Bombafenyegetést kapott tegnap délelőtt a nyíregyházi városi bíróság. Az ismeretlen telefonáló bejelentése után a rendőrség szakemberei átvizsgálták az épületet, de robbanószerkezetet vagy más, vészhelyzetre utaló jelet nem találtak. A kétórás kutatást követően az igazságügyi intézményben folytatódott a munka. A városi kapitányság közveszéllyel fenyegetés miatt eljárást indított az ügyben – tudtuk meg Fülöp Gergelytől, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, aki a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánta elárulni, hogy nő vagy férfi, magyar vagy külföldi volt-e a telefonáló. Azt sem mondta el, hová érkezett a hívás. A közelmúltban több hasonló esetre volt már példa a szabolcsi megyeszékhelyen, a legutóbbi négy fenyegető személye ismertté vált. A címzettek rendszerint közintézmények, pénzintézetek, iskolák voltak, és levélben, mobiltelefonról, nyilvános fülkéből érkeztek a riadalmat keltő üzenetek. Nem maradt titokban annak az elkövetőnek a személye sem, aki a nyíregyházi vasútállomás felrobbantását ígérte. A hatóságok egyik esetben sem találtak tényleges előkészületre utaló jeleket.
Az eddigi adatok alapján nem valószínűsíthető, hogy bármilyen összefüggés lenne a nyíregyházi fenyegetés és a keddi riasztás között, amikor a Hatvanból Nyíregyházára tartó vonatot jelölték meg célpontnak – mondta lapunknak Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója. Egy-egy nagy nyilvánosságot kapott fenyegetés vonzza az ilyen cselekményekre hajlamos embereket, és arra ösztökéli őket, hogy maguk is előidézzenek vészhelyzeteket. A keddi fenyegető e-mailt a MÁV központi ügyfélszolgálatára küldték. Magyar nyelven íródott, és a Magyarországon tanuló arab diákok nevében egy követelést is tartalmazott, miszerint a magyar katonák hagyják el Irakot. Az elektronikus levél szerzője szerint az említett MÁV-járaton bomba fog robbanni. A tűzszerészek a vonaton nem találtak bombát.
Jó esély van a vonat fenyegetőjének felderítésére – közölte Garamvölgyi László. Az eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le, amelynek internetfigyelő csoportja jelenleg az említett e-mail elemzését végzi. A közveszéllyel való fenyegetés miatt az elkövetőt akár három év börtönre is ítélheti a bíróság.
Robbie Keane: Ha ez nem motiváció nekünk, akkor nem tudom, hogy mi
