Egyik legfontosabb eleme a jogszabálytervezetnek, hogy a jövőben az országgyűlési választásoknál minimum egyszer újra kell számolni a szavazatokat minden egyes szavazókörben, és amennyiben e két esetben nem egyeznek a számok, úgy annyiszor kell újraszámolni a voksokat, amíg legalább kétszer meg nem egyeznek. Ezenfelül a szavazatok újraszámlálását csak bíróság rendelheti el – mint ahogy erre korábban volt is példa –, ám ilyen esetekben nem lehet kötelezni a szavazatszámláló bizottságokat arra, hogy újra üljenek össze. A törvénytervezet lehetőséget ad arra is, hogy a bíróság számolja össze ez esetben a vitatott voksokat. A választási eljárásról szóló törvény módosításáról várhatóan július elején dönt az Országgyűlés. Lamperth Mónika belügyminiszter és Juhász Gábor belügyi államtitkár egyaránt üdvözölték a kompromisszumos megállapodást.
Salamon László fideszes képviselő szerint az új törvény nagy pozitívuma lesz, hogy biztosítja a voksok újraszámlálását. Wiener György (MSZP) arról beszélt, pártja és az SZDSZ szerette volna, hogy a külképviseleteken elektronikus úton is lehessen szavazni, ám ezt az ellenzék nem támogatta, így külföldön továbbra is hagyományos módon adhatják le voksaikat a szavazásra jogosult állampolgárok. Új elem még, hogy a várhatóan hamarosan életbe lépő törvény alapján már nemcsak a magyar nagykövetségeken lehet majd külföldön szavazni, hanem a konzulátusokon is. Dávid Ibolya MDF-elnök részben sikerként értékelte a négypárti megállapodást, ám úgy vélekedett: a kampányfinanszírozás kérdésében a kormánypártoknak és a Fidesznek nem állt érdekében tiszta és átlátható helyzetet teremteni. Szerinte a törvényben biztosított pénzek, amiket a pártok a kampányaikra fordíthatnak, nem elegendőek, így a legtöbb politikai erő törvénytelenül sokkal több forrást fordít kampányaira, mint amennyit lehetne.
Egyetértés a voksszámlálásról
Négypárti megállapodás született a választási eljárásról szóló törvény módosításáról, így a jövőben a parlamenti választásokkor minden szavazókörben legalább egyszer újra átszámolják a voksokat. A belügyi tárca és a pártok üdvözölték a módosítást.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!