Szellemi útitársak

„Az emberi lény része az egésznek. Ez a rész limitálva van térben és időben. Ez érzéki csalódás, egyfajta börtön számunkra, melyet személyes vágyaink alkotnak és szeretetünk néhány ember iránt, akik közel állnak hozzánk. Feladatunk megszabadulni ebből a börtönből azáltal, hogy kiszélesítjük a kört, magunkhoz ölelve minden élőt és a természetet a maga gyönyörű mivoltában.” Einsteinnek ez a gondolata vezeti be Kárpáti Éva festőművész új albumát. Szellemi útitársak képmásai és fantáziaportrék sorakoznak a könyv lapjain. Utóbbiak tiszteletadásul Krúdy Gyulának. De nemcsak portrék, hanem gyönyörűséges szövegek. A megfestett tudósok, írók, zene- és képzőművészek versei, írásainak részletei vagy hozzájuk szóló művek.
A képekből az idén nyáron rendeztek kiállítást a Londoni Magyar Kulturális Központban az angliai magyar évad alkalmából. A nemrég megjelent albumot a Magyar Nemzeti Galériában mutatták be.
A választott szellemi útitársak névsora sokat elárul az album összeállítóiról: Petőfi Sándor, Arany János, Liszt Ferenc, Széchenyi István, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Krúdy Gyula, Ady Endre, Babits Mihály, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, József Attila, Kassák Lajos, Kós Károly, Márai Sándor, Vas István, Radnóti Miklós, Hajnal Anna, John Halas, Déry Tibor, Jékely Zoltán, Weöres Sándor, Devecseri Gábor, Szöllősy András, Határ Győző, Szabó Magda, Mészöly Miklós, Örkény István, Pilinszky János, Szántó Tibor, Kormos István, Nagy László, Kondor Béla, Kass János, Lator László, Petri György, Juhász Ferenc, Berend T. Iván, Réz Pál, Csoóri Sándor, Orbán Ottó. Nyílt tekintetű, messzire látó, fájdalmas, töprengő arcok. És az édesanyáé, akinek Kárpáti Éva Kassák soraival köszöni nemcsak az életét, hanem azt is, hogy elindította, s vigyázott rá, hogy halálosan meg ne üsse magát. Aki arra tanította: „Mennél többet tanulunk, annál kétségbeejtőbb a tudatlanságunk, mennél többet dolgozunk, annál inkább elveszítjük értékünket. De nincs kibúvó: a csillag ott ragyog a fejünk felett, s akinek sikerül hozzátámasztania a létráját, az fel is jut a közelébe.”
Az utazás Szindbáddal címet viselő második rész fantáziaportréi a Krúdy Gyula által megörökített „drága jó nőket, asszonyokat és szűzeket, grófnékat, kereskedőnéket” varázsolja elénk – olyannak, amilyennek a festőművész Krúdy írásait olvasva elképzeli őket. Álmatagnak, élvetegnek, éterien finomnak, rejtőzködőnek, rejtélyesnek. A zárólap sok ezer ember tragikus sorsát idézi a „líra halálát” jósoló, az „önző világot” sirató Babits Mihály-sorok kíséretében. A kötet egésze, az okos, szép arcok mégis az életet ünneplik. A szövegeket válogató Szántó Erika és Lator László, a portrékat megfestő Kárpáti Éva a pokol bugyrait megjárt Orbán Ottóval azt sugallja: „A költészet mi magunk vagyunk, a kíváncsiságunk, a koponyánkba férő végtelen”, élnünk kell, amíg élnünk lehet, még ha sok minden fáj is.
(Arc. Kárpáti Éva festményei. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2004. Ármegjelölés nélkül)