Istengyermekek

k ö n y v e s h á z

Amit a nyomor látványos tanújelének vélhettünk a régi magyar szegényparasztságról szóló elbeszéléseket hallgatva, azt az indiai falucskában készült fényképet látva hajlamosak vagyunk az élet természetes velejárójának tartani: a kép előterében két gyermek mosolyog ránk egy gyékényről, középütt pedig, ugyanabban a lakótérben, két megtermett tehén ropogtatja az abrakot. Ahogyan a képaláírás mondja: „jól megfér jószágaival egy fedél alatt a falusi család. Az európaiak elképzeléseivel ellentétben az indiai szegénységre inkább jellemző a harmonikus egyszerűség, mint a reményvesztettség.” Ha csak annak a nagy titoknak a megfejtéséhez járul hozzá egy kicsit a kiadvány, hogy miképp fedezhetjük föl az élet – és a halál – ama rejtett értékeit, amelyek hasonlóan boldoggá tehetnének bennünket, mint a lefotózott indiai szegényes faház lakóit, nos, már akkor érdemes volt publikálni azt az izgalmas képeskönyvet, amelyben két fiatal magyar fotográfus, Bodó Gábor és Kallus György sok száz felvétele s három fiatal indológus, Hidas Gergely, Kiss Csaba és Zentai György képkommentárjai vezetik végig a néző-olvasót a hatalmas szubkontinens különböző tájain.
A könyv végén található, dicséretesen bő irodalomjegyzék mutatja, hogy nem kevés elődjük tett kísérletet a titok megfejtésére. A kortárs magyar művészet számára is izgalmas célpont India: Sára Sándor például Amrita Sehr-Gil indiai–magyar festőművészről érkezett ide filmet forgatni, s felejthetetlen fotók, „létportrék” sorát készítette el, Szemző Tibor Kőrösi Csoma Sándor nyomában járva fedezte fel a sokáig elzárt határvidékeket, a festő Swierkiewicz Róbert „dolgos meditációi” számára pedig idestova adekvátabb környezet India valamelyik tartománya, mint az édesből egyre gyakrabban mostohává váló anyaföld.
Otthonosan mozognak Indiában az Isten gyermekei című kötet fiatal fotósai is. A tizenhat fejezetre tagolt képösszeállítás a különböző embertípusok, vallási rítusok megmutatásával indul, s mintha csak a magyar–indiai egymásra találás lehetőségét ezzel is illusztrálni akarná, meglehetősen nehezen követhető logikai rendet követve, ám annál magával ragadóbban vezeti egyre mélyebbre India világába az olvasót, a városok, templomok, színek, geometriai alakzatok sokféleségét fölmutatva. Sok jó kép van a kötetben, igazi művészi értéket képviselő azonban kevés, sőt mernek kifejezetten rossz képeket is a kötetbe sorolni, ami megint csak nem mutat mást, mint hogy bizonyos dolgokban az indiaiak sem mások, mint mi vagyunk. Mindenesetre imponálóan gazdag a képek információtartalma, s még gazdagabb lehetne, ha a fiatal indológusok nem vennék néha túlságosan is lazára feladatukat, amikor például egy vajat köpülő nő reliefje kapcsán Krisnát emlegetik és a „híres vajlopási kalamajkáját”, amely a hindu látogató előtt valóban olyan automatikusan megjelenhet, mint Pavlov kutyája szájában a nyál, ha a csontot meglátja, a nagyon India-barát, de nagyon európai magyar olvasó számára azonban még arra a vallástörténeti lexikonra sem utal, amelyben az esetnek utánanézhet. A titok megfejtéséhez azonban mégis közelebb juthatunk, ha az alábbiakat szem előtt tartjuk a könyv sugallata szerint: tisztaság, elégedettség, önmegtagadás, szent szövegek olvasása és egy kiválasztott istenség imádata. Vigyázat, nem a pénzről van szó! Ezt a szót Montecuccoli ismételte háromszor, s a háborúhoz volt szükség reá.
(Bodó Gábor – Kallus György: India. Isten gyermekei. Magus Kiadó, Budapest, 2004. Ára: 8990 forint)