Spanyolok és magyarok

Tegnap felfoghatatlan dolog történt Madridban. Valami, ami nem emberi, és kétségkívül az erő sötét részétől származik. A spanyol fővárosban élő emberek egyelőre értetlenül állnak a történtek előtt. E sorok írásakor még nem tudni biztosan – és talán soha nem is derül ki –, hogy valóban az ETA követte-e el a robbantást, vagy a virtualizálódott al-Kaida áll az események mögött. Egy biztos, a világot fenyegető új keletű erőszak okai és eredői az Eufrátesz partján keresendők.
Pontosabban szólva az amerikai erődemonstráció és az iraki megszállás szabadította el a rettegést, nemcsak a glóbuszon, de szűkebb hazánkban, a mindeddig viszonylag békés Európában is. Ebből a szempontból pedig mellékes, hogy a baszk szeparatisták – ha valóban ők voltak – egyedül vagy nemzetközi sugallatra cselekedtek, esetleg erőt merítettek az iraki ellenállók mindennapos merényleteiből.
Túl az esemény közvetlen brutalitásán, a madridi merénylet lélektani értelemben is fordulópontnak bizonyult. A titokzatos elkövető azt üzeni, hogy mostantól kezdve az óvilág népei is bekapcsolódtak a globális játszmába. Bármikor felrobbanhat a madridi vonatutazó, az olasz fűszeres, a portugál halász, a bolgár pincér vagy… Vagy a magyar polgár, hiszen magától értetődően mi sem vagyunk biztonságban.
Egy-egy történelmi léptékű döntés értékét joggal szokás az utókor értékítéletére bízni, de hazánk iraki szerepvállalásával kapcsolatban most is egyértelmű, hogy rossz döntésről, elhibázott lépésről van szó. Már világosan látszik, hogy a hazai parlamenti pártok micsoda kockázatot vállaltak az iraki kalanddal, ugyanis – az MDF-et leszámítva, amely katonáink hazahozatalát követeli – egyetértenek abban, hogy továbbra is el kell játszanunk az iraki pokolban ránk rótt szerepet. A jelenlegi helyzetben csak a puszta tények számítanak. A Medgyessy-kormány rászabadította az erőszak dimenzióját Magyarországra, s akaratunk ellenére részesei lettünk a világméretű keresztes hadjáratnak. Aligha kétséges, hogy egyhamar nem keveredünk ki belőle. Az így érvelők gyakran felemlegetik a nemzetközi elvárásokat, az esetleges előnyöket, a konszolidáció morzsáit. Ám mindeddig nemhogy morzsákat nem juttattak nekünk, de – képletesen szólva – még a nagy ebédlőasztal közelébe se engedtek bennünket.
Feltehetően vannak, akik túlságosan is távol érzik ahhoz a madridi helyszínt, hogy közvetlen fenyegetettségről beszéljünk. Ehhez három megjegyzés is kívánkozik. Mindenekelőtt szögezzük le, hogy egészen tegnap reggelig a spanyol polgárok is távoli problémának érezték a világterrorizmust, legfőképpen annak iraki leágazását. Több mint elgondolkodtató egy tegnapi hír is, miszerint fokozták a magyarországi vasútvonalak biztonsági ellenőrzését. Végezetül ott a magától értetődő spanyol–magyar párhuzam, a balga módon vállalt nemzetközi kötelezettségek, amelyek alapján joggal rokoníthatnak bennünket.
Egy különbség mégis létezik Spanyolország és Magyarország között. Miután nálunk nincsenek baszk szeparatisták, mi nem keressük, hanem importáljuk magunknak a bajt.