Tartós a Budapesti Értéktőzsde javulási trendje – ezt mutatja, hogy a BUX már két hete egyfolytában emelkedik, továbbá ezt jelezte az is, hogy tegnap a magyar tőzsdeindikátor 11 ezer pont fölé emelkedett. A BÉT-en néhány kisebb papír, valamint a Mol és a Richter kivételével újabb, eddig a hosszra alig-alig mozduló részvények drágultak.
A BUX a reggeli „beesést” követve korrigált, és végül 17,98 ponttal előző ára felett zárta a napot. A forgalom meghaladta a 10,5 milliárd forintos határt, ebből a legnagyobb részt a Richterre kötötték amellett, hogy a gyógyszergyártó cég részvényei 200 forinttal lettek olcsóbbak előző záró áruknál. A Mol kurzusa 85 forinttal gyengült. Drágulással zárt viszont a másik két vezető részvény, a Matáv kilenc forinttal 901 forintra emelkedett, az OTP 31 forinttal értékelődött fel. A nap meglepetését az FHB okozta, a pénzintézet papírjai sokáig pénteki áruk közelében tartózkodtak, majd zárás előtt tömegesen jelentkeztek a vevők, így az FHB végül 5965 forinton zárt, ami 8,4 százalékos növekedésnek felelt meg. A brókerek azt nyilatkozták, hogy a fundamentálisan alulértékelt papírok árfolyamai lassan a megfelelő szint közelébe jutnak, bár néhány papír esetében van még növekedési potenciál, ilyen például a Rába, valamint a Synergon. A kereskedők rámutattak, hogy az FHB részvényeinek növekedési üteme nem meglepő, a banki papírok célára 8000-9000 forint közelében van. Az FHB októberi jegyzése óta azok a befektetők, akik jegyeztek a papírból, közel 1500 forintot, azaz 35 százalékot nyerhettek rajta.
A nemzetközi értékpapírpiacokon is drágulási hullám söpört végig, a japán Nikkei ugyan 0,3 százalékkal gyengült, de ez az európai és amerikai parketteket nem foglalkoztatta. A tengerentúlon a Goldman Sachs felminősítette az olajipari szektort, míg a Union Bank Suisse (UBS) az RWE áramszolgáltató növekedési lehetőségeit emelte meg. Kora délután a Dow Jones 0,13 százalékkal állt előző szintje felett.
Leállt a szíve egy diáklánynak Szarvason, az iskola előtt lett rosszul