Mit gondolhat valójában a világról, milyen világkép húzódhat meg döntései mögött, milyen szándékai lehetnek az MSZP új miniszterelnök-jelöltjének? Mi az, ami életéből a nagyközönség számára is ismert, és mi az, amit elfedni, szépíteni, esetleg átírni szeretne? Milyen személyiség lehet valójában? A kérdésre Gyurcsány Ferenc nyilvánosságnak adott nyilatkozataiból és politikai elemzésekből próbálunk meg válaszolni.
A hivatalos életrajzban szereplő rövid adatokhoz képest – hogy Pápán született 1961-ben – egy 2003 decemberében Rádai Eszternek adott hosszú interjújában meglehetős részletességgel és sok tekintetben bizonyára teljesen kendőzetlenül meséli el gyermekkora történetét. Végtelen nagy szegénység, szoba-konyhás lakás, budi az udvaron. Édesanyjáról nagy tisztelettel és szeretettel szól – „hat elemit végzett, nagyon egyszerű és nagyon tisztességes asszony, aki mindig forintra tudta, mennyi van a pénztárcájában”. Ezzel látványos ellentétben áll édesapja jellemzése: „Dzsentri származású, a szélsőjobb eszméivel rokonszenvező ember, aki a felszabadulást összeomlásként élte meg, aki akkor is forradalomnak mondta 1956-ot, amikor mindenki ellenforradalomként vagy sehogy sem beszélt róla, és aki pusztította önmagát, a családját és mindenkit.”
És milyennek látja vagy akarja láttatni akkori önmagát? „Öntörvényű voltam. A család nem állított szabályokat.” A lázadó úttörővezető családi támogatás nélkül egyedül utazik fel a fővárosba, hogy az Apáczai-kollégiumba jelentkezzen. Két év múlva kirúgják, a középiskolát Pápán fejezi be. A visszaemlékezés hangvételéből arra következtethetünk, hogy ezek a törések mély, életre szóló nyomot hagytak benne, és iskolái, tanárai, osztálytársai éppoly kevés érzelmi kötődést jelentenek számára, mint az édesapja, akivel „mindenféle baj volt”.
Lehetne persze a szövegnek olyan olvasata is, amely a felsorolt megpróbáltatásokat csupán a self-made man vonásai kiemelésének tudja be, ennek azonban ellentmondanak azok az 1990 elején adott interjúk, amelyeket Demisz alelnöki pozíciójáról való lemondását követően tett. Lényegében nagyon hasonló keserűséget olvashatunk ki belőlük, a kötődésnek és önbizalomnak ugyanazokat a hiányait.
És a megpróbáltatások – elmondása szerint – a középiskola után sem értek véget: a főiskola mellett éjszakás nevelőtanár, KISZ-es karrierje csupán a véletlen következménye, belesodródott, azt se tudta, mi a „mozgalom”. „Az biztos, hogy nem sokat értettem ebből a világból” – mondja visszaemlékezve akkori önmagára.
Talán ennek köszönhető, hogy emberi kapcsolataira, életpéldáira, eszményeire, céljaira csak ezután veszteget néhány szót. De a lényeg mintha nem ez lenne. „Kaptam havonta 3700 forintot, és ettől nagyon boldog voltam, huszonkét éves fejjel többet kerestem, mint az édesanyám otthon.” A pécsi egyetemi évek alatt megismert és a visszaemlékezésben felsorolt emberek talán csakugyan fontosak lehettek számára: Csepeli György, Horányi Özséb, Mátyás Győző – csak első látásra tűnik heterogén társaságnak. „Az volt az önképem, hogy azok közül való vagyok.” És közben egyre feljebb ívelt a KISZ-es karrier, aminek mi más célja lehetett, mint a kommunizmus lázadó lebontása talpig farmer, alföldi papucs öltözékben.
Mint a korabeli híradásokból tudni lehet, 1989. január 13-án a KISZ-kb titkárává választották Gyurcsány Ferencet, a pécsi városi KISZ-szervezet első titkárát, az egyetemi és főiskolai tanács elnökét, majd április 23-án a Demisz névre átkeresztelt szervezet alelnöke lett Kracsun Csabával együtt. Hamarosan Gyurcsány lett az, aki június 8-án a harmadik fél képviseletében aláírta az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalások megkezdéséről szóló megállapodást.
Arra vonatkozóan, hogy miért szakított a Demisszel s vele együtt egy időre a politikával is, eltérő magyarázatokat adott. 1989. június 22-én a Népszabadságnak így indokolta lépését: „… úgy látom, hogy ez reménytelen, ez a szervezet jelenlegi formájában mindennemű reformra alkalmatlan.” Talán azért próbált meg új ifjúsági szervezetet alapítani Új Nemzedék Tömörülés néven, hogy végre szakíthasson „azzal a leegyszerűsítő politikával, ami bal- és jobboldal vagy népiesek és urbánusok, KISZ-esek és fideszesek párharcaként” festi le a világot. „Ebből én kiszállok, a hatalmi elit harcában nem kívánok részt venni” – nyilatkozta akkor. Egy évvel később, 1990-ben az MSZP elszigeteltségéből adódó kilátástalan helyzetét is megemlítette a politikával való szakítás okaként.
Más szövegekből következtetni lehet az átalakulás belső hatalmi harcainak természetére és arra, hogy milyen módon ment végbe az osztozkodás. A képet még tovább árnyalja a 2003-ban felidézett kellemetlen incidens is, amikor a rendszerváltás forrongó éveiben a nyílt utcán megállítva ismeretlen járókelők vágták a fejéhez: „Trógerek vagytok.” A sokféle magyarázat nem zárja ki egymást, de talán nem képzelgés azt gondolni, hogy más szempontok is közrejátszhattak az időközben családfenntartóként mind nagyobb erkölcsi és anyagi felelősséget érző hajdani KISZ-titkár döntésében.
Egy út eltorlaszolódott és egy másik megnyílt. Visszaemlékezése szerint először is öt hónapot tájékozódással töltött. Majd váratlan fordulat történt. Műbőr aktatáskát, lila és zöld öltönyt vásárolt, hogy olyan legyen, mint a kor hősei. Balzac, Flaubert és Guy de Maupassant halhatatlan alakjai jelenhetnek meg előttünk. Bel Ami Budapesten. „Tanulom a szakmámat. Közgazdász – is – vagyok, s jelenleg egy tíztagú kft. főmunkatársa. Menedzseléssel, pénzügyi-gazdasági tanácsadással, vegyesvállalatok szervezésével foglalkozunk” – mondta 1990 februárjában. Eleinte valódi mindenes, parizeres zsömlét hoz főnökeinek, akik azonban hamarosan felismerik páratlan üzleti tehetségét. Legalábbis saját visszaemlékezései szerint.
A szédületes gyorsasággal felfelé ívelő karrier azonban több vonásában is tartalmaz bizonytalan elemeket. A HVG 1996-os elemzése szerint „az egykori mozgalmárok között több vállalkozó-menedzserré lett ifjú is akadt, akikről azóta sem terelődött el teljesen a gyanú árnyéka, hogy közreműködtek az 1989–1990-es átalakulás hónapjaiban hirtelen megcsappanó KISZ-, illetve Demisz-vagyon széthordásában, s ennek morzsáiból szedték össze a vállalkozásaikat megalapozó indulótőkét”. „Az én történetem más. Azt is mondhatnám, hogy rendhagyó” – nyilatkozta magabiztosan 2003-ban. A rengeteg egymásnak ellentmondó információból ma már szinte lehetetlen kihámozni az igazságot. Tény, hogy üzleti pályáját a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft.-ben kezdte, ahol az átmenet jogilag sok tekintetben kevéssé szabályozott helyzetében a volt állami vagyon értékesítésével foglalkozott, majd az előmenetel hiánya miatt kilépett, és az Eurocorp Nemzetközi Pénzügyi Rt. vezérigazgatója lett.
1992-ben megalakult az Altus, s e cég 180 milliós alaptőkéjének 60 százaléka már Gyurcsány Ferencé, 40 százaléka pedig az ifjúsági mozgalomban szerzett régi ismerősé, Molnár Attiláé. A jövedelmező vállalkozáshoz a munkásmozgalom számos régi harcosa is csatlakozott. Négy év alatt az Altus vagyona 3–4 milliárd forintra, jegyzett tőkéje 500–600 millió forintra gyarapodott. Szédületes fejlődés a szoba-konyhás lakástól a KISZ-től kapott két és fél szobáson keresztül a palotákig. Hogy pontosan mi áll a gyarapodás hátterében, üzleti titok. A Szalay utcai MEH-óvoda, a Paksi Atomerőműnek adott tanácsok, a Perfekt Rt. megbízása, a balatoni kormányüdülő, a KISZ egykori vállalatának, az Ezermesternek a végelszámolásában játszott szerep mind nyilván csak kis adalék, és kár lenne mindenütt törvénytelenséget sejteni. Jókor volt jó ismerősökkel jó helyen.
Az egyre jobban megerősödő, új öltönyt vásároló, „bizniszlájk” külsőt öltő, immáron magabiztos mágnás érdeklődése egy bizonyos ponton ismét a politika kérdései felé fordult. A visszatérést a Gyurcsány Ferenc közgazdász aláírással jegyzett cikkek készítették elő. Formálódó nézetei sokszor kissé zavarbaejtően őszinték. Egy sikeres nagytőkésként adott 1996-os interjúban például ezt olvassuk: „Mindennek van köze a politikához ilyen méretekben. Nekem az a véleményem, hogy a politika olyan küzdelem, ami az erőforrások feletti rendelkezésről szól, és e tekintetben egyes társadalmi csoportokat kedvezményez, másokat pedig nem. A privatizációban a közhatalmi állam és a tulajdonos állam egyidejűleg lép fel, így minden gazdasági szereplő, aki részt kér a privatizációból, törvényszerűen átpolitizálódik… Akkor működik jól a modern kori demokrácia, ha a politika szolgálja a gazdaságot, ma Magyarországon sok esetben fordítva van, de ennek a gyakorlatnak a napjai meg vannak számlálva. … Az Altusnak van olyan társasága, amelynek az elnöke kereszténydemokrata képviselő, aki az előző kormányban vezető szerepet játszott. Van szabad demokrata vezető, vannak szocialisták.” Az írás címe egyébként egy ma már profetikusnak tekinthető idézet az interjúalanytól: Tíz év múlva Magyarországon sem a politikusok fogják irányítani az országot. Még tíz évet se kellett várni erre.
1996 novemberében az üzleti életéről és a váratlan gazdagodás körülményeiről szólva mellékesen megjegyzi, hogy mindig is vezető akart lenni. „Azt akartam, hogy a világ kicsikét olyan legyen, mint amilyen én vagyok. Azt gondoltam, hogy belőlem nagyon jó politikus lesz, azt gondoltam, hogy egyszer miniszterelnök leszek. Szegény ország – van ennek nélkülem is elég baja! Ma már kinevetném magam, de akkor ezt komolyan hittem.”
Talán a gyorsan változó helyzetnek, a privatizációs biznisz jól látható kimerülésének, illetve saját személyiségének köszönhető, hogy viszonylag gyorsan változtatott nézetén, és hozzálátott politikusi visszatérése előkészítésének. Ez volt a főideológusi pálya kezdete. 2000-ben a társadalmi szolidaritás fontosságáról és a globalizációról értekezett, Anthony Giddens nyomán a harmadik útról; nyíltan, de óvatosan vádolta a jobboldali kormányt, tanácsokat osztott az MSZP pártelitjének, s mindezt valami egészen különös, megmosolyogtató formában. Valódi értelmiségi gondolatsorok helyett a műbőr aktatáskával a hóna alatt, VOR-öltönyben szocializálódott hazai nagyvállalkozó véleményei a világról, aki rácsodálkozik a keynesianizmus végére, és a lehető legrövidebbre akarja fogni a baloldal átalakítását. Egyelőre persze csak a puszta gondolatkísérlet szintjén.
De bármilyen szűkös legyen is az írások szellemi horizontja, az MSZP számára valódi kiutat, igazi kapaszkodót jelentett a Marx és Engels utáni immár tíz éve tartó ideológiai vákuumban. Így történhetett meg az a különös helyzet, hogy valódi nagyágyúk sorakoztak fel a meglehetősen szerény színvonalú írások mellett és ellen, egész kis építő jellegű vita bontakozott ki a másodlagos frissességű és kissé pongyolán fogalmazott gondolatok örvén. Külső szemlélő a baloldal ideológiai megosztottságát fedezhette föl a kialakult dialógusban, de Medgyessy Péter – vagy valamelyik jóakarója – rájött, hogy a főideológus kulcsfigura lehet a gondolkodó elittel folytatandó párbeszédben. És a választási kampányban erre volt a legnagyobb szüksége az MSZP-nek.
Folytatjuk
origo.hu
Döntő részleteket árult el a rendőrség VV Fanni meggyilkolásának ügyében - videó
