– Mi késztette önöket, hogy megszólaljanak?
Bíró Zoltán: A nyilvánosság előtt tizenöt éve nem szerepeltünk együtt eddig sehol. Azelőtt együtt bíráltuk a rendszert, és közösen hoztuk létre a Magyar Demokrata Fórumot Lakiteleken. A késztetés a megszólalásra szinte egyszerre jött, mert mi húsz éve nem ezt akartuk, ami történt a társadalommal, Magyarországgal, a Kárpát-medencei magyarsággal. A közös fellépésre a legnagyobb lökést a tavaly december 5-i népszavazás adta, ahol Gyurcsány Ferenc és köre kampányolása rádöbbentett bennünket, hogy ez a kormány adott esetben szinte mindenre képes a globalizmus jegyében, arra is, hogy akár a nemzet érdekei ellen fellépjen.
– Pontosan mire gondol?
– Például arra, hogy megfélemlítse az egész magyar társadalmat. Kampányuk azt a célt szolgálta, hogy ijedjenek meg az idősek, mert elvész vagy kevesebb lesz a nyugdíjuk, az emberek féljenek attól, hogy felnőtt gyermekük nem kerül be az egyetemre, nem kap munkahelyet a beáramló erdélyiek, vajdaságiak miatt, és sorolhatnám tovább hamis érveiket. A koalíció pártjai, az MSZP és az SZDSZ a félelmi effektusokra játszottak, és sajnos sikeresen. Mi a rendszerváltozás idején még közösen hittünk abban, hogy Magyarországon létre lehet hozni egy tisztességes demokráciát, és meg lehet teremteni a nemzet függetlenségét.
– Miért, nincs demokrácia, nem független Magyarország?
– Egyik sem valósult meg. Tisztességes demokráciáról nem beszélhetünk, függetlenségünket a pénzuralom árnyékolja be. A Kádár-rendszerben alapvető problémát jelentett, hogy a társadalomnak nem volt módja beleszólni az ország ügyeibe, megszerveződni. Ez most ismét bekövetkezett, hiszen itt egy atomizált, szétesőben lévő társadalomról beszélhetünk.
– A nyilatkozatban például azt is megfogalmazzák, hogy a demokrata fórum jelenlegi vezetői már csak bitorolják az MDF nevet.
– Ez merőben más párt, mint amilyen a Magyar Demokrata Fórum korábban volt. Ez a párt a politikájával, erkölcsi magatartásával is teljesen szemben áll azokkal az értékekkel, szellemiséggel, amelyekkel mi indultunk. Nem hordozza a következetes nemzeti érdekképviseletet, tétován a jobb- és a baloldal között politizál, és főként a társadalomnak semmiféle érvényes mondanivalója nincs. Két éve Dávid Ibolya folyamatosan azzal foglalkozik, hogy miként határolódjon el a Fidesztől, és egy-két százalékos pártként hogyan tud magának olyan partnert szerezni, akivel a Fidesszel szemben tud politizálni. Most már ott tartanak, hogy kinyilvánítják, ezzel az MSZP-vel és SZDSZ-szel is hajlandók együttműködni.
– Nem savanyú a szőlő?
– Mind a hetünkben az dolgozik, hogy valamit létrehoztunk annak idején, és ezt eltorzították, semmivé tették. De nem csupán az MDF-ről van szó, hanem arról a fájdalmas helyzetről, amelybe ez az ország került.
– A magyar értelmiséghez fordulnak, hogy felrázzák a társadalmat. Milyen ez a magyar értelmiség?
– Nincs jó helyzetben, de a történelmi múltunkból adódóan egy sajátos, társadalmat megmozgató szerepe van. Sajnos a rendszerváltozás után ahelyett, hogy az értelmiségi szerep erősödött volna, ez az értelmiségi tudat elmállott, alkalmazkodó, egzisztenciális félelmekkel van tele. Mi mégis bízunk abban, hogy az értelmes emberek fogékonyak lesznek a nyilatkozatban megfogalmazott lesújtó látleletre, és mozgósító erőt jelent azoknak, akik mozdulni akarnak.
– Többen kritizálták, hogy a nyilatkozat aláírói között szerepel Csurka István, a MIÉP elnöke, aki lejárathatja ezt a kezdeményezést.
– Nem járatja le ezt a nyilatkozatot. Csurka István nem a MIÉP elnökeként írta alá az új lakiteleki nyilatkozatot, hanem az MDF egyik alapítójaként. Mi voltunk azok, akik elvittük az MDF-et az 1990-es győztes választásokig, tehát felelősségünk, kötelességünk volt megszólalni. Tudatosítani akartuk, hogy ez az MDF nem az az MDF és ez a rendszerváltozás nem az a rendszerváltozás, amit mi akartunk.
n
– Ön szerint mikor kezdődtek a bajok a demokrata fórummal?
Fekete Gyula: A párt kormányzásának első négy évében a lakiteleki alapítók a perifériára szorultak. A bajok tehát akkor kezdődtek, amikor kiszorították a lakiteleki szellemiségből a plebejus, radikális elemet. Ezt ugyanis Antall József nem nagyon szerette.
– Ő polgári demokráciáról álmodott, ennek létrehozásán dolgozott, nem?
– Hiba volt egy ilyen diktatúra után ebben gondolkodni, hiszen a Kádár-rendszer régi kapcsolatrendszere tovább élt mindenütt, és ma is él. A „K”-vonal, a pártállam kiváltságosainak telefonja, amelyen keresztül a diktatúra idején döntöttek megyék, városok, emberek sorsa felett, vagy egy-egy vadászatot beszéltek meg, az a „K”-vonal-rendszer, ha más formában is, de újra létezik. A sajtót kezdettől fogva érintetlenül hagyták. Megírtam Antall Józsefnek is, hogy történelmi bűnt követnek el, ha Aczél György gárdáját a helyükön hagyják.
– Ez a múlt, de gondolom nem Antall József elmaradt döntései miatt született meg az új lakiteleki nyilatkozat.
– Nem emiatt, de az ország bajai ezzel kezdődtek, és folytatódtak többek között azzal, hogy a Magyar Demokrata Fórum mára a megsemmisülés szélére került. Az MDF, amely csak a nevében MDF, a mostani köztársaságielnök-választásnál szavazataival csatlakozni fog Szili Katalinhoz. De van mit megköszönni neki, mivel Szili Katalin szemérmetlen törvénytelenségekkel állt Dávid Ibolya mellé, amikor kizárták a parlamenti frakcióból Lezsák Sándort, az egyik alapítót és képviselőtársait. Magyarán, az MSZP beavatkozott egy párt belső ügyeibe. Ez az MDF nem igazán az ország belső problémáival foglalkozik, amire a múltja kötelezte volna, hanem a jobboldal szétzilálásával, emiatt én és természetesen heten, akik elindítói, részesei voltunk a rendszerváltozásnak, felelősséget érzünk.
– A régi lakiteleki nyilatkozatot 1987. szeptember 27-én fogalmazták. Azt érzi, hogy amit elterveztek az ország jobbítása érdekében tizenöt éve, nem valósult meg?
– Valami azért megvalósult belőle, hivatkozhatnék arra, hogy a pártállam eresztékei összeroppantak. Ugyanakkor olyan érdekviszonyok alakultak ki, amelyek élesen szembekerültek a magyarság létérdekeivel. Veszélybe került az egész jövője a magyarságnak. A kötetem címe is önmagáért beszél, Véreim magyar kannibálok. Az alcíme pedig: Vádirat a jövő megrablásáról. A jövő megrablását Kádárék kezdték el, ami az eltelt tizenöt évben sokkal nagyobb arányban fokozódott. Negyven éve foglalkozom a magyar népességfogyással, főként a fiatal népesség fogyásával, ami már 1958-ban elkezdődött. Most már évente ötven-hatvanezerrel kevesebben vagyunk. Semmi jelét nem látom, hogy a jelenlegi politikai szándék ezt megakadályozná. A legtöbbet még a Fidesz-kormányzat tett a családprogramjával, a fiatalok otthonteremtésével. Azonban a baloldali, liberális média oly mértékben elbutította az embereket, hogy képesek saját érdekük ellen is cselekedni, szavazni. Egyre inkább versenyképtelenek leszünk, mert óriási a rezsije az elvénülő társadalomnak. Ezt csak úgy lehet ellensúlyozni, ha a fennálló hatalom nyomja lefelé a reálbéreket, a reálnyugdíjakat, mert csak így tud versenyképes maradni valamennyire. Ez így nem mehet tovább. A nyilatkozattal a valóság felismerésére akarjuk ösztökélni a felelősen, népben gondolkodó embereket, a magyar értelmiséget.
– Többen támadják a nyilatkozatot, hogy Csurka István is az aláírók között van.
– Én nem vagyok hajlandó az SZDSZ terrorizálását magamra nézve kötelezőnek elfogadni. Az élet számít és a halál. Ez a vízválasztó egy társadalom életében is. Aki a magyar társadalom léte, jövője, a születés mellett van, és nem a pusztulást, a romlást támogatja, azzal együtt tudok menni. Ide tartozik Csurka István is.
n
– Sokan megdöbbentek, hogy a nyilatkozók között ott találták az ön nevét.
Csurka István: Nyilván nem ismerik a helyzetet, hiszen én is az alapítók egyike vagyok, és mind a hat ember a barátom. Ahol én megszólalok, jelen vagyok, ott mindenféle félelmek és álfélelmek előkerülnek. Így akarják kivédeni egyesek, a neoliberálisok, a kormány, az egész lakiteleki mozgalom ellenzői azt, hogy ez a nyilatkozat ne legyen hatékony, ne legyen radikális, ne legyen lényegi. Persze nem egyedül én képviselem, hogy ez lényegi legyen, ezért mindjárt megkeresik a rést vagy a lehetséges rést, ahová be akarnak férkőzni.
– Mi ösztökélte önöket, hogy ezt a nyilatkozatot megírják?
– A helyzet. Megint csőd közeli állapotban van az ország, a társadalom. Különösen a gazdaság, de talán nem szabadna semmit sem kiemelni, mivel a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás rosszabb helyzetbe került, mint amikor először ültünk össze Lakiteleken 1987. szeptember 27-én. Ez indított minket a megszólalásra, hogy valamit tenni kell, mert ez az állapot a nemzet megszűnéséhez vezet.
– Akkor egy szerveződő mozgalom élén kezdtek politizálni, most heten, egyikük sincs abban a pártban, az MDF-ben, amit létrehívtak. A tekintélyükön kívül szinte semmi nincs önök mögött.
– Valóban, azok az emberek, akik alapították a Magyar Demokrata Fórumot, már nincsenek a pártban, sőt szemben állnak vele, magam talán a legélesebben. Engem rúgtak ki először az MDF-ből, legvégén Lezsák Sándort, a többiek különböző időben önként távoztak, mert nem értettek egyet a párt politizálásával. Most viszont olyan helyzetbe került az MDF, hogy vele együttműködni nem lehet tovább. Mi heten az alapvető kérdésekben most is ugyanúgy egyetértünk, mint 1987-ben. A magyar megmaradás a fő kérdés, ennek népesedési, gazdasági, kulturális és más együtthatójával együtt.
– Nem túlozza el a gondokat?
– Rendkívül nagy a baj. Összeomlás előtt áll a gazdaság, az eladósodás mértéke iszonyatos, nagyobb, mint 1987-ben vagy két évvel később, 1989-ben. Alig van már nemzeti vagyon, s e vagyon harminc százaléka az Állami Számvevőszék jelentése szerint szőrén-szálán eltűnt. Ezért mi magunk is vállaljuk a felelősséget, hiszen amikor ez a folyamat elindult a Németh-kormány alatt, majd folytatódott később is, akkor ilyen mértékű vagyoneltűnésre nem lehetett számítani. Nem véletlenül bíráltam az Antall-kormány tevékenységét. Mentségünkre szolgáljon, hogy sokszor a lényeges kérdéseket illetően a döntések tudtunkon kívül, vagy utólagos tudomásulvétellel történtek.
– Az értelmiséghez fordultak. Van még hatékony értelmiség?
– Még van. Mind jelentőségében, számarányában, politikai súlyában természetesen megcsappant, erről gondoskodtak, de még létezik, és talán éppen a megszólításra vár. Én bízom abban, hogy ettől új erőre kap.
– Ki van önök mögött? Hiszen a nép megszokta már, hogy a pártok igazgatják az országot, ők mondják meg, mit kell tenni.
– Az embereknek elegük van az ilyenfajta nagyon önző pártpolitizálásból, hasbeszélésből, ígérgetésekből, hazudozásokból. Ez a nyilatkozat őszinte. Saját felelősségről beszél, olyan gondolkodó embereket akar megszólítani, csatasorba állítani, akik tenni akarnak. Van magyar értelmiség, van szunnyadó magyar középosztály, már csak a szikra hiányzik.
– Mire gondol?
– A nyilatkozatra, de gondolhatok éppenséggel a saját tevékenységemre is, mert a küzdelem folytatódik.
Új lakiteleki nyilatkozat
A Magyar Demokrata Fórum életre hívói ismét szólni kívánnak a magyar nyilvánossághoz. Erre kényszerít bennünket az ország és a magyarság mai áldatlan helyzete. Saját felelősségünk is erre sarkall bennünket, hiszen 1987 szeptemberében a súlyosodó válság nyomása alatt, de a megújulás reményében hívtuk barátainkat az első lakiteleki találkozóra. Az általunk alapított párt jelenlegi vezetői már csak bitorolják az MDF nevet. Meggyőződésünk szerint politikájuknak és magatartásuknak semmi köze sincs Lakitelek szelleméhez. Úgy érezzük: szólni kell ismét. Politikai nézeteinkben vannak ugyan különbségek, de közös nevezőnek tartjuk a jövő iránti felelősséget.
Közállapotaink nyomorúságosak, az 1990 óta eltelt másfél évtizedben nemzetközi és hazai érdekcsoportok kiszolgáltatott helyzetbe hozták az országot. A nemzeti vagyon döntő hányada külföldi érdekeltségek és hazai spekulánsok kezére jutott. E vagyon maradékát – például a termőföldet – most akarják kiárusítani. Az ország eladósodása ismét veszélyes méretet öltött, az adózó magyar polgár nem láthatott elszámolást sem a felvett hitelekről, sem a privatizációs bevételekről. A társadalomban nőttön-nő az elkeseredés és a tehetetlenség érzése.
A magyar népesség vészesen fogy a Kárpát-medencében, határainkon belül és határainkon túl. A nemzet bizonytalanná lett öntudatában, értékítéletében. Maga az állam is szinte eszköztelenné vált, ki van szolgáltatva a globalizmus erőinek és akaratának. A magyarnak nevezett kormány nem képviseli a nemzet érdekeit. A miniszterelnök és köre a tavaly decemberi népszavazás előtt hazug és félelemkeltő kampányt folytatott a nemzet – legalább jelképes – újraegyesítése ellen. A nemzet jövőjét érintő fontos kérdésekben (népesedés, oktatásügy, egészségügy, kistelepülések, mezőgazdaság) ugyanilyen felelőtlen politikát folytat a kormány. Indokolatlan támadások érik a hazai egyházakat, semmi nem szab gátat a tömegtájékoztatás erkölcsöt és jó ízlést romboló ténykedésének.
Lesújtó a látlelet, ez azonban senkinek nem adhat felmentést, sem nekünk, akik ezt írjuk, sem azoknak, akiknek szánjuk. A magyarságnak vannak erői, szellemi és erkölcsi tartalékai, amelyeket lehet mozgósítani és megszervezni. Újra a magyar értelmiségnek, a közélet szereplőinek a feladata, hogy felrázzák társadalmunkat. Ehhez mindenekelőtt összefogásra és együttműködésre van szükség. A következő sorsdöntő országgyűlési és önkormányzati választásokra fel kell készíteni a magyar választópolgárokat, meg kell ismertetni az ország valóságos helyzetével és lehetőségeivel – minden szűk látókörű bal- és jobboldali elfogultság nélkül. A 2006-os választásokon nem a pártok, hanem az ország, a nemzet sorsa dőlhet el. Egyszer s mindenkorra meg kell törni a tegnapi diktatúra uraiból lett nagytőkések hatalmát! A szellem fegyverével, nemzeti közösségek mozgósításával.
Hódítsuk vissza Magyarországot!
Budapest–Lakitelek, 2005. április 7.
Bíró Zoltán, Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba, Lezsák Sándor
