A különleges Hévízi-tó gyógyerejét az azt körülvevő lápterületből meríti. Ezért is váltott ki aggodalmat a környezetvédők körében, hogy a tó közvetlen közelében lévő régi angolnás öthektáros lápterületére egy ötcsillagos, tízmedencés szállodakomplexumot tervez építeni az új tulajdonos, a Smaragd-Invest. Az egykori kincstári tulajdon csaknem 300 millió forintért került Keszthely tulajdonába, megvételét ifj. Hegedűs László, az azóta elhunyt fideszes alpolgármester szorgalmazta. Célja az volt, hogy a tájrehabilitációt és a turizmus tartós fellendülését szolgáló fejlesztés valósuljon meg. Csakhogy a szociálliberális többségűvé váló keszthelyi önkormányzat 800 millió forintért eladta a területet a Smaragd-Investnek.
Ám a pályáztatás igen sajátos körülmények között folyt, és – mint megírtuk – a Balusztrád-csoporthoz tartozó beruházócég felügyelőbizottságában ott található Mohácsi József egykori főnöke, Németh Ferenc és az alpolgármester testvére, Molnár Tibor. Mindezt megfejelve a város egy olyan konzorciális szerződést is kötött a Smaragddal, amiből előnye nem származott. A környezetvédelmi szakhatóság első fokú környezetvédelmi hatástanulmánya szabad utat adott a beruházásnak, Hévíz nem fellebbezett – ez ügyben Mohácsi személyesen lobbizott a jó szomszédi viszonyra apellálva. A Hévízért Városvédő Egyesület azonban megpanaszolta a döntést, az építési engedély kiadása a másodfokú szakhatósági döntéstől függ. A Hévízi-tó ugyanis veszélyben van. Jövőjét éppen a láp túlzott beépítése és a vízhasználati anomáliák veszélyeztetik.
Érdekek az érvek ellenében
Papp Gábor hévízi képviselő tegnapi sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozta: a befektető cég a megbízottján keresztül vízjogi létesítési engedélyt kért, azaz a hévízi gyógytótól 500 méterre olyan mélyfúrású kutat kívánnak létesíteni, amely a gyógyszállókomplexum termálvíz- és hidegvíz-igényét is szolgálná. A képviselő úgy fogalmazott: „A befektetők és az őket támogatók emelték a tétet, mivel így már nemcsak a vízminőség, hanem a forráshozam mennyiségének alakulása is veszélybe kerülhet.”
A Smaragd-Invest által tervezett beruházás körüli kérdések a tóval kapcsolatos, évtizedek óta felgyülemlett anomáliákra világítanak rá. Rábai József környezetvédelmi szakmérnök, hévízi képviselő szerint a gondok nem új keletűek, viszont a tó jövője érdekében azonnali intézkedésekre van szükség:
– Természetes állapotában a Hévízi-tó vízhozama 600 liter körül volt másodpercenként. Állapotának romlása a 70-es, 80-as években került a figyelem középpontjába: a gyógytótól 40 kilométerre folyó mélyművelésű bauxitbányászat jelentősen – csaknem kétharmadával – csökkentette a vízhozamot, és ezáltal a víz hőfokát is. Ekkoriban igen komoly volt a veszély, hogy egyedülálló nemzeti természeti kincsünk a szocialista ipar áldozatává válik – magyarázza az előzményeket Rábai József környezetvédelmi szakmérnök, a hévízi képviselő-testület tagja.
A rendszerváltozás előszelében erős tömegmozgalom bontakozott ki a tó megmentéséért, amely sikerrel járt. 1989. április 17-én a helyiek és a gyógyulni vágyó üdülővendégek utcai tömegdemonstrációja után néhány nappal a Németh-kormány rendeletet hozott a mélyművelésű bauxitbányák bezárásáról. Az eredmény már a kilencvenes évek elejére megmutatkozott. A gyógytó gyors gyógyulásnak indult, a vízhozam, a vízhőfok nőtt. A mutatók a kutatási prognózisokat visszaigazolva javultak – egészen 1999 elejéig. A regenerálódási folyamat megtorpanása, részleges visszafordulása majdhogynem ugyanazokra az okokra vezethető vissza, mint a 70–80-as években. Csak akkor a bauxitbánya „lopta” a vizet, most azonban sokan sokféleképpen csapolják a Hévízi-tavat tápláló karsztvízbázist. A tó vízhozama másodpercenként 400-410 liter körül van, ami egyaránt elmarad a kívánatos és a regeneráció prognosztizált értékétől.
A veszélyeztetettség miatt mélyreható tudományos vizsgálatok folytak a tó állapotáról egészen a kilencvenes évek elejéig. A több évtizedes kutatómunka összegzése sajnos azt mutatja: a gyógytó öregedő stádiumban van, ezért minden változásra, behatásra nagyon érzékenyen reagál. Éppen ezért a gondok megoldását nem lehet halogatni, azonnali cselekvésre van szükség megóvása érdekében. A láp természetes állapotának helyreállítása Rábai József szerint már nem lehetséges, de a természet közeli viszonyok elérése igenis reális cél. Ám ez csak regionális léptékben gondolkodva valósítható meg. Ugyanis a tó élete, egészsége szerves egységben van a gyógyhatását eredményező tó körüli lápmezővel és a láp vízháztartását befolyásoló felszín alatti vizekkel. Pillanatnyilag az a legnagyobb gond, hogy a tavat körbevevő lápmező vízszintje csökken. Ennek szerteágazó okai vannak, de a negatív tendenciákhoz kétségkívül nagyban hozzájárul a nyolcvanas évektől fokozódó, egyre nagyobb mérvű beépítés, főként annak módja: a mély fekvésű területeken épült mélygarázsok, a mikroklímát megváltoztató építési módok.
A rendszerváltozást követően a tulajdon- és érdekviszonyok megváltozásával bonyolultabbá vált a hévízi tóvédelem helyzete. Az ezzel kapcsolatos kihívásra a magyar természet- és környezetvédelmi törvénykezés nem volt felkészülve. Eleve érthetetlen – hangsúlyozta Rábai József –, hogy miközben az 1997-ben megszületett természetvédelmi törvény „ex lege” védetté nyilvánítja a térséget, egy másik rendelet 2000-ben szigetszerűen kiemeli ezt a területet, és lehetővé tesz bizonyos fokú beépítettséget. Miért nem lett ez a táj a Balaton-felvidéki Nemzeti Park önálló természetvédelmi területe?
Az ökológiai rendszer alappillérének, a láp megóvásának védelmére eleve késve született intézkedések nem visszamenőleges hatályúak, törvényi felelősség rendszerint senkit nem terhel, a jogi hiátust élelmes üzletemberek hada használta ki, az ökológiai szempontok hangoztatása ezért is vált ki bizonyos körökben súlyos indulatokat.
A beépítések mellett a másik nagy gondot a vízhasználat szabályozási anomáliái jelentik. Rábai József elmondta: évekkel ezelőtt elkészült egy átfogó tanulmány, ami azt vizsgálta, a Hévízi-tó cirka két, két és fél megyére kiterjedő felszín alatti vízgyűjtő területén történő karsztvízkivétel milyen hatást gyakorol a tavat tápláló források vízhozamára. A tanulmány övezetekre osztja az érintett térséget, és közli, hogy az egyes övezetekben fúrt, folyamatosan üzemelő karsztvízkutak mennyivel csökkentik a tó vízhozamát. A hetvenszázalékos övezetben egy másodpercenként tíz liter kapacitású kút hét literrel csökkenti a tó vízhozamát, a negatív hatások pedig összegződnek.
Szikkadó lápmező
Papp Gábor hévízi önkormányzati képviselő a gondok súlyát érzékeltetve emlékeztetett rá: néhány éve a közeli Zalaszántón a holland telepesek több tíz hektáron vízágyúval locsolták almaültetvényeiket, a vizet természetes források befoglalásával 100 méteres karsztkútból nyerték. A hatóságok azóta sem léptek fel a törvénysértő környezetkárosítás ellen, pedig a botrányos ügyről a sajtó beszámolt. Mint hangsúlyozta: az eset valószínűleg csak csepp a tengerben, de jól jellemzi a viszonyokat. Elvileg évente egymillió köbméternyi karsztvizet lehetne kiemelni a térségben, de hogy valójában mennyi „fogy”, hányan csapolják a vízkészletet, nem tudni. Törvény van, de az ellenőrzés enyhén szólva is hézagos, a „rendcsinálás” pedig súlyos anyagi érdekeket sértene – szögezte le.
Hogy mik a gondok, és mit kellene tenni a tó és a régió jövője érdekében, évtizede ismeretes a környezetvédelmi szakemberek körében. Már 1994-ben, a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében megtartott konferencián kimondták: a közép-dunántúli karsztvízrendszer védelme érdekében – a balatoni megoldáshoz hasonlóan – egy kellő hatáskörű szakértői bizottsággal támogatott államtitkárt kellene kinevezni. Szükség lenne egy nagytérségi környezetvédelmi társadalmi szakmai ellenőrző bizottságra és a termálvíz-gazdálkodás szakértői és hatósági koordinációjára. Meg kell állítani a nagyarányú vízkivételt – javasolták a tudósok. Azóta sem történt semmi az ügyben. A hévízi aláírásgyűjtés egyik célja az, hogy a kormány tegye végre meg a szükséges lépéseket. Rábai József hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy a tó elvesztette volna gyógyhatását, de ahhoz, hogy az megmaradjon, azonnali intézkedésekre van szükség. Csak azt szeretnék, hogy olyan átfogó, mindenre kiterjedő környezeti hatásvizsgálat készüljön a régi angolnás lápterületére tervezett építkezésről, amely nem hagy kérdéseket megválaszolatlanul. Ugyanis a tó jelenlegi állapotában semmiféle kockázat nem vállalható. Pánikra nincs ok, a negatív tendenciák most még összefogással, hathatós kormányzati segítséggel megállíthatók, visszafordíthatók – szögezte le.
Szerinte alapvető hiányosság, hogy a mai napig nem készült el a tó védelmének átfogó közép- és hosszú távú programja, pedig ez legalább olyan fontos lenne, mint egy esetleges törvény.
Papp Gábor, aki a nyilvánosság elé tárta a Smaragd-Invest által tervezett építkezés veszélyeit, a terület eladásának sajátságos mozzanatait, úgy véli: ez az ügy csak egy szál, de ezen keresztül felfejthető mindaz, ami a jelenlegi állapotok kialakulásáig vezetett. „Ez a beruházás és mindaz, ami körülveszi – a korrupciógyanú, a politikai rövidlátás – világossá tette, hogy nem mehetnek a dolgok így tovább. Az aláírásgyűjtésünk sikere azt bizonyítja, hogy sokan megértették: itt nem belügyről, hanem nemzeti kincsünk jövőjéről van szó” – mutatott rá. Sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a vízkivételi engedély ügye is azt erősíti meg, hogy „be akarnak minket csapni”. Szerinte a gyalázatos ügyletben asszisztáló közszereplőknek le kellene vonniuk a tanulságot. Papp Gábor lapunknak elmondta azt is: bizakodásra ad okot, hogy a Zala Megyei Közgyűlés elnöke aláírta a tiltakozó ívet, a megye mellettük áll. Bíznak abban, hogy a másodfokú környezetvédelmi vizsgálat fordulópontot hoz az angolnás ügyében. A Smaragd-Invest már jelezte, ha valóban környezetvédelmi kockázatai vannak az építkezésnek, eláll a beruházástól. Az érintett két településen ezzel kapcsolatban már szárnyra keltek a rémhírek is: a környezetvédelmi aggályokat a keszthelyiek fogják megfizetni, mivel a 800 millióért eladott telket több mint egymilliárd forintért vissza kell vásárolnia a városnak.
A gyógyító tó megmenthető
Ruzsics Ferenc, az Összefogás Keszthelyért Egyesület ellenzéki képviselője elmondta: tudomása szerint semmiféle visszavásárlási kötelezettség nem terheli a települést. Szerencsére. Mert – mint fogalmazott –, „ha a konzorciális szerződésből indulunk ki, akkor még ez is elképzelhető lenne”. Mint megírtuk, a város ugyanis annak érdekében társult a telket megvásárló Smaragd-Investtel, hogy a cég indulhasson egy 900 milliós területfejlesztési pályázaton, ám a pénz a beruházóé lett volna. Az ügyről beszámoló írásunkra reagálva Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese helyreigazítási kérelmében tiltakozik az ellen, hogy személyét – Papp Gábor képviselő nyilatkozatát idézve – korábbi cikkünk összefüggésbe hozta a Keszthely számára semmiféle előnnyel nem járó konzorciális szerződés megkötésével. Mint Szekeres jogi képviselője írja, „a cikk azt a hamis látszatot sugallja, hogy Szekeres Imre keszthelyi látogatása és a helyi polgármesterrel történt találkozása összefüggésben állt a látogatást követő napon történt önkormányzati képviselő-testületi döntéssel”, valamint nem döntött területfejlesztési pénzekről. Az adott időszakban a területfejlesztésért felelős Miniszterelnöki Hivatalban Szekeres az általános felügyeletet gyakorló politikai államtitkári beosztásban volt. Szintén politikai államtitkár kollégája és párttársa, Nagy Sándor volt illetékes a területfejlesztési ügyekben. A Smaragd-Invest és Keszthely konzorciuma végül nem nyert a pályázaton – derült ki január végén. Ruzsics Ferenc ennek kapcsán annyit mondott: a sajátságos ügylet mindenképpen súlyos kárt okozott Keszthelynek, ugyanis végleg eljátszottak egy olyan pályázati esélyt, amelyen például Sárvár hárommilliárd forintot nyert a belváros rehabilitációjára. Az ellenzék egyébként vizsgálja a jogorvoslat lehetőségeit az angolnás eladása és a konzorciumi szerződés kapcsán.
Papp Gábor hévízi képviselő úgy véli: az angolnás ügye csak az első lépés egy hosszú távú, az ökológiai szempontokat is figyelembe vevő, a régió idegenforgalmának fellendülését eredményező stratégia győzeleméhez vivő úton. A legfőbb cél a tó megmentése.
Gondolatok, indulatok a neten: www.helikonportal.hu
2005. február 9. 19.40: Ki a francot érdekel, kinek ki kicsodája? Egy érdekli az embereket ebben az angolnáseladásban: volt joga eladni a keszthelyi önkormányzatnak a beépítésre szánt területét? Törvényi feltételeknek megfelelően meghirdette, pályáztatta és a megfelelő bankgaranciával rendelkező pályázónak adta el? A pénzt kifizették? Valóban van-e 2001-ben elfogadott közös Hévíz–Keszthely rendezési terv, és ebben szerepel a volt angolnatelep beépítése? Miért fogadta el Papp úr és a környezetvédők egészen 2005-ig a rendezési tervben szereplő állapotot? Hévíz hajlandó lenne megvásárolni 1,2 milliárd forint értékű területet, hogy ne legyen beépítve? Vagy odaadná a tulajdonukban lévő szállodát az ingatlanért cserébe? Ha korrupcióról, visszaélésről, törvénysértésről beszél Papp úr, miért nem tesz feljelentést az ügyészségen, pedig ez lenne a kötelessége. (Vendég)
2005. február 9. 01.01: Szóval itt fogunk maradni, s azon el kell kezdenünk töprengeni, hogy a Hévízi-tóval kapcsolatos vitáinkat mi okozza. Elsősorban az talán, hogy a tó egy kis közigazgatási területű városhoz tartozik, de maga az ökológiai rendszere több települést foglal magába, s míg a Hévízből származó idegenforgalmi és adóbevételek Hévízre mennek, addig a költségekből a környező települések is részesednek. Röviden: Hévíz irigy. Nekem az lenne a fölvetésem, hogy legalább a helyi adók 30-40 százalékát egy közös térségi kalapba vagy alapba kellene betenni, amiből összehangoltan lehetne fejleszteni, illetve a közintézményeket fönntartani. Nyilvánvaló, hogy a közös fejlesztés tengelye a 76-os út mente, Khely és Páhok közti rész kellene legyen, hisz a volt laktanya helyére lehet ipari funkciót telepíteni, meg az Úsztató-major környékére lehetne új idegenforgalmi dolgokat, élményfürdőt csinálni. Ehhez viszont nemcsak térségi szemlélet kell, hanem olyan térségi intézmények (mint ez a közös fejlesztési alap), amelyek garantálják a térségi szemlélet érvényesülését. Keszthelyi vagyok, nekem a Balaton fontosabb, a partszakasz, a strandok rendbetétele…, de mások az emberek is. Máshogy élnek, másból élnek, máshogy viselkednek. Közös talán csak az, hogy a Balaton is és Hévíz is pang. Anyagi érdekeket, csopo
