Artistalányka áll a nagy kardok közt

A negyedévenként megjelenő periodika, az Ókor (alcíme: Folyóirat az antik kultúráról) új száma az antik lakomákkal foglalkozik. A téma sokkal szövevényesebb annál, mint a laikus gondolhatná, hiszen a hajdani lakomák szakrális szertartások voltak, amelyek nem merültek ki az eszem-iszom örömeiben, hanem szorosan együtt jártak a bölcselkedéssel, az istenekről és a sorsról, a történelemről meg a szerelemről való elmélkedéssel, a szertartási táncokkal, a cirkuszi produkciókkal meg a muzsikával.
Jó példa lehet erre Platón híres „dialógusa”, a Lakoma, amelyről a lapban Az igazi Erósz címmel közöl értekezést Rudolf Rehn német filozófus, amiből kiderül, hogy itt valóban többről van szó, mint szimplán a gyomor élményeiről, hiszen a neves bölcs és az ugyancsak híres színműíró jelenléte garancia arra, hogy itt nemcsak evés-ivás meg ilyen-olyan egyéb mulatság lesz, hanem emelkedett és tanulságos eszmecsere is. A Platón-mű fókuszában a nagy bölcselő mestere, Szókratész és Diotima, a mantineai papnő párbeszéde áll. Szókratész nem szégyelli bevallani, hogy – bölcselet ide, bölcselet oda – tanul a híres papnőtől. Egy másik esszé, Kárpáti András Lyra a kereveten című munkájából megtudhatjuk, hogy „a görögök az ének és zene ismeretét a legnagyobb műveltség jelének tekintették”. A szerző áttekinti mindazt, amit az antik zenei nevelésről tudni lehet, külön is kitérve a „lakomazenére”, amely az összejövetelek betetőzése. „A lakoma egy pontján sor kerül a logos sympotikosra, itt ki-ki megmutathatja egyéni képességeit szóban és dalban – szólóban vagy kórusban, saját hangszerével vagy mástól kísérve.” Németh György esszéje (Lányka a kardok közt) egy antik edényt mutat be, amelynek ábrái közt „egy kézen álló lányka látható, lábai a feje fölé hajlanak. A lány előtt és mögött egy-egy markolatával földbe ásott kard mered hegyével az égnek.” A szerző számtalan példával illusztrálja a korabeli artisták (kybistétérek) fontos szerepét a lakomákon és más szakrális és vásári ünnepeken. Dér Katalin Dagadt has, derűs szív címmel Plautus színpadának nagyevőit mutatja be, Bálint Gábor pedig Martialis műveit veszi górcső alá, különös tekintettel a nagy epigrammaköltő római lakomákra utaló munkáira. Kalla Gábor a mezopotámiai, Győry Hedvig pedig az óegyiptomi gasztronómia emlékei fölött tart szemlét, míg Póczy Klára a híres római ínyenc, Apicius (magyarul is olvasható) szakácskönyvét szemlézi, amelyből a nyers osztrigától a serpenyőben sült aranykeszegig, a lukánai kolbásztól és a fűszeres szószoktól a lepényekig megismerheti az olvasó számtalan ókori étel receptjét.