Tegnap óta többletvámot kell fizetniük bizonyos termékek után az Egyesült Államok Európába szállító kereskedőinek. A szankciók az EU-ba irányuló, napi egymilliárd dollár összértékű amerikai exporttevékenység mintegy felét érintik. Az unió 2000 novemberében kért felhatalmazást a Kereskedelmi Világszervezettől arra, hogy mintegy négymilliárd dollár értékben kereskedelmi szankciókat rendelhessen el az Egyesült Államok ellen, amiért Washington a nemzetközi kereskedelem szabályaival ellentétes adókedvezményekben részesít amerikai exportőröket. A világszervezet felhatalmazása után az Európai Bizottság a szankciók fokozatos bevezetése mellett döntött, hogy ösztönözze az USA kongresszusát a kereskedelmi szabályok megváltoztatására. A kezdetben öt- százalékos mértékű többletvám havonta egy százalékponttal emelkedik, ennek hatása idén 315 millió, jövőre 666 millió dollár lehet.
A szankciók teljes értékét a bizottság szakértői annak a támogatásnak az alapján számították ki, amelyet amerikai exportőrök az úgynevezett Foreign Sales Corporation Act törvény alapján adókedvezmények formájában kapnak. A vitatott, 1984 óta alkalmazott amerikai törvény alapján a teljes amerikai exportnak több mint a fele részesül az átlagosan 30 százalékos adókedvezményekbe csomagolt szubvencióban. Az amerikai kormányzat már korábban jelezte, hogy kész a törvény megfelelő módosítására, ennek kivitelezése azonban a kongresszuson múlik, amely mindeddig nem tette meg a szükséges lépéseket.
A pótvámokkal sújtott amerikai áruk listája igen széles skálán mozog, a gyümölcsöktől és zöldségféléktől kezdve a hús- és tejtermékeken, az ékszereken, a bor- és textilárukon, játékokon és sportcikkeken át a szerszámokig és gépipari termékekig.

Itt a megrázó felvétel arról, ahogy a tatabányai áruházban betörik egy férfi fejét - videó