Lubomir

Meztelenül és éhesen születünk. Aztán a dolgok rosszabbra fordulnak. Például az ember szerez egy cseh barátot. Csak úgy lehet barátunk, ha magunk válunk azzá. És akkor már késő.
Lubomir olyan barátnak tűnt, akivel őszintén az lehetek, aki vagyok. Nem mondom, hogy hibátlan volt. Nincs ember hiba nélkül, különben hogyan tennénk szert barátra.
Nem tudom, mi lett volna belőlem, ha nem az vagyok, aki vagyok. Talán beatzenész. Mondta ezt a Prairie Lights könyvesboltban tartott felolvasásakor.
Ezzel lopta be magát a szívembe: magam is félbemaradt rockzenész voltam. Mit mondjak: neki tettem a legkevesebb jeget a whiskyspoharába.
Lubomir nem szégyellte, hogy főfoglalkozású újságíró. Egy humoros lapban meg fordításokban bújt el a rendszer elől, amely keményebb volt, mint a magyarországi. Annyival, amennyivel ’56 előbb volt, mint ’68. Három évvel idősebb volt nálam. Fanyar arc, bóherszakáll (amilyet én is szerettem volna), kopaszodó fejtető (azt nem), de a fémkeretes szemüveg mögött egy kételkedően zöldellő szempár. Szemöldöke minduntalan fölszaladt a homlokára, amely ettől barázdás lett, mint egy öreg szántóvetőé.
A nőkkel állandóan baja volt (bár tetszett neki a stáb egyik tagja, aki Fülöp-szigeteki szépségkirálynő vala valamikor), pedig két fénykép volt az íróasztalával szemben a táblára tűzve. Az egyik a felesége volt, a másik a szeretője. Mindennap két levelet kapott. Már a legutolsó borneóinak meg tűzföldinek is megjött a postája, de az enyém nem. Honnan tudtam volna, hogy arám nászútra viszi Velencébe a tízéves fiamat. Meg biztos pipa is volt, hogy nem hoztam magammal. Ezt egy grönlandi költőnek és egy spanyol drámaírónak engedték meg, mintegy tolmácsként, mert ők nem is beszéltek angolul.
Lubomir rövideket írt, mert tisztelte az olvasókat. A Prairie Lightsban rég nevetettek annyit emberek, mint az ő fölolvasásakor:
Tökéletesség. Egyszer volt, hol nem volt, egy tökéletes férfi találkozott egy tökéletes nővel. Tökéletes lett a házasságuk is. Egy viharos téli éjszakán az út mellett megláttak egy bajban lévő alakot. Mivel tökéletes pár voltak, megálltak, és fölvették a kocsijukba az idegent. A Mikulás (mert ő állt az út szélén) a gyerekeknek szánt játékokkal beszállt a kocsiba. Sajnos a rossz látási viszonyok következtében baleset szenvedtek. Egyetlen túlélő akadt.
Na ki? Na ki?
Hát persze, hogy a tökéletes nő.
Mindenki tudja, hogy nincs Mikulás, és olyan, hogy tökéletes férfi, nem létezik.

Röhögés. Továbbra is az orális hagyományból merítek, amelyről nálunk, Csehszlovákiában, meg kell mondanom, mindenkinek a szeretkezés egyfajta mozzanata jut eszébe:
A béka. Egyszer egy nő talált az úton egy békát, aki így szólt hozzá:
Ha megcsókolsz, álmaid férfija leszek egy éjszakára.
A nő fogta és betette a békát a kézitáskájába.
A béka megint megszólalt:
Ha megcsókolsz, olyan tüzes férfivá válok, aki szerelmes társad lesz hosszú ideig.
A nő kivette a táskájából a békát, rámosolygott, majd visszatette.
Darab idő múlva a béka megint megszólalt:
Ha megcsókolsz, és újra férfivá változtatsz, minden kívánságodat teljesítem egész életedben.
A nő megint kivette a békát, rámosolygott, és visszatette.
Végül a béka nem bírta tovább, és felkiáltott:
Hát miért nem csókolsz már meg? Nem mondtam, hogy veled maradok, és minden kívánságodat teljesítem?!
A nő elmosolyodott, és azt mondta:
Figyelj, nekem megvan a magam élete. Nincs nekem időm hapsikra… De egy beszélő béka – az már valami!

Akartok még ilyen rövidet?
Mit ad isten, akartunk.
Tündérmese. Egy öreg hölgy a hintaszékben révedezik vissza hosszú életére, amikor megjelenik egy jótündér. Három kívánság, satöbbi.
Mi az első?
Legyek nagyon gazdag.
A hintaszék tiszta arannyá változik.
Mi a második kívánságod?
Legyek fiatal, gyönyörű hercegkisasszony.
Teljesítve. És mi a harmadik?
A nő megpillantja a macskáját.
Legyen belőle egy csinos herceg!
Teljesítve.
Ekkor megszólal a macskából lett herceg:
Ugye bánod már, hogy kiheréltettél?

Néztem az írókat, akik ezúttal közönség voltak: nevettek. Senki se szólta le Lubomirt, hogy tulajdonképpen vicceket mesél, mint Ha¹ek, csak éppen nincsenek összefűzve. Ezen persze felbátorodott a cseh vitéz:
Vizsgafeladat. Egyszer az FBI-nál új gyilkosokat kerestek fontos megbízásra. Hónapokig vizsgálták és képezték a jelentkezőket, míg a végső rostán egy férfi és egy nő jutott túl.
Akkor azt mondták a férfinak: Itt ez a pisztoly. Fogja, menjen haza, és lője le a feleségét. Ezt nem gondolhatják komolyan, mondta a férfi. Sose tudnám lelőni a feleségemet. Akkor maga nem a megfelelő ember erre a munkára, mondták neki a kiképzői.
Most a nőt tették próbára. Nézze, ez az utolsó teszt. Itt van a pisztoly, menjen haza, és lője agyon a férjét a saját székében. A nő habozás nélkül felkapta pisztolyt és hazarontott. A FBI emberei tizenhárom lövést számoltak meg a ház előtt. Aztán csönd lett. Kisvártatva kijött a nő, és egy könnycseppet kitörölve a szeméből azt mondta az ügynököknek:
Fiúk! Nem mondták, hogy vaktöltények vannak a pisztolyban! Kénytelen voltam a székkel agyonverni szegényt.

A következő előtt már nem is kérdezett semmit, csak nyomta. Ezt már érezhetően itt, angolul írta, nem fordítás volt:
Kutya és gazdája. Mindenki Bundásnak vagy Kormosnak nevezi a kutyáját, de van egy barátom, Ferry – itt rám vigyorgott –, aki csak azért is Szexnek íratta be az övét. Mindegyik kutyáját Szexnek nevezte el. Ezt is. Törvénytisztelő polgár ő, bejelentette a kutyát, ahol kell.
Szeretnék egy engedélyt kiváltani Szexre. Olyat én is szeretnék, mondta a tisztviselő. De hát ez egy kutya, mondta Ferry. A tisztviselő azt mondta, nem érdekli, milyen a külseje a nőnek. Maga nem érti, mondta Ferry. Én kilencéves korom óta mindig Szexszel éltem. A tisztviselő rákacsintott, és azt mondta: Maga egy igazi rosszcsont lehetett!
Amikor Ferry megnősült, magukkal vitte a kutyát a nászútra is. Azt mondta a portásnak: Kérek egy szobát magamnak és a feleségemnek és egyet a Szexnek. Nem kell magának azért külön szoba. Amíg fizeti a számlát, azt csinál a szobában, amit akar. Nézze, lehet, hogy nem érti, mit mondok. Engem a Szex egész éjjel ébren tart. Erre azt mondja a portás: Fura, de engem is.
Egyszer Ferry elvei ellenére benevezte Szexet egy kutyaversenyre, de Szex megszökött. Egy másik résztvevő megkérdezte, hogy barátom, miért látszik olyan csalódottnak. Tudja, szerettem volna Szexet látni a tévében. Most, hogy már mindenütt kábeltévé van, nem olyan nagy dolog, mondta a másik kutyás.
Hanem Ferry felesége – ki tudja, miért – csak el akart válni. El is váltak. Elnök úr, nekem mindenem volt a Szex, mielőtt megnősültem volna, mondta Ferry. A bíróság nem gyóntatószék, mondta a bíró. Maradjon a tárgynál. Ott vagyok, mondta a kutyabarát. Mióta nős vagyok, a Szex elhagyott. A bíró azt mondta, ez nem olyan szokatlan. Elváltak.
Múlt éjjel Szex megint meglógott. Ferry órákig kereste a környéken. Egy rendőr megszólította: Mit keres maga az utcán hajnali négykor? Szexet, mondta Ferry.
Péntekre tűzték ki a gyorsított tárgyalását.

Tomboló siker volt. Sokan rajtam is röhögtek, pedig nem én, Lubomir akart elválni. Mindig emlékeztetnem kellett a két fiára. De azért cikiztem is.
Te tréfákat adsz el prózaként, mondtam neki.
Miért, a trufa, az adoma meg a többi nem a próza őse?
Befogtam a számat, inkább a táblát néztem. Miközben szép csendesen sakkoztunk, a harmadik, negyedik parti tájékára (egy-egy parti úgy egy órát tartott) annyi rabvallatót vettünk magunkba, hogy már az ujjunkkal elértük. Hiába: ki voltunk száradva, mint a mesterhegedű. A bajuszosok, ahogy mondani szokás, kétszer isznak. Mi többször.
Byron, ez a széplélek, aki agyvelőgyulladásban halt meg, de agyilag mindig is laza volt, aszonta, hogy az élet nem elég hosszú hozzá. Hát az övé nem is volt. Az, hogy túl rövid az élet, nem a sakk hibája.
Az se, hogy Lubomir a bábuk újbóli fölállítását kihasználva előrántott egy dolgozatot:
Dr. Kék postája, kezdett neki.
Nocsak, önéletrajzi mű?, gondoltam dőrén.
Miután megházasodtak, azt mondta az asszonynak:
Csak egy szabály van: sosem nyithatod föl a postámat.
De miért nem?, gondolta az asszony. Mit csinál a postájával, főleg a csomagokkal, amikor elvonul a kis szobácskájába? Ott gépek is vannak, melyekhez nem értek. Kábítószert készít, hamis pénzt nyomtat vagy gyerekpornóval bíbelődik? És honnan kapja azt a sok levelet, amikor a családja kicsi, barátait meg egy kézen meg tudja számolni?
A feleség mindent megbocsátott volna, csak tudhassa az igazat.
Házasságuk harmadik évében autóbaleset érte dr. Kéket. Megnyílt az agya. Megműtötték, de utána se szólt. Csak feküdt a kórházban, és mikor már mozdítani tudta az egyik kezét, csak simogatta a szakállát. A posta meg csak jött, mint eddig is. És persze egy csomag is érkezett. Elég nehéz.
Úgyse tudja meg, gondolta az asszony.
Már csak a széttépett darabjait tudták eltemetni.
Göndör kacajom még Aaront is átcsábította a szomszédból, de látva, mennyire elkészültünk magunkkal, visszavonulót fújt.
Amikor elérkeztünk a részegség csúcsára, Beatles-, Rolling-számokat, szovjet munkásmozgalmi meg úttörő- meg simán hazafias dalokat énekeltünk, természetesen eredetiben. Hogy aszongya:
Utro szkrászit nyézsnom szvétom sztyéni drévnyévá Krémljá…
Amikor föltettem a Muzsikás együttes Nem arról hajnallik, amerről hajnallott című kazettáját, mindig azt mondta nekem:
Vigyétek a szlovákokat! Vigyétek mindet.
Sajnos nekünk csak a magyarok kellenek, bátyuska, mondtam szelíden.
Ezt mindig eljátszottuk, szinte rituális jelleggel. Hát ennyit a nagy cseh–szlovák testvériségről. Na mindegy.
A legjobban egy hosszú novellája tetszett nekem. A címe az volt: Rómeó és Júlia. Tulajdonképpen besúgói jelentésekből állt, melyeket a furfangos és folyton mérsékletre intő Lőrinc barát írt Verona hercegének, Escalusnak a Capulet és Montague család viszályáról, a fiatalok szerelméről. Még hogy véletlen, balvégzet, ómen – kiszmet, fátum meg karma! Lőrinc barát mindenben a herceg utasításai szerint jár el; időnként azért kevesli a pénzt, melyet a jóságos főnemes egy kolostor helyrehozatalára küld, úgymond. De az álméreg és az igazi: mindkettő az ő műve, a herceg parancsára. Hogy is menti föl a herceg Lőrinc barátot a végén? „… We still have known thee for a holy man…” Vagyis szent embernek nevezé a papot. Mennyi besúgó lehetett Prágában is a nyolcvanas években, nem csak Pesten! Hogy köztük volt Hrabal is; ki tudta, és mit tud meg belőle? Lubomir rohant a Cornell Egyetemre, a New York állambeli Ithacába, rohant szegény, hogy vele és Kunderával találkozzék. Kibújt belőle az író. Hogy tapogassa meg őket, mint tót a hajnalt!
Milyen gyors a sors keze: én ezt a novellát vesztém el örökre. A sakkpartikat csak néha. Abban nagyjából döntetlenre végeztünk.