Öt-hat újabb gyanúsítottja lehet a K&H-nál történt pénzügyi manipulációk miatt indult eljárásnak a jövő héten – értesült lapunk. Információink szerint a brókerbotrány nyomozásától elkülönítetten új vizsgálatot indítottak, hogy a Zöld Újság Rt. részvényeladásának körülményeit felderítsék. Ebben az ügyletben kiemelt szerepet játszott Forró Tamás riporter, aki a társaság vezérigazgatója volt (az újságíró a K&H-ügy egyik gyanúsítottja). Úgy tudjuk: a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalban Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és a Synergon Rt. közötti ügyletekkel kapcsolatban folyik nyomozás bizonyos állami megrendelések miatt. Nyakó István, a szocialisták szóvivője cáfolta a híreket. Tegnap a Fidesz ismét felszólította a kormányfőt, hogy mentse fel belügyminiszteri posztjáról Lamperth Mónikát.
*
Répássy Róbert a lapunkban közölt Kulcsár-vallomás alapján – a bróker a tárcavezető férjéről, Jegesy Andrásról, illetve Ferenczi Lászlóról, a BM helyettes államtitkáráról is nyilatkozott – úgy vélte, a rendőrséget nem felügyelhetik olyan személyek, akiknek esetleg szerepe lehetett a brókerbotrányban. – Attól félünk, a Lamperth–Jegesy–Kulcsár Bermuda-háromszögben elvész az igazság – jelentette ki a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Kulcsár Attila „személyes jó ismerősének” nevezte Jegesy Andrást, akinek a közbenjárásával jutott el Ferenczi Lászlóhoz, az ORFK bűnügyi igazgatójához, hogy a K&H-val összefüggő PSZÁF-vizsgálatot egy, a felügyelet tevékenysége miatt tett feljelentéssel „ellehetetlenítsék”. A vallomás szerint Jegesy a maffiaellenes központ vezetőjén, Bácskai Jánoson keresztül üzent a K&H-ügy kirobbanása miatt Bécsbe távozott Kulcsár Attilának, hogy „meg ne próbáljon hazamenni”. Répássyt ez az eljárás a maffiamódszerekre emlékezteti, a vallomás pedig rávilágít Szász Ká-roly volt felügyeleti elnök eltávolításának okaira. Szerinte a Kulcsár által mondottakat alátámasztja az is, hogy Lamperth, Jegesy és Ferenczi egyaránt Kaposvárról származnak. Mindezek alapján a Fidesz szerint a rendőrség nem tud befolyásmentesen eljárást folytatni, amíg Lamperth Mónika áll a tárca élén.
– Valótlanságot állít, illetve valós tényeket hamis színben tüntet fel Répássy Róbert – közölte az MTI-vel Lamperth Mónika férje, Jegesy András, aki szerint őt használják fel felesége lejáratására. Az ügyvéd kijelentette: „Soha nem dolgoztam a Britton Kft.-nek.” Ezzel szemben kihallgatási jegyzőkönyvek, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda megrendelésére készült iratokból az olvasható ki, hogy Jegesy irodájának megbízási szerződése volt a Brittonnal. Információink szerint a cég ingyen biztosított irodát az ügyvédnek, aki tanácsadásaiért havonta 300 ezer forintot kapott. A Britton meghatározó szerepet játszott a K&H Equitiesnél történt sikkasztásban, illetve az eltulajdonított pénz tisztára mosásában. Jegesy beperelte Répássyt.
Nyakó István szerint Répássy gondolatmenetét követve Orbán Viktort is fel lehetne szólítani a Fidesz-elnöki posztjáról való lemondásra, hiszen az exminiszterelnök – ha a lapinformációk igazak – koccintott a K&H Bank gyanúsított vezérigazgatójával, Rejtő E. Tiborral, akivel „a jegybiznisz megkoronázásaként” részt vett egy kanadai hokimeccsen. A lapinformáció igazságtartalmával lapunk is foglalkozik keretes anyagában. Az MSZP szóvivője szerint nem történt más, mint hogy „az ügyészség hivatalos lapjában a Magyar Nemzet írása alapján a Fidesz-kommunikáció megpróbál egy tavalyi történetet újként, szenzációként beállítani”.
n
Lamperth kitüntet és feljelent. Elismeréseket adott át a magyar rendőrség napja alkalmából a belügyminiszter a minisztérium színháztermében az elmúlt évben kiválóan teljesítő 91 rendőrtisztnek és tábornoknak. Lamperth Mónika mások mellett rendőrségi főtanácsosi címet adományozott Bolcsik Zoltán dandártábornoknak, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatójának, soron kívül ezredessé léptette elő Papp Csabát, az iroda gazdaságvédelmi főosztályvezetőjét, és bejelentette, hogy előterjesztésére Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje katonai tagozatát adományozta Gera Antal ezredesnek, a bűnügyi főigazgatóság főosztályvezetőjének. A belügyminiszter arra a kérdésre, hogy miként reagál a sajtóban a vele és Jegesy Andrással kapcsolatban megjelent hírekről, annyit közölt: „A hazudozókat feljelentem, férjem pedig közleményt adott ki.”
Pallos kimenti Jegesyt
Népszava a Gresham-ügyről.