Lejtőn a Bux index

2004. 03. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentősnek nem nevezhető, de ugyanakkor figyelemre méltó, 130,91 pontos gyengüléssel zárta a hét első kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényeit jegyző index, a BUX. A nemzetközi piacokon uralkodó, emelkedő trend ellenére a magyar tőzsdén jobbára a tőkekivétel volt jellemző, a reggel még 251 pontos mínusszal induló index gyorsan korrigálni próbált. A sikertelen javulási kísérlet után a BUX megadta magát a magyar tőzsdén uralkodó széljárásnak, így délig 10 400 pontra gyengült, s a zárás pillanatáig ragaszkodott ehhez a szinthez. A forgalom meghaladta a 18 milliárd forintos szintet, ebből a Richter 8,4 milliárddal részesült. A gyógyszergyártókra rájár a rúd, mondta tegnap egy kisbefektető, és jelképesen a Richter árfolyamára mutatott, amely már 800 forintot meghaladó mínuszban volt. A Richter végül 750 forintos veszteséget szenvedett el, de jelentős, 4 százalékos árcsökkenést mutatott az Egis kurzusa is. A gyógyszerárak ügyében hozott kormányzati döntéssel a gyártó cégek bevételei visszaesést szenvednek, így több befektetési elemző az eddigi vételről lefelé minősítette a hazai gyógyszeripari cégeket. Korábban a Richter-részvények reális árát valahol 30 ezer forint köré árazta be a piac, mára ez a várakozás köddé vált.
Csökkenéssel zárta a napot az OTP és a Matáv is, viszont a Mol ára a gyengüléssel szemben haladva 0,2 százalékot erősödött. Javult még a hónap egyik legnagyobb sztárja, az FHB is. A pénzintézet részvényei tegnap 8,1 százalékkal erősödtek, s átlépték a 7000 forintos határt is. Hasonló drágulással zárta a napot a Phylaxia, sőt az Econet és az Antenna Hungária ára is pluszban zárt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.