Szenegál, ahol álmaid megvalósulnak! – így hirdeti az országot a helyi turisztikai hivatal. A pedofilok legrejtettebb álmai itt valóban testet ölthetnek. Saly Portudal, a Dakartól mintegy 90 kilométerre lévő üdülőparadicsom a szexturizmus egyik kedvelt fellegvára. A főleg Európából ideérkező idősödő urak és hölgyek (!) itt „megízlelhetik a fiatal szenegáliak kedvességét” – legalábbis az útikönyvek errefelé ilyen szavakba csomagolják a szexuális kínálatot, ami érthető is, hiszen Szenegál nagy többségében muzulmán ország és mindemellett igen szegény.
A nyomor, az iskolázatlanság miatt találják magukat az utcán a gyermekek, tudniillik családjuknak ők biztosítják a megélhetést. Nyugat-Afrika egyik legnagyobb és legszebb partszakaszára szép számmal érkeznek a turisták, a hatóságok pedig nem akarnak szembesülni azzal a ténnyel, hogy a gazdagságot ígérő turistaroham mögött nem mindig csak a természet páratlan szépségei húzódnak meg.
A pedofilok úti céljai között Thaiföld és Kambodzsa már egyre kevesebbszer szerepel, Gambia és Szenegál viszont továbbra is előkelő helyet foglal el, (most éppen a Zöld-foki-szigetek a sztár). Az előbb említett országokon kívül Madagaszkáron, Mexikóban, Egyiptomban, Marokkóban, Brazíliában, Dominikán, Indiában, Nepálban, de még Romániában és Albániában is a fejlett államokból érkezők pár euróért beszerezhetik azt, amire hazájukban már nem nagyon találnak jelentkezőt. A szexturisták új szokása, hogy az általuk meglátogatott helyeken nem szállodai szobát, hanem inkább magánházat bérelnek ki, így is elkerülendő a túl kíváncsi szemek, esetleg a falba épített kamerák fürkészését.
A pedofilok mindig találnak új célállomást, ahol a gyermekek jogait semmibe veszik. Az ENSZ 1989-ben 191 ország támogatásával elfogadta a gyermekek jogairól szóló konvenciót. Ám az 1994-es nemzetközi rendelkezést – amely kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélés esetén lehetővé teszi, hogy egy külföldi állam polgárát a hazája büntetőszankciói szerint ítélhessenek el – az afrikai országok közül csupán öt emelte jogerőre. A jogszabálynak az a lényege, hogy a pedofilok így nem élvezhetnének „területenkívüliséget”, és – mintha otthon követték volna el tettüket – sokkal súlyosabb büntetésre számíthatnának. Ám hogy milyen nehéz a különböző országok bűnüldöző szervei közti együttműködés és a tényállás bizonyítása, arra álljon itt egy példa: Franciaországban az elmúlt tíz évben öt, azaz öt esetben ítéltek el személyt gyermekek sérelmére külföldön elkövetett szexuális cselekményért. Az egyik francia „turista” másfél euróért vett magának tízéves szűz kislányt épp Szenegálban, és sikerült rábizonyítani az ügyet. Más nyugat-európai országokban is hasonlóak a felderítési mutatók.
A témáról 1996-ban Stockholmban, majd legutóbb 2001-ben Jokohamában rendezett nemzetközi konferencián megállapították, hogy a szexturizmus virágzásához hozzájárult a rendőrségi késlekedés is. Évekig szociális kérdésként kezelték a problémát ahelyett, hogy elismerték volna: itt bűntényről van szó. A kérdés megkerülése már a múlté: a kilencvenes évek elején terjedt el a nemzetközi bűnüldöző körökben az a felfogás, amely erőszakként határozza meg a kiskorúakkal létesített nemi kapcsolatot. Mivel a felső körökhöz tartozó személyek is voltak és vannak érintve ezekben az ügyekben, akiknek nem állt érdekükben a világos állásfoglalás, a változást nem lehet gyorsnak mondani. Mindenesetre a nyugati országokban hatalmas tájékoztatási kampány zajlott le azért, hogy figyelmeztessék a szexturizmus veszélyeire a gyanútlanul ilyen vidékre utazókat.
A pedofilok persze az ilyen jellegű figyelmeztetéseken csak mosolyognak. Közülük egyesek önszántukból áttelepülnek azokra a helyekre, ahol olcsón szerezhetnek be gyermekeket vágyaik kielégítésére. Nem egy közülük kiterjedt listával rendelkezik a gyermek prostituáltakról, ha valamelyik otthonról jött sorstársa felkeresné. A helyi maffiák a prostitúción kívül gyermekpornó- és szadista filmeket is forgatnak, ebből az üzletágból is igen busás jövedelmet szakítva. Külön gond a szexturizmust övező, már-már az egész társadalmat behálózó korrupció. Ám ha egy ország gazdaságilag talpra áll, és ezekre a veszélyekre ráeszmél, akkor valódi intézkedéseket hoz a gyermekprostitúció terjedésének megakadályozására. Az egyik első ilyen állam Thaiföld, amely valóban megtette az első lépéseket.
A pedofilok egy része nyíltan elismeri, hogy gyermekek felhajtása céljából választotta úti céljául a sanyarú sorban lévő országot. Másokat viszont „a hely szelleme” ragadott magával: a felhajtók által ugyancsak agresszívan, csekély pénzösszegért felajánlott kiskorúak. Sok turistát aktusra serkent a gazdasági felsőbbrendűség érzete, az, hogy „bagóért” megkaphat kisgyermekeket szexuális játszótársának. A törvény szigorának hiánya, a büntetlenség tudata és bizonyos közömbösség, talán a kiskorú szexuális partnerrel szembeni megvetés sarkallhatja ilyen cselekedetre némelyik embert.
Néhányan szabályos jótéteményként állítják be tettüket, ugyanis így próbálnak meg segíteni a szexuális áldozat családján. De vannak olyanok is, akik szerint a nemi kapcsolat kiskorúakkal az adott ország „kulturális hagyományának” része. A nyugat-európaiak mellett a szexturizmust leginkább kedvelők közt lehet említeni az Egyesült Államok, Ausztrália, Japán és Dél-Korea állampolgárait.
A pedofília mindig is létezett. A kilencvenes évek elején, a kommunizmus széthullása után bizony Kelet-Európában is „halászhattak” a kisgyermekeket olyannyira szeretők, a gyermektolvajok, akik aztán Nyugatra csempészték áldozatukat. A jogrend megszilárdulásával – egy-két ország kivételével – mára az ilyen jellegű utazások e térségben nem jellemzőek.
Miként adjanak új lendületet a szexturizmus elleni harcnak? – erre a kérdésre keresnek választ számos ország illetékesei. Az biztos, hogy az egész világra kiterjedő intézkedés üdvözlendő, ám a gyakorlatban nehezen alkalmazható az érintett országok húzódozása miatt. Marad a kétoldalú különmegállapodás, amely engedélyezi a főleg nyugat-európai hatóságoknak, hogy a szexturizmus célországában utánajárjanak a pedofilügyeknek. Jelenleg sorozatban írják alá az ilyen megállapodásokat – nemegyszer gazdasági erejüket is felhasználva – a fejlett államok és a szexturizmusnak helyet adó országok.
Ez a fajta együttműködés azonban csak az elrettentést és a bűnelkövetők elfogását szolgálja. A valódi megoldás kézenfekvőnek tűnik: harc a szegénység ellen, amely a gyermekprostitúció elemi kiváltó oka. Különböző programok születnek, nyugat-európaiak mennek a szexturizmus népszerű pontjaira felvilágosítani szülőket, elbeszélgetni a csellengő fiatalokkal, ám a gyermekprostitúcióval szemben ezek az akciók nem hoznak áttörést. Munka kellene és rendszeres tanulás, hogy a gyermekeknek legalább esélyük legyen kitörni a nyomorból.
origo.hu
Zöldhulladék égetése: ennyibe kerülhet, ha megszegjük a szabályt
