Jeremias Drexel (1581–1639) jezsuita szerzetes evangélikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Augsburgban. Fiatalon katolizált, és – valószínűleg alma matere, az ingolstadti jezsuita kollégium tanárainak hatására – már tizennyolc esztendősen felvételét kérte a Jézus Társaságába. A szükséges idő eltelte után a müncheni és augsburgi jezsuita kollégiumban tanított, 1615-től pedig a rendkívül energikus bajor választófejedelem, I. Miksa (1573–1651) udvari prédikátorává nevezték ki elöljárói. Drexel így a nagypolitika közvetlen közelébe került; I. Miksa nevéhez olyan történelmi esemény fűződik, mint a Protestáns Unió ellensúlyozására 1610-ben létrehozott Katolikus Liga.
Jeremias Drexel munkásságának két fontos területe maradt mindvégig az iskolai tanítás és az igehirdetés, s e munkái közben mintegy húsz latin nyelvű prédikációs- és aszketikus könyvet írt, amelyeket hamarosan számtalan fordításban is megjelentettek. Mint író, hihetetlenül sikeres volt a maga korában; lengyel, angol, német, francia és olasz fordításban láttak napvilágot művei; s a magyarok sem szégyenkezhetnek, hiszen a De aeternitate considerationes 1643-ban magyarul is megjelent Szentgyörgyi Gergely fordításában Elmélkedések az örökké-valóságról címmel, sőt még egyszer, 1720-ban is kiadták. Vagyis Jeremias Drexel jócskán túllépte a maga korát is, hiszen még halála után száz–százötven esztendővel is meg-megjelentek népszerű művei. Dévay András Heves és Külső-Szolnok vármegyei alispán például 1770-ben adta ki Drexel egyik aszketikus munkája nyomán Nap-utánn forgó virág, vagy-is mindenféle nyavalya-ellen való orvosság című könyvét.
E rengeteg edícióból jócskán került a hazai könyvpiacra és a magyar katolikus könyvtárakba is. Drexel frankfurti, müncheni és mainzi kiadói közül a Schönwetter-dinasztia volt talán a legtermékenyebb, s a hazai könyvtárakban található Drexel-kiadások közül az ő közreműködésükkel megjelentek fordulnak elő a leggyakrabban. A Frankfurtban, Kölnben, Mainzban, Bécsben tevékenykedő Schönwetterek számtalan katolikus egyházi szerző műveit jelentették meg: többek között Alexander Calamatus, Didacus Nissenus, Heinrich Engelgrave, Franciscus Caccia, Raphael Delaminetz, Paul Laymann, Antonius de Guevara barokk prédikációit, elmélkedéseit és hitvitázó műveit. E sorba jól beleillenek Jeremias Drexel munkái is.
Az 1640-es években Mainzban, a Johann Godofred Schönwetter kiadója jóvoltából, Nikolaus Heil nyomdász által készített aszketikus Drexel-művek közül valószínűleg több tucat került Magyarországra. A könyveket gazdag szimbolikájú barokk rézmetszetek díszítik, a kötetben mindjárt az elsőn maga a szerző, Jeremias Drexel látható, aki 1639. április 19-én hunyt el. A második metszet a Türelem gimnáziuma című fejezetet vezeti be; a képen szent életű remete sanyargatja magát egy fa odvában, méghozzá nagyon hasonló módon, mint a mi Zoerard, vagyis András remeténk, akiről Mór pécsi püspök így írt: „Egy tölgyfatönköt, amit lesimított ugyan, kis kerítéssel vett körül, és ebbe a kerítésbe éles nádszálakat rögzített minden oldalról. Aztán a tönkön ülve olyan helyzetet foglalt el tagjai felüdítésére, hogy ha teste álomtól elnehezedve, véletlenül valamerre eldől, a nádszálak hegyétől súlyosan megsértve felébredjen. Ezenkívül még fából készített abroncsot is tett a feje fölé, amiről négyfelé négy követ is függesztett, hogy ha álmos fejét bármerre lehajtja, a kő megüsse.”
Nos, a mi kötetünkben látható remete is hasonló leleményességről tesz tanúbizonyságot: az ájtatos lélek éles tüskékkel, nyílhegyekkel bástyázta körbe magát a fa odvában, s feje körül neki is nehéz kövek lógnak. Ruhája alól pedig kikandikál a vaslánc, amelyet Szent András ciliciumként használt, s melyet Géza herceg mint ereklyét kapott ajándékba 1064-ben. Természetesen Drexelnél minden konkrét sanyargató eszköz átvitt, spirituális értelmet is nyer, méghozzá kora barokk körmönfontsággal – és olykor erőltetettséggel.
Ez volt a divat, erre volt igény. Ezért aztán nem meglepő, hogy a bajor választófejedelem udvarának ajándékai között is előfordult a hajdani prédikátor, Jeremias Drexel valamelyik kötete. Egy ilyen Drexel-könyv került ismeretlen úton a XVIII. század első felében Pécsre, a ferencesek könyvtárába. A munka első tulajdonosa egy Venantius Vertarich nevű szerzetes volt, aki Emanuela Carolina hercegnőtől kapta ajándékba Drexel munkáinak két kötetét, s e tényt a könyv margóin is rögzítette. Nem sokáig tartotta magánál a könyveket, még ugyanebben az esztendőben továbbajándékozta a müncheni klarisszák kolostorának. Talán a Klára-szüzek sem akarták maguknál tartani az értékes könyvet, s így köthetett ki Drexel munkája végül Pécsett.
A könyv első ajándékozóját, a hercegnőt egyenesen a bajor választófejedelem leányaként aposztrofálják 1719-ben. Tehát alighanem II. Miksa Emánuel (1662–1726) leányának nagylelkűségét dicséri a könyvbejegyzés. A hercegnő édesapja az a II. Miksa Emánuel lehetett, aki oly sokat tett a keresztény hadak török elleni összefogásáért. Hadvezérként 1686-ban ő volt az, aki a Gellért-hegy felől ostromolta huszonegyezer – legalább felerészben magyar – katonája élén a még török kézen lévő budai várat. Többek között neki köszönhetjük Belgrád felszabadulását is, és ha II. Miksa Emánuelnek nem lettek volna nagyobb álmai Magyarországnál, nem lett volna eléggé „józan reálpolitikus”, talán elfogadja II. Rákóczi Ferenc meghívását a magyar trónra az ónodi trónfosztást követően.
Nem így történt. II. Miksa trónjának elvesztése (1704) után más politikát választott, de végül 1715-ben, az utrechti békeszerződés (1713) eredményeként, háza népével együtt visszatérhetett Münchenbe. Végső soron ennek köszönhető, hogy Jeremias Drexel két posztumusz kötete a pécsi ferencesekhez kerülhetett.
origo.hu
Bombariadó Székesfehérváron: újabb részletek derültek ki
