Hévíz már semmit nem kockáztathat

A Hévízi-tó melletti régi angolnás lápterületére tervezett szállodakomplexum vízjogi létesítési engedélyt is kért, azaz a gyógytótól 500 méterre olyan mélyfúrású kutat létesítenének, amely a szálló termálvíz- és hidegvíz-igényét is szolgálná. Ez a tó vízhozamának csökkenéséhez vezetne – jelentette be Papp Gábor, a MIÉP hévízi önkormányzati képviselője tegnapi sajtótájékoztatóján. A környezetvédelmi aggályokat és a korrupció gyanúját is felvető beruházás ellen tiltakozó aláírásgyűjtés folyik. A tét azonban nagyobb, mint egy szálloda sorsa: az angolnás ügyei rávilágítanak az évtizedes megoldatlan problémákra, amelyek az egész térség jövőjét meghatározzák.

Szarka Ágota
2005. 02. 16. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A különleges Hévízi-tó gyógyerejét az azt körülvevő lápterületből meríti. Ezért is váltott ki aggodalmat a környezetvédők körében, hogy a tó közvetlen közelében lévő régi angolnás öthektáros lápterületére egy ötcsillagos, tízmedencés szállodakomplexumot tervez építeni az új tulajdonos, a Smaragd-Invest. Az egykori kincstári tulajdon csaknem 300 millió forintért került Keszthely tulajdonába, megvételét ifj. Hegedűs László, az azóta elhunyt fideszes alpolgármester szorgalmazta. Célja az volt, hogy a tájrehabilitációt és a turizmus tartós fellendülését szolgáló fejlesztés valósuljon meg. Csakhogy a szociálliberális többségűvé váló keszthelyi önkormányzat 800 millió forintért eladta a területet a Smaragd-Investnek.
Ám a pályáztatás igen sajátos körülmények között folyt, és – mint megírtuk – a Balusztrád-csoporthoz tartozó beruházócég felügyelőbizottságában ott található Mohácsi József egykori főnöke, Németh Ferenc és az alpolgármester testvére, Molnár Tibor. Mindezt megfejelve a város egy olyan konzorciális szerződést is kötött a Smaragddal, amiből előnye nem származott. A környezetvédelmi szakhatóság első fokú környezetvédelmi hatástanulmánya szabad utat adott a beruházásnak, Hévíz nem fellebbezett – ez ügyben Mohácsi személyesen lobbizott a jó szomszédi viszonyra apellálva. A Hévízért Városvédő Egyesület azonban megpanaszolta a döntést, az építési engedély kiadása a másodfokú szakhatósági döntéstől függ. A Hévízi-tó ugyanis veszélyben van. Jövőjét éppen a láp túlzott beépítése és a vízhasználati anomáliák veszélyeztetik.

Érdekek az érvek ellenében

Papp Gábor hévízi képviselő tegnapi sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozta: a befektető cég a megbízottján keresztül vízjogi létesítési engedélyt kért, azaz a hévízi gyógytótól 500 méterre olyan mélyfúrású kutat kívánnak létesíteni, amely a gyógyszállókomplexum termálvíz- és hidegvíz-igényét is szolgálná. A képviselő úgy fogalmazott: „A befektetők és az őket támogatók emelték a tétet, mivel így már nemcsak a vízminőség, hanem a forráshozam mennyiségének alakulása is veszélybe kerülhet.”
A Smaragd-Invest által tervezett beruházás körüli kérdések a tóval kapcsolatos, évtizedek óta felgyülemlett anomáliákra világítanak rá. Rábai József környezetvédelmi szakmérnök, hévízi képviselő szerint a gondok nem új keletűek, viszont a tó jövője érdekében azonnali intézkedésekre van szükség:
– Természetes állapotában a Hévízi-tó vízhozama 600 liter körül volt másodpercenként. Állapotának romlása a 70-es, 80-as években került a figyelem középpontjába: a gyógytótól 40 kilométerre folyó mélyművelésű bauxitbányászat jelentősen – csaknem kétharmadával – csökkentette a vízhozamot, és ezáltal a víz hőfokát is. Ekkoriban igen komoly volt a veszély, hogy egyedülálló nemzeti természeti kincsünk a szocialista ipar áldozatává válik – magyarázza az előzményeket Rábai József környezetvédelmi szakmérnök, a hévízi képviselő-testület tagja.
A rendszerváltozás előszelében erős tömegmozgalom bontakozott ki a tó megmentéséért, amely sikerrel járt. 1989. április 17-én a helyiek és a gyógyulni vágyó üdülővendégek utcai tömegdemonstrációja után néhány nappal a Németh-kormány rendeletet hozott a mélyművelésű bauxitbányák bezárásáról. Az eredmény már a kilencvenes évek elejére megmutatkozott. A gyógytó gyors gyógyulásnak indult, a vízhozam, a vízhőfok nőtt. A mutatók a kutatási prognózisokat visszaigazolva javultak – egészen 1999 elejéig. A regenerálódási folyamat megtorpanása, részleges visszafordulása majdhogynem ugyanazokra az okokra vezethető vissza, mint a 70–80-as években. Csak akkor a bauxitbánya „lopta” a vizet, most azonban sokan sokféleképpen csapolják a Hévízi-tavat tápláló karsztvízbázist. A tó vízhozama másodpercenként 400-410 liter körül van, ami egyaránt elmarad a kívánatos és a regeneráció prognosztizált értékétől.
A veszélyeztetettség miatt mélyreható tudományos vizsgálatok folytak a tó állapotáról egészen a kilencvenes évek elejéig. A több évtizedes kutatómunka összegzése sajnos azt mutatja: a gyógytó öregedő stádiumban van, ezért minden változásra, behatásra nagyon érzékenyen reagál. Éppen ezért a gondok megoldását nem lehet halogatni, azonnali cselekvésre van szükség megóvása érdekében. A láp természetes állapotának helyreállítása Rábai József szerint már nem lehetséges, de a természet közeli viszonyok elérése igenis reális cél. Ám ez csak regionális léptékben gondolkodva valósítható meg. Ugyanis a tó élete, egészsége szerves egységben van a gyógyhatását eredményező tó körüli lápmezővel és a láp vízháztartását befolyásoló felszín alatti vizekkel. Pillanatnyilag az a legnagyobb gond, hogy a tavat körbevevő lápmező vízszintje csökken. Ennek szerteágazó okai vannak, de a negatív tendenciákhoz kétségkívül nagyban hozzájárul a nyolcvanas évektől fokozódó, egyre nagyobb mérvű beépítés, főként annak módja: a mély fekvésű területeken épült mélygarázsok, a mikroklímát megváltoztató építési módok.
A rendszerváltozást követően a tulajdon- és érdekviszonyok megváltozásával bonyolultabbá vált a hévízi tóvédelem helyzete. Az ezzel kapcsolatos kihívásra a magyar természet- és környezetvédelmi törvénykezés nem volt felkészülve. Eleve érthetetlen – hangsúlyozta Rábai József –, hogy miközben az 1997-ben megszületett természetvédelmi törvény „ex lege” védetté nyilvánítja a térséget, egy másik rendelet 2000-ben szigetszerűen kiemeli ezt a területet, és lehetővé tesz bizonyos fokú beépítettséget. Miért nem lett ez a táj a Balaton-felvidéki Nemzeti Park önálló természetvédelmi területe?
Az ökológiai rendszer alappillérének, a láp megóvásának védelmére eleve késve született intézkedések nem visszamenőleges hatályúak, törvényi felelősség rendszerint senkit nem terhel, a jogi hiátust élelmes üzletemberek hada használta ki, az ökológiai szempontok hangoztatása ezért is vált ki bizonyos körökben súlyos indulatokat.
A beépítések mellett a másik nagy gondot a vízhasználat szabályozási anomáliái jelentik. Rábai József elmondta: évekkel ezelőtt elkészült egy átfogó tanulmány, ami azt vizsgálta, a Hévízi-tó cirka két, két és fél megyére kiterjedő felszín alatti vízgyűjtő területén történő karsztvízkivétel milyen hatást gyakorol a tavat tápláló források vízhozamára. A tanulmány övezetekre osztja az érintett térséget, és közli, hogy az egyes övezetekben fúrt, folyamatosan üzemelő karsztvízkutak mennyivel csökkentik a tó vízhozamát. A hetvenszázalékos övezetben egy másodpercenként tíz liter kapacitású kút hét literrel csökkenti a tó vízhozamát, a negatív hatások pedig összegződnek.

Szikkadó lápmező

Papp Gábor hévízi önkormányzati képviselő a gondok súlyát érzékeltetve emlékeztetett rá: néhány éve a közeli Zalaszántón a holland telepesek több tíz hektáron vízágyúval locsolták almaültetvényeiket, a vizet természetes források befoglalásával 100 méteres karsztkútból nyerték. A hatóságok azóta sem léptek fel a törvénysértő környezetkárosítás ellen, pedig a botrányos ügyről a sajtó beszámolt. Mint hangsúlyozta: az eset valószínűleg csak csepp a tengerben, de jól jellemzi a viszonyokat. Elvileg évente egymillió köbméternyi karsztvizet lehetne kiemelni a térségben, de hogy valójában mennyi „fogy”, hányan csapolják a vízkészletet, nem tudni. Törvény van, de az ellenőrzés enyhén szólva is hézagos, a „rendcsinálás” pedig súlyos anyagi érdekeket sértene – szögezte le.
Hogy mik a gondok, és mit kellene tenni a tó és a régió jövője érdekében, évtizede ismeretes a környezetvédelmi szakemberek körében. Már 1994-ben, a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében megtartott konferencián kimondták: a közép-dunántúli karsztvízrendszer védelme érdekében – a balatoni megoldáshoz hasonlóan – egy kellő hatáskörű szakértői bizottsággal támogatott államtitkárt kellene kinevezni. Szükség lenne egy nagytérségi környezetvédelmi társadalmi szakmai ellenőrző bizottságra és a termálvíz-gazdálkodás szakértői és hatósági koordinációjára. Meg kell állítani a nagyarányú vízkivételt – javasolták a tudósok. Azóta sem történt semmi az ügyben. A hévízi aláírásgyűjtés egyik célja az, hogy a kormány tegye végre meg a szükséges lépéseket. Rábai József hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy a tó elvesztette volna gyógyhatását, de ahhoz, hogy az megmaradjon, azonnali intézkedésekre van szükség. Csak azt szeretnék, hogy olyan átfogó, mindenre kiterjedő környezeti hatásvizsgálat készüljön a régi angolnás lápterületére tervezett építkezésről, amely nem hagy kérdéseket megválaszolatlanul. Ugyanis a tó jelenlegi állapotában semmiféle kockázat nem vállalható. Pánikra nincs ok, a negatív tendenciák most még összefogással, hathatós kormányzati segítséggel megállíthatók, visszafordíthatók – szögezte le.
Szerinte alapvető hiányosság, hogy a mai napig nem készült el a tó védelmének átfogó közép- és hosszú távú programja, pedig ez legalább olyan fontos lenne, mint egy esetleges törvény.
Papp Gábor, aki a nyilvánosság elé tárta a Smaragd-Invest által tervezett építkezés veszélyeit, a terület eladásának sajátságos mozzanatait, úgy véli: ez az ügy csak egy szál, de ezen keresztül felfejthető mindaz, ami a jelenlegi állapotok kialakulásáig vezetett. „Ez a beruházás és mindaz, ami körülveszi – a korrupciógyanú, a politikai rövidlátás – világossá tette, hogy nem mehetnek a dolgok így tovább. Az aláírásgyűjtésünk sikere azt bizonyítja, hogy sokan megértették: itt nem belügyről, hanem nemzeti kincsünk jövőjéről van szó” – mutatott rá. Sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a vízkivételi engedély ügye is azt erősíti meg, hogy „be akarnak minket csapni”. Szerinte a gyalázatos ügyletben asszisztáló közszereplőknek le kellene vonniuk a tanulságot. Papp Gábor lapunknak elmondta azt is: bizakodásra ad okot, hogy a Zala Megyei Közgyűlés elnöke aláírta a tiltakozó ívet, a megye mellettük áll. Bíznak abban, hogy a másodfokú környezetvédelmi vizsgálat fordulópontot hoz az angolnás ügyében. A Smaragd-Invest már jelezte, ha valóban környezetvédelmi kockázatai vannak az építkezésnek, eláll a beruházástól. Az érintett két településen ezzel kapcsolatban már szárnyra keltek a rémhírek is: a környezetvédelmi aggályokat a keszthelyiek fogják megfizetni, mivel a 800 millióért eladott telket több mint egymilliárd forintért vissza kell vásárolnia a városnak.

A gyógyító tó megmenthető

Ruzsics Ferenc, az Összefogás Keszthelyért Egyesület ellenzéki képviselője elmondta: tudomása szerint semmiféle visszavásárlási kötelezettség nem terheli a települést. Szerencsére. Mert – mint fogalmazott –, „ha a konzorciális szerződésből indulunk ki, akkor még ez is elképzelhető lenne”. Mint megírtuk, a város ugyanis annak érdekében társult a telket megvásárló Smaragd-Investtel, hogy a cég indulhasson egy 900 milliós területfejlesztési pályázaton, ám a pénz a beruházóé lett volna. Az ügyről beszámoló írásunkra reagálva Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese helyreigazítási kérelmében tiltakozik az ellen, hogy személyét – Papp Gábor képviselő nyilatkozatát idézve – korábbi cikkünk összefüggésbe hozta a Keszthely számára semmiféle előnnyel nem járó konzorciális szerződés megkötésével. Mint Szekeres jogi képviselője írja, „a cikk azt a hamis látszatot sugallja, hogy Szekeres Imre keszthelyi látogatása és a helyi polgármesterrel történt találkozása összefüggésben állt a látogatást követő napon történt önkormányzati képviselő-testületi döntéssel”, valamint nem döntött területfejlesztési pénzekről. Az adott időszakban a területfejlesztésért felelős Miniszterelnöki Hivatalban Szekeres az általános felügyeletet gyakorló politikai államtitkári beosztásban volt. Szintén politikai államtitkár kollégája és párttársa, Nagy Sándor volt illetékes a területfejlesztési ügyekben. A Smaragd-Invest és Keszthely konzorciuma végül nem nyert a pályázaton – derült ki január végén. Ruzsics Ferenc ennek kapcsán annyit mondott: a sajátságos ügylet mindenképpen súlyos kárt okozott Keszthelynek, ugyanis végleg eljátszottak egy olyan pályázati esélyt, amelyen például Sárvár hárommilliárd forintot nyert a belváros rehabilitációjára. Az ellenzék egyébként vizsgálja a jogorvoslat lehetőségeit az angolnás eladása és a konzorciumi szerződés kapcsán.
Papp Gábor hévízi képviselő úgy véli: az angolnás ügye csak az első lépés egy hosszú távú, az ökológiai szempontokat is figyelembe vevő, a régió idegenforgalmának fellendülését eredményező stratégia győzeleméhez vivő úton. A legfőbb cél a tó megmentése.



Gondolatok, indulatok a neten: www.helikonportal.hu
2005. február 9. 19.40: Ki a francot érdekel, kinek ki kicsodája? Egy érdekli az embereket ebben az angolnáseladásban: volt joga eladni a keszthelyi önkormányzatnak a beépítésre szánt területét? Törvényi feltételeknek megfelelően meghirdette, pályáztatta és a megfelelő bankgaranciával rendelkező pályázónak adta el? A pénzt kifizették? Valóban van-e 2001-ben elfogadott közös Hévíz–Keszthely rendezési terv, és ebben szerepel a volt angolnatelep beépítése? Miért fogadta el Papp úr és a környezetvédők egészen 2005-ig a rendezési tervben szereplő állapotot? Hévíz hajlandó lenne megvásárolni 1,2 milliárd forint értékű területet, hogy ne legyen beépítve? Vagy odaadná a tulajdonukban lévő szállodát az ingatlanért cserébe? Ha korrupcióról, visszaélésről, törvénysértésről beszél Papp úr, miért nem tesz feljelentést az ügyészségen, pedig ez lenne a kötelessége. (Vendég)
2005. február 9. 01.01: Szóval itt fogunk maradni, s azon el kell kezdenünk töprengeni, hogy a Hévízi-tóval kapcsolatos vitáinkat mi okozza. Elsősorban az talán, hogy a tó egy kis közigazgatási területű városhoz tartozik, de maga az ökológiai rendszere több települést foglal magába, s míg a Hévízből származó idegenforgalmi és adóbevételek Hévízre mennek, addig a költségekből a környező települések is részesednek. Röviden: Hévíz irigy. Nekem az lenne a fölvetésem, hogy legalább a helyi adók 30-40 százalékát egy közös térségi kalapba vagy alapba kellene betenni, amiből összehangoltan lehetne fejleszteni, illetve a közintézményeket fönntartani. Nyilvánvaló, hogy a közös fejlesztés tengelye a 76-os út mente, Khely és Páhok közti rész kellene legyen, hisz a volt laktanya helyére lehet ipari funkciót telepíteni, meg az Úsztató-major környékére lehetne új idegenforgalmi dolgokat, élményfürdőt csinálni. Ehhez viszont nemcsak térségi szemlélet kell, hanem olyan térségi intézmények (mint ez a közös fejlesztési alap), amelyek garantálják a térségi szemlélet érvényesülését. Keszthelyi vagyok, nekem a Balaton fontosabb, a partszakasz, a strandok rendbetétele…, de mások az emberek is. Máshogy élnek, másból élnek, máshogy viselkednek. Közös talán csak az, hogy a Balaton is és Hévíz is pang. Anyagi érdekeket, csopo

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.