Eduard Benes az 1918–19-es években jó barátja volt annak a francia történésznek, aki az első világháború utáni kelet-közép-európai határok átrendezésének egyik tervezője volt – mondta tegnap Michel Prigent párizsi történész a Kisebbségi jogok és stabilitás Kelet-Közép-Európában című konferencián. A megállapítás azt feltételezi, hogy a Magyarországot megcsonkító trianoni szerződésben fogalmazottak részben Csehszlovákia későbbi államfőjének is köszönhetők, akinek a második világháború utáni dekrétumai miatt több százezer magyart a kollektív bűnösség elve alapján kitelepítettek. A franciák által felvázolt határátrendeződési terveket befolyásolták Franciaország szövetségeseinek érdekei.
Martonyi Jánosnak, hazánk volt külügyminiszterének és Németh Zsoltnak, a külügyi bizottság elnökének felszólalásai mellett Gál Kinga európai parlamenti képviselő megjegyezte, hogy a határainkon túl élő magyar kisebbségek sorsa sajnálatos módon nem foglalkoztatja képviselőtársait.

Ámokfutó tartotta rettegésben Miskolcot, videón az autós üldözés