Wass Albert nem térhet haza

A két világháború közti magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának, Wass Albertnek halála után sincs nyugvása. Sem szülőföldjén, Erdélyben, sem az anyaországban. Budapesten jelenleg azért nem állítható fel a mellszobra, mert a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottságának elnöke többek között az Igazságügyi Minisztérium szakvéleményére vár arról, hogy háborús bűnös volt-e a neves író, Romániában pedig rendőrségi vizsgálatot kezdeményeztek amiatt, hogy felolvastak a műveiből. Mindez történik 2004-ben, Magyarország EU-csatlakozásának évében, a román uniós tárgyalások véghajrájában.
A Kolozsvár melletti Válaszúton született grófról néhány éve iskolát neveztek el egy Hargita megyei kis faluban, Bögözön. Azért nem a szülőföldjén, mert a Mezőségnek azon a táján már nincsen magyar nyelvű nyolcosztályos iskola. A névadás óriási politikai botrányt kavart Romániában, és fura módon a falut is megosztotta – az ellendrukkerek azt kezdték hangoztatni, hogy a Wass fiúk idejönnek Amerikából és megveszik az iskolát, mások pedig a románoktól féltették a falut. Talán nincs olyan települése a Kárpát-medencének, ahol annyian olvasták volna az író műveit, mint akkoriban ott: ki-ki saját igazának védelmezésére kereste a sorok között a vélt vagy valós érveket. A névadó ünnepség addig soha nem tapasztalt rendőri érdeklődés mellett zajlott, s mivel a falu jegyzője nem adott engedélyt a rendezvényre, az iskola vezetősége a táblát csak az épület hátsó falára merte feltenni. Nem volt hosszú életű: tanügyminisztériumi és politikai nyomásra a helyi önkormányzat később a sokatmondó 1-es számú általános iskolára keresztelte az intézményt és az akkori igazgató sem maradt meg tisztségében. Irodalmi berkekben vihart kavart az is, hogy az író hamvait temethetik-e a marosvécsi kastély kertjébe, ahol a Helikon-találkozókat annak idején megszervezték.
A románok a kolozsvári népbíróság 1946. március 13-án hozott halálos ítéletére hivatkoznak, amely szerint az író „háborús bűnöket követett el a román nép ellen”, egész pontosan 1940 szeptemberében román nemzetiségű személyek meggyilkolására bujtották fel a falujukban, Vasasszentgotthárdon az oda bevonuló magyar honvédtiszteket. A második világégés után Németországba, majd az Újvilágba emigráló írót a vád Amerikába is elkísérte, ahol viszont nem találták bűnösnek a rendkívül szigorú igazoló biztonsági vizsgálat után. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy kiképzői munkára kérték fel a delandi Floridai Katonai Akadémián, utána pedig tanárként dolgozott a Floridai Egyetem idegen nyelvi tanszékén. Egyik fia, Wass Botond jelenleg is az amerikai hadsereg tábornoka. A romániai magyarság sorsáért aggódó írót többször próbálták meggyilkolni Amerikában, 1998-ban bekövetkezett halálának körülményei sem tisztázottak teljesen.
Az Erdélyi Szépmíves Céh egyik alapítójaként is számon tartott író számos művét románul is kiadták. 1946-ban nem nemzetközi ítélettel, hanem a háborút követő zűrzavarban felállított román népbíróságon, távollétében ítélték el a korábban katonáskodó grófot, nagy valószínűséggel birtokára, vagyonára pályázva. A román irodalomtörténet pedig tisztelettel emlegeti a cegei Wass grófi családot, amely kétszáz évvel ezelőtt menedéket adott a nemzettársai elől menekülni kényszerülő Gheorghe Sincainak, a román felvilágosodás óriásának. Mindez nem hatotta meg a jelenlegi román hatóságokat, ezért a háborús bűnösök kultuszát tiltó törvény miatt az író előtt tisztelgő köztéri szobrokat (ezek a Maros megyei Holtmaroson és Szászrégenben voltak felállítva) templomudvarokra kellett menekíteni, és később be is deszkázták őket. Ugyanakkor Romániában a változások után szobrot állítottak Iuliu Maniunak, a Vasgárda atyjának és utcákat neveztek el a fasiszta Románia vezéréről, Antonescuról. Ezeket egy ideje át kellene keresztelni, de pénzhiányra és egyéb okokra hivatkozva több helyütt vonakodnak a döntéstől. Wass könyvei különben huszonöt-harmincezer példányban fogynak Erdélyben, miközben egy kortárs regényből többnyire ezer példányt nyomnak. Bár a család tavaly kezdeményezte az író romániai rehabilitálását, nyáron a román főügyészség olvasatlanul utasította el az erre vonatkozó beadványt.
Február végén a szerző műveiből határokon átívelő, huszonnégy órás felolvasóestet szervezett több magyar civil szervezet. A maratoni felolvasáson több mint ezerhatszázan vettek részt Magyarországon, Szlovákiában, az Egyesült Államokban és Kanadában, valamint Erdélyben – az esemény után a román hatóságok rendőri kivizsgálást kezdeményeztek annak a gyanújával, hogy megszegték a háborús bűnösök kultuszát tiltó jogszabályt. A Maros megyei rendőrparancsnok szerint ezért hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztés és bizonyos jogok megvonása szabható ki, míg Frunda György RMDSZ-es szenátor szerint jogállamban nem lehet vizsgálatot indítani azért, mert valaki felolvas egy író műveiből.
Az Adjátok vissza hegyeimet!, a Kard és kasza, valamint más nagy sikerű regények szerzőjének Magyarországon sem volt sokkal több szerencséje. Honosítási kérelméről a Horn-kormány idején Kuncze Gábor belügyminiszter döntött úgy, hogy csak egyéves tartózkodási engedélyt ad az írónak. A Hit Gyülekezetéhez tartozó Hetek című hetilap cikksorozatot szentelt annak, hogy az író háborús bűnös volt-e, vagy sem, majd „Wass, a hungarista” című írásukban kritizálták, hogy „az Orbán-beszédek színpadi hátterét képező művészek” tavaly „alternatív Kossuth-díjat adományoztak” a „halálra ítélt jobboldali írósztárnak”. Bírósági per lett a könyvek kiadási jogából is: egy erdélyi és két magyarországi kiadó is magáénak tudja a jogokat.
Wass Albert mellszobrát a Vérmezőn tervezik felállítani, de az engedélyezés hónapok óta csúszik, mert a városvezetés a külügyi és az igazságügyi tárca véleményezését várja arról, hogy háborús bűnös volt-e az író. A magánadakozásból készülő szobor felállítását támogatja a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete, az I. kerületi önkormányzat szakbizottságai és a Budapest Galéria, de a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottságának elnöke, az SZDSZ-es Körmendi Ferenc szerint a kezdeményezők csak egy újabb, politikai célzatú szoborügyet akarnak kreálni. Az interpellációt benyújtó Marsi Péter, a MIÉP frakcióvezető-helyettese szerint nyilvánvaló, hogy a főváros csak a Bukarestből jövő választ, utasítást várja, ezért az időhúzás.
Wass Albert szülőföldjén már megfogyatkozott, vagyis a többséghez idomult a magyar lakosság. A legtöbb templomajtót csak az időnként odalátogató lelkész nyitja ki, maga húzza meg a harangot, szuszogtatja meg az asztmás orgonát. Ő az ige hirdetője és egyben a gyülekezet is. Az író – aki a Nemzetközi Pen Club tagjaként magáénak vallotta az írószervezet jelmondatát – egy összekuszált világ emberiségének lelkiismerete. Erdélyben, a bögözi iskola névadó ünnepségén úgy fogalmaztak: nem Wass Albertnek megtiszteltetés, hogy róla neveznek el iskolát, állítanak szobrot, hanem a településnek öröm és kegy, hogy Wass Albertről elnevezett intézményt, szobrot tudhat magáénak. Akik ezt ellenzik, azok „a népet akarják lélekben otthon tartani”. És egyre égetőbb a kérdés az anyaországban és a határon túl, hogy melyik lesz a következő jelkép, amelyről majd magyar emberek magyarázzák el a magyarnak, hogy politikailag nem korrekt, ezért fel kell adni…