És akkor ne tessék többet idegeskedni – nyújtja át kissé kelletlenül a receptet az orvos, és már tessékeli is ki a beteget, mert odakint ezren várnak. Szegény, azonkívül, hogy sokat kell majd fizetnie a patikában, nemigen ért meg sokat. Egy Philip Lay nevű szociológus kísérlete szerint a rendelőből távozók a vizsgálat után a betegségükkel kapcsolatban elhangzott információknak és utasításoknak a felét az ajtón kilépve elfelejtik, minden második megkérdezett tanácstalanul nézett, amikor arról érdeklődtek a kérdezők, hogy mit is írt elő nekik a doktor?
Kulturális szakadék, szorongás
Ugyanezt a próbát Magyarországon is megismételték, mégpedig úgy, hogy az orvosi viziten jelen volt egy orvostanhallgató, aki azt, amit hallott, összevetette azzal, amire a betegek emlékeztek. Természetesen sok esetben köszönő viszonyban sem volt a kettő. Amikor a kísérletben részt vevő – egyébként kedves és jó szándékú – orvosnak lejátszották a rendelésén készült videót, maga is elképedt, hogy milyen kuszán és zavarosan beszélt. A tapasztalatok szerint legalább háromszor kell elhangzani egy információnak az orvos szájából ahhoz, hogy az biztosan eljusson a beteg tudatáig. Dr. Szántó Zsuzsának, a SOTE Magatartástudományi Intézet adjunktusának véleménye szerint alapvetően két oka van annak, hogy az emberek nem értik meg a rendelésen elmondottakat: az egyik, hogy senki sem szeret orvoshoz járni, a betegség ténye a legtöbbször felfokozottan negatív lelkiállapottal és beszűkült tudattal jár együtt, ami nehezíti az utasítások megértését. Kivel ne fordult volna elő, hogy a rossz diagnózis hallatán, vagy fájdalmas beavatkozás után úgy támolygott ki a rendelőből, hogy arra sem emlékszik, miként jutott haza?
A rossz kommunikációt fokozza az is, hogy az esetek nagy részében a doktor és a páciens között hatalmas kulturális szakadék tátong, ami tovább növeli a szerencsétlen beteg szorongásait. Néhány hete a Magyar Rák Ellenes Liga konferenciáján, ahol az emlőszűrés bevezetésének hatékonyságáról volt szó, elhangzott, az az elképesztő adat, hogy a főváros X. kerületében a szűrővizsgálatra behívottak 20 százaléka nem képes elolvasni a kiküldött értesítőt, egyszerűen azért, mert funkcionális analfabéta. Még ha kisilabizálja is a szöveget, akkor sem tudja, hogy mi az a mammográfia. Csak rátesz egy lapáttal, hogy nálunk még mindig a paternalista szemléletű orvoslás dívik: az orvos tudja a dolgát, a beteg meg hallgasson. Ha pedig valaki kérdezősködni kezd, ugyan mit és miért kell szednie, jaj neki! Pedig Sir William Osler, a neves orvos arra figyelmeztette a tanítványait, hogy „hallgasd a beteget, elmondja a diagnózist”.
Szántó Zsuzsa szerint annak, hogy az emberek, ha csak lehet, elkerülik a rendelőt, az is oka lehet, hogy attól tartanak, nem tudják majd helyesen elmondani, mi is pontosan a bajuk, és félnek, emiatt roszszul kezelik őket. Egy amerikai vizsgálat rávilágított: a szorongás nem alaptalan, mert az emberek fele tényleg nem tudja összeszedetten megfogalmazni, miért is jött el a rendelőbe. Pedig ez nagyon fontos lenne. Egy angol kutatópáros, Ellen L. Idler és Stanislaw V. Kasl – odafigyelve! – 1991-ben megkérdezett 23 ezer embert, hogy milyennek értékelik az egészségüket. Azóta nyomon követték a vizsgálatban részt vevő személyeket, és azt tapasztalták, hogy amit az emberek a saját hogylétükről elmondtak, az sokkal többet előre jelzett a várható élettartamukról és a betegségeikről, mint az orvosi vizsgálatok. Abban, hogy a beteg végül is aktívan közreműködik-e a gyógyulásában, nagy szerepet játszik az is: szimpatikus-e neki a doktor, illetve úgy viselkedik-e, amint elvárja. Nyilvánvaló, ha a beteg sorolva a tüneteit megjegyzi, a legutóbbi betegsége során is ilyesmit tapasztalt, ám az orvos ráförmed, hogy diagnózist felállítani az ő dolga, kevésbé lesz sikeres az együttműködés, mintha a doktor azt mondta volna, asszonyom, nagyszerűen megfigyelte önmagát. Persze, nem mindig a gyógyító személyzet a ludas: sok embernek határozott elképzelése van arról, hogy őt mivel kellene kezelni, így aztán ha más gyógyszert kap, mint a szomszédasszony, egyszerűen nem veszi be, vagy nem annyi ideig szedi, mint kellene. Arról nem is beszélve, hogy sokan azonnal félrelökik a pirulákat, amint jobban érzik magukat – az ember már csak ilyen.
Szerény becslések szerint évente legalább egymilliárd forint értékű, tb által támogatott gyógyszer kerül a kukába, vagy felejtődik örökre az éjjeliszekrény fiókjában csak azért, mert az, akinek rendelték, elfelejtette, vagy nem is akarta beszedni. Ez a fajta magatartás javarészt a férfiakra jellemző, akik sokszor úgy érzik, hogy a férfiasságukon, a macsó imázsukon esne csorba, ha holmi üvegcsékből pirulákat csipegetnének – és ez nemcsak az alacsonyan képzettekre jellemző, hanem a felsőfokú végzettségűekre is, akik hajlamosak a maguk kúrálására. Hihetetlen, de igaz: az orvosok és a tanárok halogatják a legtovább azt, hogy kivizsgáltassák a panaszaikat.
A nők fegyelmezettebbek
Ennek ellenére mégis – ha megvizsgáljuk az egészségügyi intézmények statisztikáit – azt látjuk, hogy a magasan képzettek és a nők a legbetegebbek – pedig ez így nem igaz. Arról van ugyanis szó, hogy akik többet tanulnak, reálisabban képesek felmérni azt, ha tényleg orvosra van szükségük, és a szűrővizsgálatokra is inkább elmennek. Ugyanez a helyzet a nőkkel is, talán azért, mert kislánykorukban megtanulják, hogy figyelniük kell a testük jelzéseit. Szántó Zsuzsa ehhez még azt is hozzáteszi, a nők azért fegyelmezettebb betegek, mert rettegnek attól, hogy mi lesz a családjukkal, ha ők leesnek a lábukról. Így aztán nők üldögélnek a szakrendeléseken és férfiak fekszenek az intenzív osztályokon – és fiatalon a temetőkben.
Azt sem szabad persze figyelmen kívül hagyni, ami egy tavaly nyáron készült, szívbetegek körében végzett vizsgálatból derült ki, nevezetesen, hogy Magyarországon a szívpanaszokkal küzdők jelentős része egyszerűen nem tudja megfizetni a méregdrága gyógyszereket, egyharmaduk kénytelen arra kérni az orvosát, hogy írjon olcsóbbat. Ugyanez a helyzet a fitnesszel és az egészséges életmóddal: melyik munkában megnyomorodott kohász pénztárcája bírja el a teniszbérletet és a párolt tengeri halat?
Az MTA Szociológiai Kutatóintézet a Nemzeti kutatási és fejlesztési program részeként Megmentett minőségi életévek címmel reprezentatív vizsgálatot végzett, amelyben az úgynevezett küszöbkorosztály egészség-magatartását kutatták. Küszöbkorosztálynak a 35–45 éveseket nevezik, ugyanis ők vannak abban az életkorban, amikor először találkoznak komolyabb betegségekkel, esetleg tartós egészségromlással. A felmérés eredménye: addig, ameddig egészségesnek érzi magát valaki, nem gondol arra, hogy beteg is lehet.
Szántó Zsuzsa a vizsgálat kapcsán megjegyezte, hogy az emberek általában tökéletesen tisztában vannak azzal – elvben legalábbis –, hogyan kellene egészségesen élni, csak éppen nem élnek úgy. A legtöbbjüknek irrealisztikus képe van arról, milyen lesz öregkorában. Fittnek, jókedvűnek képzeli magát, aki bronzra sülten sétálgat a Margitszigeten, nyelvet tanul vagy éppen udvarolgat. Azt kevesen képzelik, hogy nyolcvan felé keservesen vánszorognak majd el a közértig, ha továbbra is úgy élnek, ahogy eddig. Általában a férfiak azok, akik jóval hosszabb életet jósolnak maguknak, mint amennyire a statisztikák alapján számíthatnának, annak ellenére, hogy a férfiak átlagos élettartamát rövidebbnek gondolják, mint amennyi valójában. De meghalni, mindig más szokott. A nők pesszimistábbak, ők rövid életűnek jósolják magukat, és leginkább a daganatos megbetegedésektől félnek.
Majdnem mindenki szed valamit
A Tárki vizsgálatai szerint a magyarok negyven százaléka gondolja úgy, hogy egészséges, és ez nagyjából igaz is. Harmincöt év felett kezdenek szaporodni a panaszaik, minél súlyosabbak, annál inkább elmennek orvoshoz. Az ötvenes éveikben járók pontosan kétszer annyi nyavalya miatt nyögnek, mint a huszonévesek. A listát a mozgásszervi betegségek vezetik, utána jönnek a szív- és érrendszeri, az érzékszervi és az emésztőszervi panaszok. Gyakorlatilag alig van olyan ember az országban, aki ne szedne valamilyen gyógyszert, de ezeknek a tablettáknak csak alig felét írta fel orvos.
Tüdőszűrésre a magyarok 62 százaléka megy el, ettől alig marad el a nőgyógyászati szűrésekre járók száma. A magyarok fele rendszeresen méreti a vérnyomását. Ez azért fontos, mert aki egyszer is látta a higanyszálat az égbe szökni, sokkal inkább beveszi a gyógyszert és vigyáz magára, mint az, aki csak kampányfilmekből hallott ilyesmiről.
origo.hu
Záporokkal és erős széllel érkezik a hidegfront
