Természetesen kezdjünk a Vajdasággal, de először mondja el, milyen bizottságoknak a tagja.
– A képviselők mindegyikének van egy fő- és egy tartalékbizottsága. Az én főbizottságom a gazdasági, a tartalék a közlekedési. De mindenkinek vannak úgynevezett delegációi, a nem tagállamokkal fennálló kapcsolatokra. Én a Szerbia-Montenegróval, Boszniával, Koszovóval és Albániával foglalkozó delegáció egyetlen teljes jogú magyar, néppárti tagja vagyok.
– Honnan kapják az információt a Vajdaságból?
– Erre vagyok a legbüszkébb. A parlamentnek van egy központi kutatóintézete, ahová a képviselő is adhat be kérést. De kapunk hivatalos sajtó-összefoglalót Belgrádból is. Ugyanakkor az én információim kilencven százaléka saját csatornákon érkezik. Mégpedig olyan értékesek, hogy rengeteg alapinformációkkal én látom el a Délkelet-Európai delegációt. Szegeden van egy irodám, amit egy vajdasági magyar lány vezet, és így tömegesen kapok magyarországi és vajdasági forrásokból is információt, ahogyan vajdasági pártoktól, szervezetektől, egyházaktól és természetesen magánszemélyektől.
– Hány alkalommal járt a delegáció a Vajdaságban, amióta az unió velünk is bővült?
– A delegáció önmagában, teljes létszámmal nem utazik. De az Európai Parlament rábízhatja, hogy küldjön ki például vizsgálóbizottságot, tényfeltáró bizottságot. Így a plenáris ülés szeptemberi határozatát valósítottuk meg azzal, hogy a Vajdaság ügyében illetékes délszláv delegáció szervezett és csakugyan ki is küldött egy tényfeltáró bizottságot a tartományba. Egy alkalommal, január végén öten jártunk ott.
– Mint ahogyan az Amnesty International emberjogi szervezetet sem lehet felelőssé tenni azért, ha a világon valahol emberi jogokat sértenek, egy pillanatig se vegye a legcsekélyebb szemrehányásnak azt a kérdést, hogy az önök ténykedése alatt és miatt javult a vajdasági magyarok helyzete, vagy annak ellenére rosszabb lett az utóbbi majd egy évben?
– Érzésem szerint egy év alatt a helyzet annyival lett rosszabb, hogy stagnált. Ez alatt azt értem, hogy azok a tendenciák, amelyek elindultak a kilencvenes években – főleg 1999-ben, amikor több mint háromszázezer szerb érkezett a Vajdaságba –, folytatódtak. Nekem és a bizottságnak az volt a véleménye, konkrét lépéseket kell tenni, hogy ezeket a tendenciákat leállítsuk. Vagyis az aránytalanul tömeges bevándorlást, az elmenekülést, vagyis az etnikai tisztogatást, mert most ez a szemünk láttára, Európa hallgatólagos hozzájárulásával folyik. De legalább bevittük a vajdasági magyar kisebbség fogalmát az európai köztudatba, amelyik azt hitte, a Vajdaság ősi szerb terület.
– Mégis figyelemre méltó, hogy a nemzetközi sajtóban gyakorlatilag cikk nem jelenik meg a vajdasági magyarok elleni támadásról Szerbia esetleges csatlakozása kapcsán, viszont a Horvátország csatlakozási tárgyalásai megkezdésének feltételéül szabott Gotovina tábornok elfogása – akiről a nagyobb titkosszolgálatok sem tudnak – állandóan jelen lévő téma.
– Azt hiszem, hogy a vajdasági magyarok ügyében a magam részéről itt a parlamentben mindent megpróbálok, amit el lehet érni. Az egy másik kérdés, hogy a magyar tájékoztatáspolitika – főleg a nemzetközi sajtó felé – milyen erőteljes hatást tud elérni. De van egy olyan dolog, ami független tőlünk. Attól függetlenül, hogy bírálni kívánnám-e a tájékoztatáspolitikánkat. Ez pontosan a horvát–szerb viszonylat. Nyugati diplomaták – elsősorban a britek –, de nem utolsósorban a franciák is még mindig azt a politikát követik, hogy Horvátország és Szerbia vagy egyszerre legyen az unió tagja, vagy ne legyen egyik se. Ez itt a lényeg. Úgyhogy mindig lehet keresni ürügyet egy ország tagságának megakadályozására. Sokan pedig nem is akarnak keresni új utakat, beleértve a média zömét.
– Ha engem egy sörösüveggel úgy fejbe vágnak egy kocsmában, hogy a szemem is kifolyik, akkor azt EU-nyelven miért nevezik incidensnek, és miért nem atrocitásnak?
– Ezen vita volt. A szerbek elmondták, hogy náluk az atrocitás szó gyakorlatilag olyan fizikai erőszakot jelent, amelyet háborús tevékenységekkel kapcsolatosan használnak. Én ennek ellenére folyamatosan atrocitásnak nevezem. De valóban, kollégáim közül sokan helyt adnak a kérésnek. Kostunica miniszterelnök is jelezte nekünk, hogy az atrocitás a Balkánon tömeges vérfürdőt jelent, és itt valóban nem arról van szó. De én a magam részéről az atrocitás szót használom.
– Amiért, úgy érzem, sokan hálásak lesznek, hiszen az atrocitás az atrocitás. Tudom, hogy ez nagyon diplomatikus kérdés, de felteszem: milyen a viszonya Doris Pack aszszonnyal, a delegáció vezetőjével?
– Azt hiszem, nagyon jó. A legtöbb kérdésben az általunk kapott információkat komolyan veszi. Nagyon értékeli azt, hogy ott születtem a régióban. Én vagyok az első ilyen képviselő egyébként, és támaszkodik rám.
– Elég keménynek tartja?
– Legalábbis északnémet tanárnői stílusából is fakadóan, nagyon kemény tárgyaló tud lenni, ha a partner nem arról beszél, amiről kellene. Remélem, ez a keménység akkor is megmarad, amikor a szerbiai politikusok az ő vezetői hiúságára játszanak.
– Érti, hogy mi folyik ott? És érteni is akarja?
– Nyilvánvalóan úgy van vele, hogy egy helyi érintettől érkező információt nem tekint objektívnek.
– Nincs baj ezzel az „igazság a félúton van” elvvel? Emlékszem, amikor egy recski fogoly Ausztriába szökött annak idején, nem hitték el neki a tábor létezését. Nyilván meg kellett volna kérdezni még egy ottani őrt is egy „reális kép” kialakításához, ugye? Nem kellene nagyobb súlyt kapniuk az áldozatoknak?
– Valószínű, hogy a nyugat-európai Balkán-politizálásnak is az a problémája, hogy egy érintett információját nem tekinti objektívnak. Ők úgy igyekeznek a tárgyilagos információt begyűjteni, hogy két szélsőségesnek mondható nézetből próbálnak meg valamit öszszehozni, nem pedig azt mondják, hogy a lehető legobjektívabb információkat próbálom beszerezni, és abból összeállítani egy képet. Ami az európai diplomáciában elterjedt hiba.
– A vajdasági magyarok áldozati „státusa” jelen van az Európai Parlament „kollektív tudatában”?
– Kezd jelen lenni. Hiszen már jelentéseket fogadunk el, bizottsági és plenáris ülésen beszélünk róla. Még négy év és a végére remélhetőleg a probléma benne lesz a köztudatban. Az a tény, hogy valaki magyarul beszél, és ez fizikai bántalmazást válthat ki, ez önmagában Európát is minősíti, nem csak azt a népet, amelynek tagjai követik el a támadásokat.
– Ha a jobboldal nyeri meg a 2006-os választásokat, az enyhítené a vajdasági magyarok sorsát?
– Feltétlenül nagyobb lesz az összhang az Európai Parlament és a kormányzati fellépések között.
– A nálunk domináns balliberális sajtó és az MSZP szokványos érvelése, hogy minél inkább konfrontálódunk a szomszédos országok kormányaival, annál rosszabb a helyzete az ott élő kisebbségeknek. Kérdezői szerepemből kiesve hadd mondjam, ez nagyjából annyit jelent, mintha az emberjogi szervezeteket megkérnék, hogy ne vonják felelősségre az emberi jogokat durván megsértő kormányokat, mert akkor az áldozatok még többet szenvednek. Nincs itt párhuzam?
– A nemzeti érdekérvényesítés nem történhet a nemzeti érdek feladásán keresztül. Csak annak van becsülete, aki tudja, hogy mit akar elérni, és azt is el is mondja.
– Az ECON nevű gazdasági bizottság tagjaként mit szól Kovács László adóügyekért és vámunióért felelős biztos nehéz bejutásához?
– Kár, hogy a viták miatt meggyengült helyzetbe került biztosunk lett. Azt viszont el kell ismerni, hogy nagy rutinnal dolgozik, és jó szervező. Ugyanakkor a négy évre szóló terveivel kapcsolatban már vannak félelmeim. Konkrétan: először is bejelentette, hogy a társasági adózást és adózási rendszereket harmonizálni akarja. Bizottságunkban – amely háromhavonta őt is meghallgatja – felmerült, hogy nem vezet-e ez a következő lépésben azonos társasági adózási rátához a tagországokban? Nemmel felelt, de az általa megkezdett út ide vezethet. Ami persze kedvez a nagy országoknak, amelyek nem akarják, hogy például Magyarországra települjenek a cégek a nálunk alacsonyabb adók miatt. Ha pedig a frissen csatlakozottak eddigi fő vonzerejét kizárjuk, akkor maga a felzárkózás kerül veszélybe, hiszen nem települnek cégek az új tagországokba. Attól félek, hogy Kovács László nemcsak a közvetett adóztatást – áfa, jövedéki adó –, hanem a közvetlen adótételeket is harmonizálni fogja azzal, hogy enged a nagy országok nyomásának.
– Nem azért is, mert Kovács László egész életét úgy élte le, hogy a külső hatalomnak ne álljon ellen?
– Itt az a kérdés, hogy ezt el tudja-e adni Európa összérdekének és a fair verseny letéteményesének. Holott ezzel éppen a lemaradottak felzárkózását zárhatja ki. Az új tagországok ezt persze támadni fogják, akár a britek és az írek, akik szerint ha az adózási hatalmat elveszik tőlük, akkor csorbul a szuverenitásuk, amelynek mindig is ellenálltak. Sőt elmondtam neki a legutóbbi meghallgatáson, hogy olyanért harcol, amit maguk a tagországok nem akarnak. Mint ismeretes, Közép- és Kelet-Európában kitört a „flat-rate” láz, vagyis egyre többen akarnak bevezetni egyetlen, egységes áfakulcsot. De ez azt jelenti, hogy a kedvezményes áfakulcsokat is megszüntetik. Az ezt bevezető szlovákoknál például minden kedvezményt felszámoltak. Ő szeretné, ha olyan területeken, mint a közfuvarozás, közétkeztetés és távfűtés, lehessen csökkentett áfát felhasználni. A kérdés persze, hogy az átmeneti idő lejárta után, 2007–2009-ben, az érintett országok mennyire szeretnének ezzel élni. De van még egy terület, ahol nem értek vele egyet. Ez pedig az úgynevezett fejlesztési segély. Ha a harmadik világnak segélyt akarunk adni, akkor ezt oldják meg az illető tagállamok a központi költségvetésükből, ne az állampolgárokkal fizettessék meg. Kovács László azt akarja például, hogy az AIDS leküzdésére úgy szedjék öszsze a pénzt, hogy minden repülőjegyet megadóztat „harmadikvilág-adóval”. Márpedig ez nem jó üzenet egy olyan unióban, amely nem igazán válik népszerűbbé polgárai körében. Egyébként foglalkozunk még a bizottságunkban pénzmosási kérdésekkel, például hogy szabályozzuk azt, mekkora készpénz mozgása esetén kell bejelentést tenni a vállalkozóknak; a bank- és befektetési intézetek kockázatának csökkentése is napirenden van, ami a polgárok pénztárcáját – a bankköltségeken keresztül – közvetlenül is érintheti. De rendeztem még régiófejlesztést elősegítő konferenciákat. És közben olyan ügyekben is igyekeztem fellépni, mint a méztermelők és fokhagymatermesztők ügye.
– Amióta a méztermelők itt Brüsszelben, a Schuman-köröndön tüntettek, történt valami előrelépés?
– Kérésünkre áprilisban tárgyalták a mezőgazdasági miniszterek azt, hogy a szennyezett kínai méz beáramlását ne engedjék, és nagyon remélem, hogy ebből év végére lesz valami. De kérem Kovács Lászlót arra is, hogy lépjen fel a más tagállami vámszervek korrupciója ellen, mert a kínaiak selejtnek minősített termékeket hoznak be tömegesen, ami tönkreteszi a magyar textil- és bőripart, és ez Kovács László európai biztos felelőssége.
Ingázás Brüsszel és az Alföld között. Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő három dél-alföldi megyében, Csongrádban, Bács-Kiskunban és Békésben van otthon. Mindhárom megyeszékhelyen irodája van, amelyeket titkárai vezetnek. Családja otthon él, mert megválasztásakor elhatározta, megtartja a hazai kötődését. Így a képviselő hetente ingázik. Hétvégeken személyesen találkozik választóival. Egyedüli magyar tagja az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottságának. Ez a magyar gazdaság mindennapjait is érintő kérdésekkel foglalkozik. Póttagja az Európai Parlament közlekedési bizottságának, valamint tagja a délkelet-európai delegációjának, a horvát delegációnak, továbbá a védelem- és biztonságpolitikai albizottságnak. Tagja volt a nagy érdeklődést keltett vajdasági tényfeltáró bizottságnak is.
