumok alkossák.

Bogányi Gergely zongoraművész úgy látja, mivel nagyon fiatalon kapta meg a magas állami kitüntetést, még nagyobb felelősséggel, még nagyobb odaadással kell végeznie munkáját a jövőben.
– Éppen egy erdélyi koncertemről tartok hazafelé, melyen Chopin f-moll zongoraversenyét játszottam. Őszinte, szívélyes, értő fogadtatásban volt részem az ottani közönség részéről. Legjelentősebb előadói teljesítményeim, legnagyobb sikereim között nemcsak a Chopin-sorozatot vagy például a 12 Transzcendens-etűdöt tartom számon, hanem minden olyan estét, amikor érzem, hogy a közönség érti, élvezi a zenét, amit játszom. A virtuozitásnak minden korban nagyon fontos szerepe van a zene világában. Létezik mély és igaz virtuozitás, amely emeli a produkció értékét, manapság az is elterjedt azonban, hogy üres, öncélú magamutogatás, gyorsasági és hangossági verseny zajlik a koncertteremben. Ebben az esetben a létrejövő produkciónak nincs sok köze a zenemű igazi tolmácsolásához – szögezte le a kitüntetett.