Tisztelt Szerkesztőség!

Legyen az illetőnek könnyebb
Kölcsönös jókívánságok váltása a Magvető Kiadó igazgatója és lapunk munkatársa között
Szemlátomást nagy a zűrzavar Varga Klára fejében (Az elebb szakadott cérna, Magyar Nemzet, február 24.). Sem a humán bátorságot, sem a fáradságot nem venném magamnak, hogy az említett hölgy gondolkodását befolyásolni próbáljam, ír, amit ír, lelke rajta.
Ám mint könyvkiadónak egyébként az a dolgom, hogy a magam eszközeivel szellemi súlyt, méltóságot teremtsek a leírt szavaknak, a belőlük összeálló könyveknek és természetesen a könyvek szerzőinek, továbbá, hogy az ilyesmire amúgy nem túl fogékony külvilágban igyekezzem fönntartani és gyarapítani az írott szövegekbe foglalt, számomra szent irodalmi szépséget. Illúzióimat persze rendszeresen ritkítom, próbálok higgadtan, empatikusan szembenézni a realitásokkal.
Ennek jegyében mint újságolvasónak arcizmom nem rándul, amikor Varga Klára államilag támogatott napilapnak nevezi a tudják, melyiket.
De az micsoda, amikor valaki azt írja Esterházy Harmonia Caelestisével kapcsolatban, hogy azt „az adófizetők pénzén – Seresén is – 15 millió forintból kellett németre fordíttatni”?
Először is a könyvet semmiféle általános alanynak nem kellett németre fordíttatnia, legföljebb a könyv német kiadójának, neki se kellett, hanem így akarta. Másodszor semmiképpen sem a magyar adófizetők 15 milliójáért – sem másfélért, még ha féktelen jóindulatomban föltételezem is, hogy a számba sajtóhiba csúszott. Úgy mondják ilyenkor: a többi stimmel.
Napnál világosabb tehát a mondat információtartalma: a magyar műveket megjelentető külföldi kiadók az általánosnak mondható európai gyakorlatnak megfelelően magyar állami támogatásért pályázhatnak a Magyar Könyv Alapítványnál, a pályázatokat az MKA kuratóriuma bírálja el, s ennek keretében a Harmonia Caelestist megjelentető német kiadó 500 000 (ötszázezer) forintos támogatást nyert. (Akárhányféleképpen próbáltam összeadogatni az MKA honlapján közölt számokat, akár az összeset is: sehogy se jött ki a 15 millió. A másfél se.)
És arról mit gondoljon egy kultúrember, ha valaki mindössze két mondat szűk keretei között peshedt umbuldával gyanúsítja meg a Magyar Irodalmi Díj zsűrijét, Angyalosi Gergelyt, Bojtár Endrét, Ilia Mihályt, Kántor Lajost, Margócsy Istvánt, Poszler Györgyöt és Réz Pált, valamint a díjat legutóbb elnyert Parti Nagy Lajost?
Én a magam részéről egyfelől kikérem magamnak, persze lényegében csak a rend végett.
Másfelől őszintén kívánom, legyen az illetőnek mindig, egész életében könynyebb, mint Parti Nagy Lajosnak. Ettől Parti Nagy Lajos még az marad, aki: olyan ember, akihez egy ilyen inszinuáció nem ér föl.
Morcsányi Géza a Magvető Kiadó igazgatója
Tisztelt Morcsányi Úr!
Levele nem túl szívélyes hangneme ellenére úgy sejtem, abban azért egyetértünk, hogy még a legkedvezőbb kiadói háttérrel rendelkező és a könyvpiacon a legnagyobb sikerrel szereplő magyar irodalmi műveknek is szükségük lehet/van állami támogatásra. Mindössze ezt szerettem volna illusztrálni a példával, amellyel kapcsolatban helyreigazított. Egyébiránt azt kívánom, hogy sok minden másban is Önnek legyen igaza. Senki ne érezze érdekének az írószövetség kedvezőtlen színben való feltüntetését, megosztását, a méltatlanul ismeretlen szerzők esélyeinek rontását. Magyarországon mindenkor a legkiválóbb alkotók a legjobb műveikért kapjanak díjakat pártatlan zsűrik döntései alapján. Nemzetközi fórumokon legtöbbet szereplő költőink, íróink teljes emberi és művészi szabadságuk birtokában írják meg világirodalmi színvonalú műveiket. Kívánom, hogy Ön évtizedeken át ilyen műveket adhasson ki.
Varga Klára

***

Hol a parlamenti ellenzék mostanában?
Örömmel olvastam Fricz Tamás helyzetelemzését a Magyar Nemzet 2004. január 3-i számában (6. oldal). A politológus tudományos eszközökkel mutatja meg, miért kellene előre hozott választásokat tartani 2004-ben.
A jelenlegi kormány idő előtti leváltásának szükségességét több mint fél éve elsőnek Csurka István, a MIÉP elnöke vetette fel. Levélben fordult a jobboldali pártok vezetőihez. Összefogásra szólított fel minden hazafias erőt: törvényes és alkotmányos eszközök alkalmazásával akadályozzák meg a mostani koalíció négy évének kitöltését. A komoly érvekkel megalapozott felhívás válasz nélkül maradt a parlamenti ellenzék részéről. Nem a látványos igenlést, zajos fogadkozást hiányolom. Csendben is megindulhat egy olyan folyamat a parlamentben a jobboldal részéről, amely tudatosan törekszik a fent vázolt cél elérésére. Ez egyébként kötelessége is lenne. Sok módosító indítvány az előterjesztett törvényekhez, kétséges eredményű bizottsági tevékenység, a korrupcióellenes harc jelzi munkájukat. Mindez fontos is. Eddig csupán erre volt lehetőségük.
A gyűlöletbeszéd-törvény volt az első alkalom a kormány leszavazására. Ehhez mindössze fél tucat nem szavazatra lett volna még szükség. Ennek a háromszorosa volt az ellenzék részéről a hiányzók száma. És mindez úgy következett be, hogy hónapokkal korábban már látszott a koalíción belüli komoly ellentét ebben a kérdésben. Horderejét jelzi, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult a törvénybeli hibák, veszélyek, alkotmánysértő részek miatt. Az ellenzék itt sem mozdult.
Mindenkinek éreznie kell ennek a szavazásnak a jelentőségét. Először lett volna alkalom a kormány politikájának valódi, hatásos és hatékony bírálatára. Ez nagyon fontos jelzés azok részére, akik ingadoznak a négyévenkénti választásokon, akik látványos és később országrombolóvá váló ígéretekkel becsaphatók. Az első leszavazást követheti, sőt követni fogja a többi. Ezt a tálcán kínált elsőt kihagyni nem egyszerűen hiba, hanem bűn. Az igazi politikai munka a parlamentben éppen az ilyen alkalmak megragadása. Az ellenzék ki akarja várni a négy évet? Nincsenek felkészülve egy rendkívüli kormányváltásra? Erőt gyűjtenek? Mihez?
A Fricz Tamás politológus által is nehéznek ítélt kormánybuktatás fegyvertárába a kormány leszavazása is beleillik. Milyen ok válthatja ki egyébként a két voksolás egy füst alatt megoldást 2004-ben? Korlátozott lehetőségei vannak az alkotmányos állampolgári engedetlenségnek. Mi megteszszük, amit lehet: EP-választások, emberek felvilágosítása. De elengedhetetlen a parlamenti ellenzék munkájának minőségi megújulása is. Ehhez az kell, hogy politikusai meghallgassák a bírálatokat, megfogadják a javaslatokat. Nem ellenük, hanem értük, értünk perlekedek.
Dr. Raics Péter fizikus, egyetemi docens Debreceni Egyetem kísérleti fizikai tanszék

***

Tudja-e Hiller, milyen párt alelnöke?
A Magyar Nemzet 2004. február 24-i száma Áldozatok és rémtettek címmel számolt be az Országgyűlésben a kommunizmus üldözöttjeinek emléknapja kapcsán lezajlott eszmecseréről, amelyben Hiller István kulturális miniszter, az MSZP alelnöke reagálását idézi. Eszerint Hiller kijelenti, hogy helyes és méltó dolog az önkényuralmi rendszerek áldozataira való megemlékezés, majd így folytatja: „fontos, hogy egyetlenegy, magát demokratikusnak tartó párt se tartson kapcsolatot olyan szervezetekkel, melyek önkényuralmi rendszereket éltetnek, illetve azok elkötelezett hívei”.
Ha marslakóként ma csöppentem volna a Naprendszer Föld nevű bolygójára, nyilván könnyes szemmel emelnék kalapot e Grál-lovaghoz méltó kijelentést olvasva. Sajnos nem vagyok marslakó, hanem emlékeim, sőt fényképeim vannak egy évvel korábbról, azaz 2003. március 21-ről, amikor a Hiller István által alelnökölt párt, a most kormányon lévő MSZP – amely minden követ megmozgat, hogy kommunista, azaz önkényuralmi múltját feledtetve szociáldemokrata színben tűnjön fel – a Munkáspárttal és a még létező (?!) MSZMP-vel közösen helyezett el koszorút Újpesten, a Váci út és Árpád út találkozásánál még álló tanácsköztársasági emlékműnél. És e gesztusnál kínosan ügyelt arra, nehogy valaki azt higgye, hogy a Kun Béla, Szamuely Tibor és László (véres testvérpár), Pogány József, Garbai Sándor, Varga Jenő, Lukács György filozófus és még sokak által kivégzett legalább 590 (dr. Váry Albert koronaügyész-helyettes könyve alapján) honfitársunkat gyászolják, mert a felirat szerint a koszorúkat a „Dicsőséges 133 nap” emlékére helyezték el.
Nagy kár, hogy Hiller István miniszter és pártalelnök vagy nem tudja, milyen párt alelnöke, és mi történik az általa alelnökölt pártban, vagy szavai pártja választási ígéreteinek kategóriájába tartoznak. (Hasonló meglepetést okozott Hiller úr baloldali, vagyis közönséges propagandatévé- és rádiócsatornákra tett javaslata. Ötlete azt tükrözi, hogy az MSZP-nek nem elég a magyar sajtópaletta kilencven százaléka sem. Neki és az MSZP-nek – a jelek szerint – százszázalékos médiafölény szükséges.) Ezért, 2004. június 13-ra és 2006-ra gondolva, Adyt idézve üzenem Magyarország választópolgárainak: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán…”
Dobai Miklós Budapest

***

Bella Gábor (Balatonboglár): Sokan vagyunk, akik azt mondjuk, hogy elég volt. A gazdatüntetés első napján tartotta a miniszterelnök évértékelő beszédét. Megoldást, kiutat, célirányos cselekvési tervet képtelen volt felmutatni. Pedig minden normálisan gondolkodó – magáért, családjáért, nemzetéért felelős – honfitársunk ezt várja el a mindenkori miniszterelnöktől. Ezen elvárásnak ismételten nem tudott megfelelni. A kormánykoalíció képtelen felmutatni olyan karizmatikus politikust, aki országunk hajóját biztos kézzel navigálhatná a helyes irányba. A navigáláshoz iránytű sem áll rendelkezésükre. Az ország katasztrofális gazdasági helyzetében gumicsontokat dobálnak a népnek, a közös listával pedig meg akarják fosztani a választópolgárokat a választás jogától, amely demokráciánk alapját képezi.
*
Nagy Gergely Péter (Budapest): Rosszkedvűen olvastam Csontos János cikkét (Visszalendült az Eötvös-inga, MN, március 2.), amelyben a szerző ismét foglalkozik egyes sajtóügyekkel, jelesül a Népszabadság lemondott főszerkesztőjének esetével. Az apropót az adta, hogy Eötvös Pál mint az ellenzéket durván lejárató, hamis Teller-levelet közlő volt főszerkesztő, miután tette miatt a MÚOSZ etikai bizottsága súlyos megrovásban részesítette, pár napja a MÚOSZ elnöke lett. A legbefolyásosabb hazai újságíró-szervezet első embere. A példátlan politikai botrányt kiváltó hamisítási ügy, amelyet Eötvös lapja előbb tagadott, majd vitatott, s amelynek hullámai elérték Teller Ede amerikai kutatóintézetét is, így zárult hát le. Ezek után van néhány kérdésem a folttalan becsületű elnök úrhoz. Az általa felügyelt etikai bizottság mit fog tenni akkor, amikor volt lapja, a Népszabadság újabb sajtóetikai vétségben találtatik felelősnek? Milyen elvek fogják vezérelni akkor? Hogy reflexszerűen tagadunk, és védjük a védhetetlent? A másik jelölt ugyanerre a posztra a Magyar Hírlap korábbi első embere volt. Ez is beszédes jelölés. Az ő főszerkesztése alatt jelenhetett meg az a mondat, hogy Orbán és Kövér likvidálása (értsd: fizikai megsemmisítése) mennyire üdvös lenne már ennek a nemzetnek. A baloldali újságokra jellemző forgatókönyv itt is hasonlóan alakult: a botrányos közlés után semmiféle személyi konzekvencia, sem stílusbeli, sem tartalmi javulás. Május elseje után uniós tagállam leszünk, a magyar sajtómorál azonban határozottan balkáni marad.
*
Kövecs Imre (Hajdúnánás): Relatív bér- és nyugdíjemelkedésről beszél naponta a kormány és a kiszolgáló sajtó. Nyugdíjas vagyok. A nyugdíjemelés mértékéről felesleges volna itt írni, mindenki tudja. Az árak növekedéséről is csak két engem érintő példát hozok. 1. Az a kenyér, amit fogyasztani szoktunk, 2003. december első felében 129 forint volt, alig egy hónappal később 169 forintért tudtam megvásárolni. Ez 31 százalékos emelés. 2. Közel tíz éve zöld hályog szembetegséggel kell élnem. A számomra előírt Xalatan szemcsepp a múlt évben 500 forint/üveg áron volt kapható, most 1000 forint. Ez százszázalékos drágulás. Talán pénzügyminiszterünk vagy miniszterelnökünk megmondja, melyik az a bér- vagy nyugdíjemelés, amelyik az ilyen mértékű áremeléseket fedezi.