Hatalmas kihívás ez is, sok embert csábít, hogy próbára tegye erejét, ügyességét, de akadnak, akik soha nem térnek vissza az útról. A sivatagi száguldás – akárcsak a hegymászás – elsősorban persze nem életeket, hanem rengeteg pénzt igényel. Már a napokban megkezdődnek a 28. Dakar-rali szervezésének előkészületei, holott a huszonhetedik éppen csak egy hete ért véget. A rajt 2004 szilveszterén volt Barcelonában, s azt is meg kell jegyezni, hogy elérendő célpontként valóban Dakart tűzték a versenyzők elé; ez az útvonal ugyanis nem feltétlenül törvényszerű. Kezdetben persze az volt.
Az egész úgy kezdődött, hogy Thierry Sabine 1977-ben az Abidjan–Nizza-ralin eltévedt a líbiai sivatagban. Ám az elszánt franciának ez a kis malőr sem vette el a kedvét, sőt a homoktenger teljesen elvarázsolta. Amikor hazatért Franciaországba, a fejébe vette, öszszehoz egy versenyt, amely Párizsból indul, áthalad Nyugat-Afrika homok- és kősivatagos tájain, hogy aztán Dakarban érjen véget. És lőn. 1978. december 26-án a Trocadero térről 80 autó, 90 motor és 12 kamion legénysége azzal a szilárd eltökéltséggel vágott neki a hozzávetőleg tízezer kilométeres távnak, hogy január 14-én beér Szenegál fővárosába, a Rózsa-tónál kijelölt célba. Ami összesen 74 járműnek sikerült, vagyis a mezőny felének se, de ez nem számított. A lényeg az, hogy a világ felfedezte és megjegyezte magának a Párizs–Dakar-ralit, amely aztán szép lassan beleivódott a köztudatba. Mert Sabine nem egyszeri próbára vágyott, hanem hagyományteremtésre, egy év eleji sivatagi show-ra.
Az 1992-es versenyig a mezőny minden alkalommal Párizsból indult, és Dakarba érkezett, ám ekkor – először és utoljára – a Dél-afrikai Köztársaságba, Fokvárosba kellett eljutni. Két év múlva Párizs–Dakar–Párizs, majd kétszer egymás után Granada–Dakar útvonalú versenyt rendeztek. 1997-ben a rajt és a cél is Dakarban volt, s 2000-ben kihagyták a buliból a jó öreg Európát: az út ekkor Dakarból Kairóba vezetett. Az eleddig utolsó klasszikus Párizs–Dakart 2001-ben futották, azóta a francia főváros nevét szégyenlősen elhallgatjuk, és maradunk a Dakar-rali elnevezésnél. Kissé fura módon, de a hagyományt tisztelve így történt 2003-ban is, amikor – immár másodszor – a szenegáli fővárosnak semmi köze nem volt a versenyhez, lévén hogy ez Marseille és Egyiptom vörös-tengeri üdülőparadicsoma, Sarm-es-Sejk között zajlott.
Azzal együtt, hogy majd minden afrikai ország szívesen venné, ha bekerülne a pezsgésbe, az útvonal kijelölése korántsem egyszerű feladat. Az 1991-es versenyen Maliban a gerillák lelőtték Charles Cabbane francia kamionost, Laurent Gueguen pedig 1996-ban aknára futva égett bent Mercedesében. S az ilyen esetek annak ellenére kivédhetetlenek, hogy a Dakar-ralit fogadó országoknak garanciát kell vállalniuk a mezőny biztonságáért. Az persze tény, hogy a rendszerhez hű reguláris alakulatok katonái éberen őrzik, védik a versenyzőket, a táborhelyeknél mindenképpen, ott hiába is próbálnak a helyiek közel férkőzni, ezt-azt „kunyerálni” vagy csak szóba elegyedni a versenyzőkkel.
Amúgy a Dakar-rali fekete krónikájában az említett két eset csak kiragadott példa, több ilyen nincs is, kígyó- vagy skorpiócsípésbe sem halt bele senki. Baleset miatt viszont negyvenhét személyt gyászol a Dakar. Már az első rali tragédiát hozott, Patrick Dodin francia motoros Nigerben nem élte túl a bukását. A sors fintora, hogy a halálos áldozatok között van maga Thierry Sabine, a verseny szülőatyja is, aki 1986-ban Maliban lezuhant a helikopterével. Az idén pedig elveszítettük a Dakar történetének egyik legkiválóbbját, Fabrizio Meonit. A versenyt korábban kétszer megnyerő olasz motoros Mauritániában bukott, nyakcsigolyatörést szenvedett, és hiába érkezett perceken belül a helyszínre a mentőhelikopter. A 47 éves, két gyermeket hátrahagyó Meoni épp visszavonult volna a mostani futamot követően, amit azután határozott el, hogy jó barátja, a korábbi háromszoros Dakar-győztes francia Richardt Sainct tavaly a Fáraó-ralin életét vesztette… Meoni végzetes bukása előtt egy nappal egy alicantei kórházban a spanyol José Manuel Pérez halt bele belső sérüléseibe. A kisegítő személyzethez tartozó két belga motoros kamionnal ütközve közlekedési balesetben hunyt el, és sajnos az idei ralinak van civil áldozata is: egy ötéves szenegáli kislány, aki kiugrott egy kamion elé…
A versenyzők közül a gyakorlatilag védtelen motorosok vannak a legnagyobb veszélyben, s Meoni halála most végérvényesen felnyitotta a rendezők szemét: tenni kellene már valamit a biztonságért. Az elképzelések szerint olyan szabályokat hoznak, amelyek technikailag szabnak gátat az őrült száguldásnak.
Mert amint az esetek mutatják, még a legkiválóbb profikat is utolérheti a végzet. S ne feledjük, hogy a Dakaron minden évben rengeteg az amatőr. Ezen a versenyen végül is a pénz diktál: aki kifizeti az autósoknál két és fél millió forintnak megfelelő nevezési összeget, és még sok-sok tízmilliót öl olyan – a szabályoknak megfelelő – autóba, amellyel úgy gondolja, esélye lehet a célba érésre, gyakorlatilag rajthoz állhat. Tudva persze, hogy a legújabb fejlesztéseket bevető és kifogástalan szervizháttérrel felvértezett gyári csapatokkal szemben semmi esélye. A sivatag azonban nemcsak Thierry Sabine-t ejtette rabul, a Dakar fertőz. Ha elmélyedünk a múltban, az indulók között megtaláljuk például Michel Hidalgót, a francia labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, Albert monacói herceget (bizony, nem csak a bobsportba kóstolt bele!), mi több, az 1985-ös versenybe még Caroline hercegnő is bekönyörögte magát egy Astra BM 309-es kamionba. Feltehetőleg azonban nem ő vezetett, amivel persze egy percig sem akarjuk lebecsülni a gyengébb nemet. Elvégre 2001-ben egy kemény német nő, Jutta Kleinschmidt nyerte az autósok viadalát, és az idén is az élmezőnyben végzett, harmadik lett. S hogy a legfrissebb történéseknél maradjunk, le a kalappal egy csinos 21 éves párizsi rendőrlány, bizonyos Ludivine Puy előtt, aki motorral végigment a kilencezer kilométeres távon. A 104 célba érkező között ugyan csak a 97. lett, de ne feledjük, hogy a barcelonai rajtnál még 230 motoros sorakozott fel. Az autósoknál a 163 indulóból 75, a kamionosoknál 69-ből 37 haladt át a céldobogón. Summázva: a komplett mezőny negyvenhét százaléka.
S ezen a ponton igazán dagadhat a mellünk. Mert a magyar kontingensből mind a négy autó és két kamion célba ért, három motorosunk közül pedig kettő; emellett a megszerzett helyezések is messze felülmúlták a várakozásokat. Az autósoknál Palik Lászlóék a 18., Szalay Balázsék a 21., Kis Sándorék a 33., Liszi Lászlóék a 66. helyen végeztek, a motorosoknál Varga Ákos 27., Nagy Péter 81. lett, a kamionosoknál a Darázsi, Tagai, Szalai trió a 16., a Szaller, Farkas, Keresztesi egység a 30. helyet szerezte meg. A legelőrébb végzett Darázsiék az egyik szakaszon a hihetetlen negyedik helyet csípték el, róluk mindenképpen meg kell említeni, hogy alapvetően Szalayék háttércsapata voltak. Ezzel együtt a záró szakaszon a homokba ragadt Palikékat is kihúzták a csávából, mielőtt a Forma–1-es közvetítések honi tolmácsolójához a saját kamionja megérkezett volna.
Az eddigi legjobb magyar Dakar-szereplés után bizonyára meglesz a szándék az újabb indulásra is. Így aztán – csakis szigorúan szakmai alapokon – lehet kezdeni a felkészülést. Vagyis a szponzorok becserkészését.
Brigitte Macron
Így néz ki Brigitte Macron férfiként + videó
