Nem szűnik meg az Apáczai
Budapest. Nem szűnik meg az Apáczai Közalapítvány önállósága, az oktatási tárca a határon túli partnerekkel való egyeztetés után elvetette azt az elképzelést, hogy a szervezet egy másik közalapítvány részeként működjön a jövőben – idézte az MTI Medgyes Péter nemzetközi helyettes államtitkárt, aki tegnap felszólalt a közalapítvány létrehozásának ötödik évfordulóján rendezett közgyűlésen. Ígéretek szerint a közalapítvány az idén az Oktatási Minisztériumtól 170 millió forintos támogatásban részesül, ehhez várják még a munkaügyi tárca hozzájárulását. A szakképzési alapból várhatóan 500 millió forint jut a szervezetnek. Tavaly a közalapítvány összesen egymilliárd forintból gazdálkodott. (MN)
Bászájev figyelteti Maszhadovot?
Groznij. Samil Bászájev harcosai adott esetben megakadályoznák, hogy Aszlan Maszhadov feladja magát a Moszkvához hű erőknél. Az erről kiadott parancsról a grozniji orosz hatóságok fogságba esett csecsenektől szereztek tudomást, akik a szeparatisták soraiban érezhető feszültségről is beszámoltak. Mint mondták, tovább növelte a Moszkva ellen harcolók két vezetője közötti ellentétet, hogy Maszhadov környezetéből a közelmúltban több ismert parancsnok is megadta magát Ahmad Kadirov csecsen elnök egységeinek. (MN)
Politizáló szakszervezetek
Pozsony. A szlovák kormány a háromoldalú egyeztető tanácsról szóló törvény hatályon kívül helyezését kezdeményezi, mert mint a szociális partnerek testületének a vezetője, Pavol Rusko gazdasági miniszter mondja, a „szakszervezetek nem tagjaik szociális érdekeit védik, hanem politizálnak, így nem partnerei, hanem politikai ellenfelei a kormánynak”. Rusko azt követően kezdeményezte a törvény megszüntetését, hogy a szakszervezeti konföderáció bejelentette, a Robert Fico vezette ellenzéki Smer a partnere, s ezt a pártot támogatják majd a választásokon is. (N. S.)
Brüsszeli vizit
Brüsszel. Romano Prodival, az Európai Bizottság elnökével (képünkön) és Guy Verhofstadt belga kormányfővel is tárgyalt tegnapi brüsszeli látogatásán Ven Csia-pao. Az új kínai miniszterelnök – akinek tavalyi kinevezése óta ez az első európai látogatása – elmondta: nem szabad más problémákhoz kötni a Kínának szánt fegyverek szállítására kimondott EU-embargó feloldását. Közölte azt is: országa helyesli az emberi jogokról az unióval kezdett párbeszéd folytatását, s „fokozza előkészületeit” az állampolgárok politikai jogairól szóló ENSZ-egyezmény ratifikálására. (MN)

Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó