A városnak kiterjedt kapcsolatai vannak a Kárpát-medencében – magyarázta a közgyűlési rendelet megalkotásának előzményeit Lázár János fideszes polgármester, országgyűlési képviselő. – Főként azokban a trianoni határokon kívül rekedt régiókban találhatók testvértelepüléseink, ahol magyarok élnek. A kettős állampolgárságról szóló sikertelen népszavazás után bárhol jártunk a velünk szomszédos országokban, lépten-nyomon elkeseredést tapasztaltunk. Tudomásunkra jutott, hogy nincs ez másként a világ többi részén sem, ahol magyar testvéreink élnek. Ezért elhatároztuk, hogy elsőként Magyarországon tiszteletbeli polgári címet adományozunk mindazoknak a határon túli magyaroknak, akik erre igényt tartanak. Akadnak jelentkezők Amerikából, Izraelből, Nyugat-Európából, Ausztráliából, de a legtöbben a Kárpát-medencéből. Példánkat Esztergomban és információink szerint más anyaországi településeinken is követni akarják. Azok az önkormányzatok szintén kiállnak a magyar nemzet virtuális egységének megteremtése mellett.
A tiszteletbeli polgár címet eddig több mint ezren kapták meg, köztük a sepsiszentgyörgyi Sylvester Lajos. Úgy látja, hogy a vásárhelyiek szimbolikus töltetű és értékű gesztusa a tiszteletbeli polgárok városhoz és lakóihoz fűződő érzelmeinek fűtőelemeit töltheti fel. A település érzelmi határai tágulnak az Óperencián túlra is. Ez nyilván csak azokra érvényes, akik erre a hullámhosszra hangolták hallásukat, a nemzet egységének megteremtéséhez, illetve ennek kiverekedéséhez igazították benső énjüket.
Sylvester Lajos mindmáig nem ocsúdott fel a sikertelen népszavazás okozta sokkból. Többször feltette már a kérdést: miféle magyarok azok, akik az ő magyarságát kétségbe vonják és megtagadják? Nem érti, hogy például azoknak a magyarságát is megkérdőjelezik egyesek, akik azt a vérükkel váltották meg, és annyi szenvedés árán megtartott hűségüket életük alkonyán is megtiporják. Mert szép számban akadnak ilyen magyarok az anyaország határain kívül.
– Széltében-hosszában azt tapasztalom a Kárpát-medencében – mondta Sylvester Lajos –, hogy a „palánkon belüli” és az ezen kívül élő magyarok kormányzati szembesítése közép- és hosszú távon fordítva sül el. Mi, erdélyiek naponta tapasztaljuk még a nemmel szavazók lelki kettősségét is. Erdélyi útjaik során képesek elhatárolni magukat otthoni énjüktől, s képesek bennünket a testvérnél is melegebben fogadni. Ezen lényegében az sem változtat, hogy bizonyos tévécsatornák perverz kéjjel futtatják a beírók sms-szövegeit: „Határon túliak, ne erőlködjetek! Vegyétek tudomásul, nekünk nem kelletek!” Nos, mindezt tapasztalva, úgy vélem, a hódmezővásárhelyiek döntése gyógyírként hathat lelki sebeinkre.
Farkas Róbert a felvidéki Vága községből érkezett, hogy személyesen vegye át a tiszteletbeli polgár címet. Úgy érzi, a gesztusértékű döntés reményt ad a december
5-én agyonsértett lelkeknek az öngyógyulására, és képesek lesznek kiemelkedni a nemzetet ért szégyenteljes gyalázatból.
A Kolozsvárról érkező vendégek nem kis meglepetést keltettek, amikor végigvonultak a város utcáin, és megérkeztek a Kossuth térre. A kilenctagú csoport gyalog tette meg a több mint 30 kilométeres távot a nagylaki határátkelőtől a hódmezővásárhelyi városházáig. Nagy Lajos túravezető a legtermészetesebbnek tartotta, hogy ily módon jussanak el oda, ahol a nemzet virtuális egyesítésének egyik jelképes színhelye van. Akkor sem kímélték magukat, amikor a tavaly decemberi népszavazás előtt, a figyelemfelkeltés szándékával, Budapestre gyalogoltak Kolozsvárról, ám kiderült, mindhiába. Hódmezővásárhelyre nem érkeztek üres kézzel, mert mielőtt átvették volna a tiszteletbeli polgári címről szóló oklevelet, több száz kolozsvári lakosnak a nevét tartalmazó listát adtak át, akik szintén igényt tartanak erre a jelképes polgárjogra.
Mérges Sándor, a délvidéki Torontálvásárhely alpolgármestere mintha jobban elérzékenyült volna a többi vendégnél, amikor átvette az oklevelet és az azzal járó kártyát. A megdöbbenéstől alig tudott megszólalni.
– Elnézést kérek, de nehezen tudom visszatartani örömkönnyeimet. A mi őseink ugyanis ebből a városból származnak, akik a nagy kirajzás idején, 1794-ben vándoroltak szekereken Nándorfehérvár, a mai Belgrád közelébe, és alapították meg az akkor 1400 család lakta Torontálvásárhelyt. Hogyne lennék boldog, hogy most testvérként fogadtak bennünket vissza! Igaz, formálisan, mert bennünk fel sem merülhet, hogy valaha is elhagyjuk otthonainkat. Azt viszont nem árt tudni valamennyiünknek, hogy a hódmezővásárhelyiek hódolata az elszakított magyar nemzetrészek és az anyaország egységének megteremtéséért minden magyar számára modell és mérce, amely viszonzásra buzdító.
origo.hu
Halálos trópusi betegség ütötte fel a fejét Magyarországon, riadót fújtak az orvosok
