Egy-két birtokot vagy borvidéket leszámítva a belépés korai még nekünk – véli Légli Ottó. – Nem vagyunk felkészülve. Ami nem csoda. Volt negyvenöt év kommunizmus, amikor megszakadt a hagyomány, sokan otthagyták a szőlészetet. Akik később újrakezdték, gyakran nem tudták, hogy mihez nyúljanak vissza. Kevesen fogalmazták meg pontosan, mit is jelent ma a „magyar bor”. Sokan elkezdtünk modernkedni ahelyett, hogy a saját helyi adottságainkra és hagyományainkra építettünk volna. A piaci jelenlét miatt több esetben kompromisszumot kellett kötni. Olyan alapvető dolgokról sem szabad elfeledkezni, mint például a hegyközségek felszámolása a kommunista hatalomátvételkor.
– Mi az a hegyközség?
– Önkormányzat, amelyben a gazdák az adott faluban megszervezték a szőlőhegy életét. Ott rend volt, noha ezt a szót ma egyesek nem szeretik. Olyan apróságokról is rendelkeztek, mint hogy ki mehessen be a hegykapun, szóval a szőlőműveléssel összefüggő szabályokat dolgozták ki. Például azt is, hogy mikor legyen szüret. Vagy hogy mennyit termeljenek. Több évtizedes szünet után újra van hegyközségi törvényünk. Csakhogy most ezt felülről testálták ránk, nem a gazdák önszerveződéséből alakult ki a szabályozás.
– Újra van hegybíró is?
– Igen. Ő vezeti a nyilvántartást a tagokról és a területekről. És ő adja ki az igen fontos származási bizonyítványt. Őt a közgyűlés választja meg.
– Amikor a Kádár-idők sűrűjében a közértek polcait elárasztották a „szemetebbnél szemetebb” borok, amikor a magyar fogyasztók tragikus módon rászoktak a félszáraz, félédes és édes borokra meg pezsgőkre, vagyis a cukrozott borra – és itt természetesen nem Tokajról van szó –, lehetett magánpincékben jó borokat inni?
– Igen. Sőt azt is ki merem jelenteni, hogy még az úgynevezett nagyüzemekben is voltak jó borok. Még a téeszpincék leghátuljában is volt egy hordó, amelyben a borászok saját maguknak tartották a bort, tehát a termelők tudták, hogy mi a jó, de ezt a piac nem honorálta. Azért ne felejtsük el, hogy 2004-ben is nagy számban találunk hamisított és silány borokat.
– Amikor nemrég a Zirc melletti Eplényben, az Imre Gyula varázslatos hangulatú borpincéjében rendezett Borklub-estén ön bemutatta 2003-as olaszrizlingjét, a csúcsminőség fölött érzett csodálatom mellett rögtön arra is gondoltam, miként lehet valaki ilyen bátor, hogy egy ennyire lejáratott néven forgalmazzon ennyire jó bort.
– Ehhez 1993-ban talán még nagyobb merészség kellett. Ma már nem kell annyi bátorság hozzá. Vagyunk egypáran, akik azóta sokat dolgoztunk az olaszrizling sikeréért. A magyar piac ma már kifinomultabb. A vásárló nem általában olaszrizlinget vagy oportót keres, hanem a termelőhöz kötve: Légli-olaszrizlinget vagy Tiffán-oportót. A régi háromnapos búcsúk hagyománya – amikor az első nap a családé, a második a rokonságé, a harmadik pedig a férfiak számára a hegyen eltöltött óráké volt –, hogy a saját borukat, alapvetően olaszrizlinget ittak. A kilencvenes években a boglári szüreti fesztiválokon is azt tapasztaltuk, hogy a környékről hozzánk ellátogató főleg idősebb férfiak a száraz olaszrizlinget keresték. Az persze más kérdés, hogy a közelmúltig az olaszrizlinggel szemben általában erős fenntartások voltak a piacon. Ugyanakkor az nem jó, ha az ember csak azt figyeli, hogy mit lehet eladni a piacon, és mindent „forintosítani” akar. Bíztam abban, hogy a valódi érték, így az olaszrizling is a helyére kerül.
– Mi lehet a magyarázata annak, hogy miközben az utóbbi mintegy másfél esztendőben a magyar borászat szárnyal, világszínvonalon állít elő borokat, a gasztronómia nem nagyon tart lépést a borászok teljesítményével? Nem egy magyar bor a legrangosabb nemzetközi versenyen nyer első díjat, de mérföldekre vagyunk attól, hogy akár egyetlenegy Michelin-csillagos éttermünk legyen.
– A szememben a két terület nagyon is összetartozik. Nem is nagyon tudok magyarázatot adni a jelenségre.
– Következzék egy olyan kérdés, amelyre a gyakorlat nagyon gyorsan megadja a választ: nincsenek veszélyben az 500–1500 forint sávban lévő magyar borok? Hiszen nagyon erős az EU-konkurencia…
– Biztos, hogy ez közvetlen veszély. De a nagyobb bajnak azt tartom, hogy kevés a szereplő Magyarországon. Annak a borásznak, aki 2004-ig nem tudta megjeleníteni a birtokát, most már nagyon nehéz lesz. De édeskevés azoknak a száma is, akik, hogy úgy mondjam, éppen hogy kibújtak a tojásból. Nekik most azt mondják: irány a bokszmeccs!
– És akkor még nem szóltunk a telepítési tilalomról.
– Kilencvennégy–kilencvenötezer hektár: ennyiben szabták meg a magyarországi szőlőterület nagyságát. 2005 után telepítési stop lép életbe. Nem is szólva arról, hogy sok szőlővidéken nem a legjobb területekre van telepítve a szőlő. A Balaton környéki mintegy tízezer hektárnyi hat borvidéken sincs a legjobb területeken. Hogy miért? Mert nem történt meg a területek osztályozása. Ez nem volt mindenkinek az érdeke. Ha valaki a kezébe vesz egy burgundiai bort, a helyi klasszifikáció következményeként tisztában van a bor eredetével. Nálunk – noha a „minőségi” szót sikerült lejáratni – valahogy mindenki minőségi bort szeretne forgalmazni. De tudni kellene, hogy asztali borról, tájborról, minőségi borról, premier cruről vagy grand cruről van-e szó, mint Nyugat-Európában. A rendszer ott gyönyörűen működik, a termelőnek is érdeke, hogy a besorolás megfeleljen a valóságnak. Nálunk meg kell magyarázni a fogyasztónak, miért van az, hogy az ugyanarról a borvidékről származó borok egyikének palackja háromszáz, a másikénak meg háromezer forint, holott a származási hely mellett ráadásul a fajta is megegyezik. Ez nyilván zavaró, és nincs is rá lehetőség, hogy mindenkinek külön-külön elmondjuk. Megoldás lehetne a teljes származás- és eredetvédelmi rendszer korrekt és tiszta felépíttetése és betartatása.
– Hogyan működik a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa?
– A nemzeti tanács a mindenkori kormányzattal szemben egyedüli szervként képviseli a bortermelők érdekeit és véleményét. Kialakíthat saját programokat is. Ott ugyanolyan demokratikusan választják meg az embereket, mint a hegyközségi tanácsnál. De a választásra jogosultak sokszor felvásárlókat választanak be a tanácsba, mert úgy gondolják, ez az érdekük. Most csökkentették a nemzeti tanács létszámát, és mindegyik borvidékről egy küldött vesz benne részt, vagyis 22 tagú a testület.
– És mi a feladata az Országos Borszakértői Bizottságnak?
– Az egy állandó 15 fős testület, amelybe a földművelésügyi miniszter nevezi ki a tagokat kétéves időtartamra. A feladata az, hogy a különleges minőségi borokat érzékszervvel, vakon bírálja. Ezenkívül a bizottság engedélyezi a forgalomba hozatalt. Az OBB mondja meg azt is, hogy a különleges minőségű borok közül melyik mehet exportra. De csak a különleges minőségű borok közül. Én 2002-ben lettem a tagja ennek a bizottságnak, akkor üresedett meg hat vagy hét hely. Majd jött a Medgyessy-kormány, s egy-két hónappal később kaptunk egy levelet, hogy megköszönik a munkát, és leváltottak jó párunkat.
– De hát ez törvénytelen! Írt erről a sajtó?
– Nagyon erős nagyítóval kellene keresni ezeket a cikkeket…
– Mi lehetett a leváltás oka?
– Az új miniszter nyilván alkalmatlannak ítélt bennünket. Persze az is lehet, hogy borpolitikáról van szó. Sajnos a magyar borszakmában is két tábor van, és ez így van a tokaji borok esetében is. Bizonyos borokat az egyik tábor értékel, a másik nem és megfordítva.
– Akiket elküldtek a mandátumuk lejárta előtt, véletlenül nem jobboldaliaknak tekinthetők?
– De igen.
– Edelényben mondta, hogy amikor Burgenlandban járt, jó volt látni azt a büszkeséget, ahogyan az ottani gazdák mutogatták törkölyből készült pálinkájukat. Nálunk miért nincs ugyanez?
– Ott a gazdák az első ötszáz liter pálinkát minden jövedéki illeték nélkül, adóval terhelten készíthetik. Nálunk a szeszforgalmazás – úgy tudom – mintegy hetven százaléka gyakorlatilag a monopolhelyzetben lévő Zwack kezében van. Mi, magyar bortermelők alanyi jogon nem készíthetünk törkölypálinkát, és nem is hozhatunk forgalomba. A Horn-kormány idején fogadták el azt a szabályozást, amely szerint adóraktáranként csak negyvenmillió forint kaucióval vagy bankgaranciával lehetett belépni a szeszforgalmazásba. A minimális adóraktárak számát pedig kettőben határozták meg. Az egész országban tíz alatt volt azok száma, akik erre képesek voltak.
– Mintha az SZDSZ-es képviselő fazonjára öntötték volna a törvényt…
– Mindenesetre a magamfajta bortermelők nem tudták azt a pénzt letenni.
– Ezzel szemben Burgenlandban?
– Ott száz és száz bortermelő forgalmazhat pálinkát. Ma például Stájerországba megyek egy kollégához, akinek a pincéjében szintén ott a gyönyörű párló, és a borlistán egy teljes oldalon a legfinomabb törkölypálinkáit kínálja a vendégnek. Nálunk még azt sem lehet megtenni, hogy a vendéglőkben egy szép borvacsora után a borász ajándék törkölypálinkáját kínálják. Könyöröghetünk, hogy vigyék el az értékes törkölyt tőlünk. Szegények vagyunk, de pazarlóak… Igaz, ez a gyakorlat megváltozik az idén, mert kötelező lesz a törköly lepároltatása. Az Orbán-kormány idején egyébként szabályozták, hogy milyen ital viselheti a pálinka nevet, azóta csak a tiszta gyümölcspárlatra lehet alkalmazni, nem akármilyen burgonyaszeszre, aromásított tömény italokra.
– Az olaszoknál bezzeg a grappa…
– Az ott komoly gazdasági ágazat. De ez a hajó már elment.
– Miért van az, hogy a világ elegáns vendéglőinek a borlapjáról hiányzik a magyar bor? Nem kellene a következő jobboldali kormánynak elindítania egy átfogó és folyamatos, globális marketingakciót?
– Dehogynem. Az osztrák borászokat például termelési szinten alaposan felkészítették a csatlakozásra, most pedig a forgalomba hozatalban segítik őket. A magyar borokat meg kell ismertetni, és a termelésünket is javítani kell. A minőség már rendelkezésre áll, de a termeléssel még csak növekedési fázisban vagyunk. A magyar borászokat elsősorban a belföldi piac érdekli, és ha van feleslegük, akkor azt megfelelő marketing nélkül külföldön nem is igen tudják eladni. Tőlünk az olcsó borok mennek ki nagyon olcsó áron, és ez nem segít a magyar bor minőségimázsán. Ezek az olcsó borok azt az üzenetet konzerválják, hogy mi ezt tudjuk. Most még csak egy-egy világszínvonalon álló magyar bort alkalmanként megízlelő külföldi piaci szereplőt tudtunk meglepni a minőségi borainkkal. A fricskák szintjén vagyunk.
– Az a főként az SZDSZ által vallott, de az MSZP által messzemenően gyakorolt neoliberális dogma, hogy a piac majd mindent megold, ezek szerint álságos ürügy a tétlenkedésre?
– Egyértelműen.
origo.hu
Újra kikérték Magyar Péter mentelmi jogát az Európai Parlamenttől
