Nagybirtokosok elmaradt kárpótlása

Óriási kő esett le a német pénzügyminiszter szívéről. Nem kell kártérítést fizetnie azoknak a hajdani nagybirtokosoknak, akiknek a földjeit a II. világháború után – 1945 és 1949 között – az akkori, szovjetek által megszállt zónában, a későbbi NDK-ban elkobozták. A strasbourgi európai törvényszék abból a meggyőződésből indult ki, hogy a szovjetek által elkövetett államosításért a mai Németországot nem lehet felelőssé tenni. Már csak azért sem, mert az újraegyesítés részleteit szabályozó szerződésben törvényesen leszögezték: a latifundiumok tulajdonosainak szerény kártérítést fognak fizetni. Az érintettek hazai próbálkozásai a német igazságszolgáltatás különböző grémiumai előtt nem vezettek sikerre, ezt követően fordult hatvankilenc személy az emberi szabadságjogokban illetékes európai törvényszékhez. Keresetük lényege: vagy az elkobzott földbirtokoknak a mai értékét felmérve szabják ki a jóvátételek öszszegét, vagy ha állami tulajdonban lennének, akkor adják azokat viszsza a hajdani tulajdonosoknak.
A Harmadik Birodalom összeomlását követően az orosz adminisztráció a Vörös Hadsereg elfoglalta területen kiadta a jelszót: parasztkézbe az úri birtokot. Az NDK összeroppanását követő tárgyalásokon a résztvevők egyetértettek abban, hogy az újraegyesítést szabályozó szerződésben ezt a pontot tisztázni kell. Moszkvából Mihail Gorbacsov figyelmeztetett: a háborút követő földreform elismerése nélkül Moszkva megkérdőjelezné az egyesítés folyamatát. Az intés nem tévesztette el a hatását.
A strasbourgi törvényszék elutasította ugyan az emberi szabadságjogok konvenciójára épült keresetet, de hozzátette: szabad mozgásteret javasol a német bíráknak, ha azok a szabadságjogok megsértéséből adódó következmények felszámolására okot látnak. Német jogszakértők szerint a károsultak előtt végleg bezárultak a bíróságok kapui. Brigitte Zypries asszony, az igazságügyi tárca vezetője örömmel szögezte le: jogbiztonság jött létre mindenki számára.