A német sajtót megosztotta az új pápa személye

A baloldali német média számára meglepetést okozott Joseph-Alois Ratzinger pápává választása. Tanulságos volt látni a Phoenix közszolgálati televíziós csatorna műsorvezetőjének arcát az élő közvetítés során, amikor a hivatalos bejelentés előtt néhány perccel értesült az új pápa személyéről. Meglepetése nem csak annak szólt, hogy megdőlt a közhely, miszerint aki a legesélyesebb pápajelöltként lép be a Sixtus-kápolnába, az bíborosként távozik a konklávéról. A bíborosi testület döntése nem illett abba a gyakran hangoztatott vélekedésbe sem, hogy a második világháborút követően elképzelhetetlen egy német pápa megválasztása.
Ezt csak erősítette XVI. Benedek testvérének, a regensburgi teológusként és jeles egyházzenészként ismert Georg Ratzingernek a konklávé előtt a müncheni Abendzeitungnak adott interjúja is, amelyben kijelentette: „Az öcsém biztosan nem lesz pápa.” Az idősebb Ratzinger ellenérvként öccse életkorát és német mivoltát hangsúlyozta. Az ARD közszolgálati televíziónak testvére megválasztása után azt nyilatkozta, hogy számára sokkoló meglepetést jelentett a konklávé döntése.
Figyelemre méltó, hogy a második világháborús német szerepvállalásra mindig is érzékeny baloldali sajtó nem ült fel a brit bulvárlap, a Sunday Times provokációjának, és nem foglalkozott Ratzinger gyermekkori Hitlerjugend-múltjával és légvédelmi kisegítői tevékenységével. Egyrészt azért, mert intenzív kutakodás után sem sikerült rábizonyítani semmilyen személyes bűnt vagy akár vitatható cselekedetet, másrészt tudták, hogy egyik ténykedésének sem az önkéntesség volt az alapja.
A német média meglepetését csak fokozta, hogy az elsőrangú teológusnak tekintett új pápa viszonylag kevés lelkipásztori tapasztalattal rendelkezik. Többek között ezzel magyarázták, hogy első urbi et orbi áldása során a láthatóan megilletődött XVI. Benedek csak röviden szólt a Szent Péter téren összegyűltekhez, s elmaradtak a közönség kegyeit kereső retorikai fordulatok is, amelyekkel egy csapásra megnyerhette volna a média és a tömeg szívét.
A főpap megválasztásának hírére a leghangosabban talán azok az egyházi csoportok reagáltak, amelyek Ratzingerben II. János Pál pápa rossz szellemét, a keresztény hit őskonzervatív őrét látták.
A német sajtóviszonyok ismeretében nem meglepő módon igen tág teret kaptak Ratzinger bírálói: elemző, értékelő műsorokban – s nem volt ez másként II. János Pál esetében sem – mindig túltengett az elmarasztaló ítélet. Ratzinger egykori kollégája, Hans Küng tübingeni teológus például csalódottságáról beszélt, de mint mondta, száznapos türelmi időt egykori professzortársa is megérdemel. Ulrich Fischer badeni evangélikus püspök szerint „egy latin-amerikai pápa jobb megoldás lett volna”. Németországban talán keményebben bírálták a hittani kongregáció élén álló Ratzingert, mint bármely más országban. „Az Inn menti Marktlból származó főinkvizítor” – gonoszkodtak vele kritikus honfitársai.
A katolikus világ nagyobb része jóval kíméletesebben ítélkezik felette, inkább az értékek őrzőjét látják az új pápában, aki nem követi feltétlenül a korszellemet. A konzervatív német lapok, például a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint éppen elvhűsége, a relativista korszellemmel szemben elfoglalt határozott álláspontja miatt emelték Péter trónjára a volt kardinálist az egyháztörténet egyik legrövidebb konklávéján. Talán az sem véletlen, hogy a hallgatási fogadalom ellenére XVI. Benedek megválasztását követően a konklávén részt vevő német bíborosok sajtótájékoztatón erősítették meg: Ratzinger a szükséges 77 szavazatnál jóval több voksot mondhatott magáénak a sorsdöntő fordulóban.
A német elemzők szinte kivétel nélkül egyetértenek viszont abban, hogy XVI. Benedek a legtöbb kérdésben II. János Pál nyomdokain fog haladni, folytatni kívánja az elődje által elkezdett párbeszédet a többi felekezettel és kultúrával. Amint az új egyházfő kijelentette, „mindent megtesz, ami hatalmában áll, hogy az ökumené alapvető fontosságú ügyét előrevigye”, de azt korábbi megnyilatkozásaiban tette világossá, hogy az egyházon belül nem tűr meg a hivatalos állásponttól eltérő téziseket.
A baloldali Spiegel II. János Pál uralkodik tovább című írásában arra figyelmeztet, hogy a most történthez hasonló módon eleinte alábecsülték az 1958-ban megválasztott XXIII. János pápát is. Benne trónra lépésekor szintén átmeneti pápát, ideiglenes megoldást, elődje, XII. Piusz munkájának folytatóját látták. Ennek ellenére a számára megadatott aránylag rövid idő alatt – és a római kúria fenntartásai ellenére – sikerült elindítania az egyházat alapjaiban megreformáló második vatikáni zsinatot. Joseph Ratzinger immár pápaként tett nyilatkozataiban a második vatikáni zsinat munkájának befejezését nevezte legfontosabb feladatának. Programatikusnak tekinthető névválasztása egyúttal azt is üzeni: elkerülhető a mostanában sokat emlegetett egyházszakadás veszélye. Hiszen XV. Benedeknek sikerült összebékítenie a XX. század elején egymással élesen szemben álló tradicionalista és modernista irányzatot.