Hatalom, amelyre Európa nem tart igényt

A Vatikánt és a katolikus egyházat nem szokták említeni, amikor hatalmi központokról van szó. Sokkal inkább társítják ezt a fogalmat óriási gazdasági teljesítményhez, nagy hadseregekhez, „kézzelfogható” globális jelenléthez. A II. János Pál halálát követő reakció, a csendesen gyászoló tömegek volumene, a jézusi üzenet előtérbe kerülése azonban ismét rávilágított arra, hogy a hatalomnak nem csak ilyen értelmezése létezik, nem csak egyféle természete van ezen a világon. S hogy ez az egyházi-szellemi hatalom nagyon is valóságos, arra rávilágít az a tisztelet is, amelylyel a világi nagyhatalmak és vezetőik búcsúztak az eltávozott egyházfőtől. Korunkban, amikor az utópikusnak bizonyult remények dacára, a történelmi tapasztalatoknak fittyet hányva újabb és újabb kísérletek zajlanak a korlátlan világi hatalom kiépítésére, bizony meglepetésként hatott ez a főhajtás. Félő azonban, hogy éppen ott nem vonnak le belőle tanulságokat, ahol a legjobban kellene: Európában. A kontinens politikai szervezetének elitje ugyanis az 1789-es „vívmányok” már-már rögeszmés követőjeként éppen tavaly utasította el, hogy alkotmányában vállalja fel keresztény gyökereit. Bár ez a lépés roppant modernnek, a globalizáció multikulturális áramlatait figyelembe vevő állásfoglalásnak hatott, a pápai gyász során tapasztaltak világítanak rá, hogy valójában menynyire rövidlátó és ostoba tett is volt. Míg missziója részeként az egyház kézen fogja Latin-Amerika, Afrika és Ázsia keresztényeinek százmillióit, a felvilágosult európai konvent megtagadta ezt a közösséget – s ezzel mellékesen lemondott a vele járó befolyásról is.
A sors iróniája, hogy éppen ez a lemondás világít rá az Európai Unió hatalmának gyengeségét firtató kérdésekre válaszként adott „soft power” (puha hatalom) fogalom félreértelmezésére. A fegyverekre támaszkodó Pax Americana ellenpontjaként felvázolt, gazdasági, szociális és kulturális eszközöket alkalmazó hatalmi forma az „européer” értelmiség büszkeségének tárgya, egészen addig, amíg az elért eredményeit és hatékonyságát firtatják. Talán az utóbbiak miatt nem kellene zavarba jönniük, ha a jövőben megváltoztatnák álláspontjukat, s felvállalnák az európai örökség nemcsak értékekben gazdag, de a józan hatalmi megfontolások szerint is hasznos szegmensét, a kereszténységet.