Eltüsszentett milliárdok

Igaz – mondjuk, rossz szokást követve, ha valaki rátüsszent egy kijelentésre. Mostanában sokunknak adnak így igazat: a felmérések szerint minden ötödik magyar szenved a parlagfű allergén pollenjétől. Egy szót se szólnék, ha a dolgot meg lehetne úszni néhány tüsszentéssel. A tünetek azonban a klasszikus takonykórtól a légzési nehézségekig, a szédülésig, a folyamatos könnyezésig és az álmatlanságig terjednek. Az összhatás emlékeztet a tömegoszlatásnál alkalmazott könnygáz hatására, ám az néhány óra alatt elmúlik. A parlagfűre érzékenyeknek a megváltást azonban csak az első őszi fagyok hozzák meg.
A mediterrán térségből származó, évente egyre északabbra terjeszkedő gyom szaporodási buzgalmában – egyetlen növény nyolcmilliárd tüskés gömböcskét, vagyis pollent bocsát ki és szór szét a levegőben – augusztustól októberig mintegy kétmillió magyart gyötör, sanyargat és kínoz. Nem kíméli a gyerekeket sem, közülük többen betegszenek meg tőle, mint az idősebbek. A betegséggel okozott kár – a gyógyszerek egészségpénztári támogatása, a táppénz – tízmilliárd forintos nagyságrenddel mérhető évente. Ha valahol, itt lenne a helye a nemzeti összefogásnak, hiszen a pollent viszi a szél városról falura és vissza, nem áll meg a rózsadombi villák kerítésénél sem, s egyként facsarja az orrát ellenzéki és kormánypárti honatyának és honanyának. Azt hihetnénk, ebben aztán nem lesz pardon, az államgépezet addig nem nyugszik, amíg egyetlen szép nevű (ambrosia artemisifolia), ám undok természetű kóró is előfordul valahol a Kárpát-medencében.
A magyar közigazgatás és politika meg is tett mindent, amit egyébként szokott, ha felbukkan valami megoldásra váró feladat. Először is belekezdtek a nagy és szép, úgynevezett széles körű társadalmi felvilágosító tevékenységbe, amelynek kapcsán jó időben és jó helyen lévő píárcégek kaptak komoly megrendeléseket. Sajnos a parlagfüvet elfelejtették értesíteni. A Főpolgármesteri Hivatalban létrehoztak egy forródrótot, ahol be lehet jelenteni, ha valaki parlagfüvet vagy ahhoz hasonlót látott. A gaz ambrosia ettől sem ijedt meg nagyon. Természetesen a parlament is foglalkozott a kérdéssel, szak- és albizottságok üléseztek, sőt még egy tárcaközi bizottság is létrejött. Képzelhető, hogy mennyi kiváló szakember rótt tele papírlaphegyeket és számítógép-memóriákat a rengeteg okos meglátással és intézkedési tervvel. A parlagfű láthatólag élvezte mindezt, és nem sokkal később külön gratulált a kormánymegbízott kinevezéséhez.
No, de a nagypolitika megmutatta, hogy vele nem lehet viccelni. A 2000. évi XXXV. törvényt kifejezetten a parlagfű kedvéért módosították az idén nyáron. Igaz, hogy egyszer vissza kellett vonni a javaslatot, és amikor végre megszavazták, szakemberek szerint végrehajthatatlanra sikeredett. De ne foglalkozzunk részletkérdésekkel, hanem örüljünk, hogy végre az egész államapparátus teljes súlyával rászabadult a gyomra. Először is zöldkommandók alakultak, a települési jegyzők felszólításokat, majd határozatokat, végrehajtási bírságot küldtek, kényszerkaszáltattak, a mulasztókat végrehajtókkal vegzálták.
S a parlagfű? Köszöni, jól van. Soha ekkora területen nem tenyészett nálunk, mint az idén, a levegőben a pollen koncentrációja ugyanannyi, mint tavaly ilyenkor – vagyis az egészségügyi határérték harmincszorosa. Persze, ahol fát vágnak, röpköd a forgács. A parlagfű elleni küzdelemnek már megvan az első halálos áldozata. A kaposvári laktanya udvarán kaszáló férfi, akit áramütés ért, azt tette, amit mindannyiunknak tennünk kellett volna a parlagfűvel: irtotta. Minden más csak szó, szó, szó. Allergiagyötört polgártársaim, hullassunk néhány könnycseppet az emlékére.