A függetlenségnek nincs ideális formája

A német közszolgálati rádió- és tévéállomások munkaközösségének (ARD) legnagyobb méretű tagja a Kölnben székelő Westdeutscher Rundfunk (WDR), amelynek 4400 alkalmazottja, különböző hullámhosszokon napi 149 órányi rádióműsora és 35 órát kitevő televíziós adása, 2005-re 1,28 milliárd eurós költségvetése van. A hatvanhat éves Fritz Pleitgen 1994 óta a WDR intendánsa. Lapunknak adott interjújában a hazai elektronikus média számtalan érdekes jelenségéről beszélt.

Mit kell érteni Németországban a közszolgálat alatt?
– Fogalmazhatnék úgy, hogy polgári adóállomásról beszélünk, amelyet az ország polgárai finanszíroznak, és amelyet ők maguk ellenőriznek. A legjobbnak minősíthető rendszer, amivel a világon találkoztam. A lakosság igényének, kívánságának és elvárásának megfelelő műsorról gondoskodunk. Ez a rádiós és televíziós munka legdemokratikusabb formája. Anyagi függetlenségünkről a polgárok gondoskodnak a havonta befizetett díjakkal, ők a munkaadók, és így csak nekik tartozunk felelősséggel, nem pedig a politikának. A tartományi parlamentek beleszólási joga mindössze arra terjed ki, hogy felülvizsgálja, vajon a színvonalas műsor elkészítéséhez szükséges, előzőleg független szakértők – számvevőszékek, hites könyvvizsgálók – által ellenőrzött kalkuláció összeegyeztethető-e a szociális viszonyokkal. Az alkotmánybíróság ítélete alapján a politika önkényesen nem avatkozhat be a közszolgálati rendszer működésébe.
– Az ARD mint munkaközösség kilenc adóállomásból áll az ország föderalisztikus rendszerének megfelelően. A világháborút követően célzatosan kialakított szisztéma – a hitleri Harmadik Birodalom központi irányítású, propagandát szolgáló felépítésének megakadályozására – fél évszázados múltra tekint vissza. Ma is működőképes?
– A föderalizmus – szerintem – nagyon vitális államforma. Dinamikája automatikusan adódik a tartományok közötti konkurenciából. Az ARD így tükörképe a szövetségi köztársaságnak, és megfelel a jövő Európájának is, ahol sokat emlegetik a regionális kultúra erejének fontosságát a nemzeti identitás sokrétűségének a szolgálatában. A közszolgálati rendszer számára mindez igen fontos, mert nem kerülhet semmiféle központi hatalom befolyása alá. A függetlenségnek persze nincs ideális formája, ezt napról napra újból és újból ki kell harcolni. Ha például valamelyik tartományban egy megerősödött politikai párt nyomást igyekezne gyakorolni az ott működő közszolgálati rádió- vagy tévécsatornára, a többiek energikus vétója megakadályozná e megfélemlítési kísérletet. Ezért tartom a föderalizmus közszolgálati rendszerét a lehető legjobban bevált rendszernek mind a függetlenség, mind a versenyképesség területén.
– A köztársaság politikai fejleményeit egyetlen médium sem befolyásolja olyan mélyrehatóan, mint a televízió, ezt a politikusok is tudják. Nagyon oda kell figyelnie azokra a próbálkozásokra, amelyek a műsorokat akarják befolyásolni?
– Állandóan szemben állunk ilyen kísérletekkel. De nem csak a politika részéről. Az egyházak, a szakszervezetek, a gazdaság és a sport is jelentkezik. Kilenc és fél éve vagyok intendáns, ám nem emlékszem arra, hogy egyetlen alkalommal is radikális nyomásnak lettem volna kitéve. Ha pedig valamelyik szervezettel szemben hibát követünk el, akkor azt magabiztosan kell helyreigazítanunk, anélkül, hogy valakinek is alávetnénk magunkat.
– Eltűrné felelős szerkesztőjétől, hogy politikailag elkötelezze magát?
– Ezt nem helyeselném. Jómagam a hatvanas években, fiatal fejjel, beléptem a szociáldemokrata pártba (SPD), mert magával ragadott a hamarosan kancellárnak választott Willy Brandt politikája. Ma ezt nem tenném meg. A közvélemény ugyanis gyorsan abból indulna ki, hogy a hangoztatott vélemény mögött pártérdek húzódik meg. Fiatal újságírókat eltanácsolok attól, hogy valamelyik párt tagjai legyenek. Ebből csak félreértések adódnak.
– Miben látja a közszolgálati állomások előnyét a gazdasági adókkal szemben?
– Jelentős erőnk a biztos anyagi függetlenség, a kiváltság, hogy a nézőktől díjakat szedhetünk be. További erősségünk az informatív hírszolgáltatás, amelynek ki kell állnia minden felülvizsgálatot. A több forrásból ellenőrzött jólértesültség feltételeinek megteremtése arra kötelez bennünket, hogy nagyobb létszámmal dolgozzunk, mint a kommerciális konkurencia, így külföldi tudósítóink széles hálózata nyújt lehetőséget arra, hogy ellenőrizzük a távirati irodák jelentéseit. A világpolitika kritikus helyzeteiben a német közönség a múltban azonnal az ARD-re összpontosította a figyelmét. Tartalmi fölényünket a dokumentációk, a riportok tovább növelik. A labdarúgó Bundesliga összefoglalóit nálunk sokkal többen nézik, mint előzőleg a SAT1-nél. A kisebbségek érdekeinek figyelembevételével műsorunk sokkal heterogénabb, mint a konkurenciáé, és persze drágább is.
– A német újraegyesítés után a volt NDK elektronikus médiáját radikálisan felszámolták, annak átalakítása szóba sem került. Miért?
– Egyszerűen nem működhetett tovább, hiszen előzőleg a totális hatalom ellenőrzése alatt állt. Szavahihetőségét ezzel teljesen elvesztette. A vezető munkatársak az államvédelmi szervek kiszolgálói voltak. Átszervezés helyett teljes újrakezdésről kellett gondoskodni. Más megoldás nem létezett!
– Az állambiztonsági Stasi viszszamaradt irataira támaszkodva az ARD még mindig nem zárta le a hajdani besúgók utáni kutatást. Ön ezen fáradozások egyik határozott támogatója.
– A keleti tartományokban ismételten fény derült ilyen esetekre, és ezzel rossz hírbe hozták az adóállomásokat is. Számomra azonban igazságtalannak tűnt, hogy csak ott keressük a volt informátorokat. A Stasi ugyanis az NSZK-t is támadási célnak tekintette. Ezért kezdeményeztem egy széles körű vizsgálatot, kiterjesztve azt az egész német rádiózásra és televíziózásra, a régi és az új tartományokra egyaránt. Az ebből levont nagyon érdekes tanulság: a Stasi igen aktív volt mindenütt, anélkül, hogy Nyugaton mélyreható károkat tudott volna okozni. A csaknem ezeroldalas dokumentációt előreláthatólag 2005 közepén hozzuk nyilvánosságra.
– A legutóbbi tartományi szavazások során Brandenburgban és Szászországban szélsőjobboldali nézeteket képviselő pártok is bejutottak a parlamentekbe. A Német Népunió (DVU) és a nemzeti-demokrata NPD képviselőivel szemben az egyenes adások vezetői elbizonytalanodott benyomást keltettek, éppen úgy, mint a demokratikus pártok küldöttei, akik tiltakozásul egyszerűen elhagyták a stúdiókat. Dolgozik a közszolgálati média olyan stratégia kidolgozásán, amely az agitátorokkal és propagandaszónokokkal folytatandó interjúkra vonatkozik?
– Az említett választások alkalmából a közszolgálati állomások, az ARD, illetve a ZDF valóban nem voltak könnyű helyzetben. A műsorvezetők talán elsietve reagáltak, amikor a DVU meg az NDP képviselői elől egyszerűen elvették a mikrofont. A politikusok pedig távoztak. Mindez szerencsétlen megoldásnak tűnt, a menekülés benyomását keltette a primitíven fellépő szélsőségesek elől. Valóban, a velük szembeni bánásmódot még tanulni kell, nem egyszerű feladat szólamaikra gyorsan reagálni. De az illetékes szerkesztőségek már dolgoznak a megfelelő taktika kialakításán.