Ágoston és a Mikó vár

Szent Ágoston (354–430) hippói püspök a legolvasottabb keresztény szerzők közé tartozik, a műveire vonatkozó értelmezés- és kutatástörténetnek könyvtárnyi a szakirodalma. Filológusai közül talán nem a legjelentősebb Johannes Pesselius (+1558) dominikánus szerzetes, teológusprofesszor, de a jeles hitszónok ez irányú tevékenységéről mégiscsak szót kell ejtenünk, hiszen munkája gyümölcseként született egy Augustinus összkiadás. Ez pedig mindenképp tiszteletet parancsoló, hatalmas munkát jelent. Az „opera omnia” Melchior Novesianus (Neuss) jóvoltából Kölnben nyomatásban is megjelenhetett 1539-től kezdve.
Novesianus 1525 és 1551 között tevékenykedett, tehát meglehetősen korai nyomdász volt, ha nem is a legkorábbiak közül való. Konkurenciája akadt a nagyvárosban bőven, hiszen vele egy időben dolgozott Eucharius Cervicornus, Franz Birckmann vagy Peter Quentel – hogy csak a nagyobbak közül említsünk néhányat. A Novesianus műhelyéből kikerülő könyvek legtöbbje egyházi-irodalmi munka, klaszszikusok, mint Nagy Szent Leó és Theophylaktosz, valamint kortársak, mint Albert Pigge (1490–1542) vagy Dionysius Carthusianus (1402–1470) írásai. Valamennyi kiadvány megbízható és csinos, arányosan tördelt antikva. Némelyik könyvének elején látható Melchior Neuss nyomdászjelvénye is, a lefelé mutató nyílvesszőre tekeredő sárkány.
A Szent Ágoston-kötetek is szép, ráadásul vaskos munkák, többnyire közel háromszáz lapos másodrét könyvek. Létrehozásukban Pesseliuson kívül közreműködött Johannes Piscator Lithopolitanus is – többek között neki köszönhetjük a könyv előszavát.
Augustinus Magyarországon is a sokat olvasott és idézett szerzők közé tartozott, nem is csoda, ha írásainak különböző kiadásaiból számtalan eljutott hozzánk; valamennyi régi könyvtári gyűjteményünkben akad több is Szent Ágoston munkáiból. A Novesianus nyomdájában készült kiadásból is hoztak az országba néhányat. Az egyik kötet Kölnből kisebb kitérőkkel Csíksomlyóra került a XVII. században. Csaknem kétezer kilométer hánykolódás, zötykölődés után megállapodhatott a ferences szerzetesek ősi kolostorának könyvtárában.
Hogy ez pontosan mikor történt, nem derül ki a bejegyzésekből, de a legrégebbi feljegyzés Kászoni Imre kolozsvári klerikus, ferences szerzetes haláláról tudósít 1599 novemberében. Egy másik, 1623-as, később kihúzott bejegyzés a könyv megvételére vonatkozhat, és a csíki kolostor legrégebbi jegyzete „mindössze” 1664-es.
A legérdekesebb utólag beírt rövid mondat így hangzik: „Az zereda uarat kezdek epitteni 1623 16 die apprilis”. Ez se volna olyan különleges, ha a Mikó vár építésére vonatkozóan bőségesen állna rendelkezésünkre levéltári forrás. Csakhogy nem áll. Amit e szép épület történetének kezdetére vonatkozóan régi írásokból tudni lehet, az a nagyon is kétes hitelű csíki székely krónikából derül ki. E szerint a várat még 1063-ban építették, csak később az erődítmény zendülés áldozata lett, és lerombolták. Ez azonban – ebben a formában – egyáltalán nem valószerű, inkább csak a képzelet szüleménye. A jelek szerint a vár felépíttetése Mikó Ferencnek köszönhető, akit Bethlen Gábor 1613-ban nevezett ki főkapitánnyá, s akinek nem kevés harcot kellett vívnia, hogy személyét elfogadtassa a csíkiakkal. Az épületnek előzménye pedig nemigen volt.
Mennyi szerencsés „véletlenre” volt szükség ahhoz, hogy a vár építésére vonatkozón ez a kis adat fennmaradhasson! Kellett Augustinus, a nagy egyházatya, kellett Pesselius, a dömés Ágoston-kutató, Novesianus, a kölni nyomdász, az ismeretlen kereskedő, akinek a kötet Csíkba érkezését köszönhetjük; és szükség volt a könyvnek arra a buzgó használójára is – talán egy névtelen franciskánusra –, aki, ki tudja, miért, de odavetette a kötéstábla belső felét borító papírlapra ezt a rövid mondatot.