Január elseje óta azok a vállalatok, amelyek tevékenységükkel fokozzák az üvegházhatást, csupán a számukra kiosztott kvóta határáig bocsáthatnak ki szén-dioxidot a légkörbe. A korlátozás a 20 megawattnál nagyobb hő-, illetve villamos energiát termelő tüzelőberendezéseket, az olajfinomítókat, a vaskohókat, az acélgyárakat, a cement-, az üveg-, az építőanyag-, valamint a papíripar nagyobb üzemeit érinti. Az Európai Unió által bevezetett szabályozás a környezetbarát beruházásokat hivatott elősegíteni, hiszen lehetővé teszi, hogy a fel nem használt kvótákat – ilyenek keletkezhetnek például egy hatékonyságnövelő vagy energiatakarékossági program nyomán – bárki értékesítse a piacon olyasvalakinek, aki viszont túllépi a számára megállapított kibocsátási határt. Ez a kereskedelem elvileg ugyanúgy zajlik, mint bármilyen más termék esetében, vagyis a felek megállapodhatnak közvetlenül egymással, illetve bevonhatnak egy alkusz- vagy tőzsdecéget. A kereskedés egyetlen feltétele az EU által jóváhagyott kiosztási terv. Emellett megfelelő jogszabályi háttérrel, így jóváhagyott végrehajtási rendelettel kell rendelkeznie minden uniós tagállamnak. Magyarországon – az EU további tizenhárom országához hasonlóan – pont ez utóbbi kettő hiányzik.
A kiosztási tervet eredetileg májusban kellett volna benyújtanunk, de erre a határidőre csupán egy előzetes lista készült el. A dokumentum elviekben némi nyilvános egyeztetés után, gyakorlatilag viszont egy láthatatlan folyamat következtében októberre véglegessé vált. Ez azonban nem jelenti azt, hogy innentől már csak Brüsszelen múlik az indulás. Az EU engedélyének megszerzése után ugyanis feltétlenül módosítani kell még az államháztartási törvény bizonyos passzusait is, így a napi kereskedést lehetővé tevő szabályozás aligha születik meg ebben az esztendőben. Baráth Barna, a kvótaüzletben alkuszcégként érdekelt Vertis Környezetvédelmi Kft. társvezetője lapunknak elárulta, hogy ügyfeleinek jövő év február–márciusát szokta említeni a szabályozott kereskedelem beindulásának legkorábbi dátumaként.
Hogy miért csúszik a kvótaszabályozás, arról hivatalosan vajmi keveset tudni. Biztosan nem segíti azonban a munkát, hogy az előkészítés két olyan minisztérium – nevezetesen a környezetvédelmi és a gazdasági – között oszlik meg, amelyek rendszerint egymástól eltérő szempontok alapján mérlegelik a felmerülő problémákat és igényeket. Valószínűleg hátráltatja az előrejutást az érdekelt nagyvállalatok lobbitevékenysége is, hiszen a szén-dioxid-kereskedelem meglehetősen jó üzletnek mutatkozik, s így egyáltalán nem mindegy, ki mekkora kibocsátási egységet tud kiharcolni magának a nagy állami közösből.
Ha a kvótakereskedelemben csupán kvóták mozognának és nem pénzek, a késlekedő magyar szabályozás nem járna több hátránnyal némi bizonytalanságnál és adminisztratív pluszmunkánál. Csakhogy a hazai cégek egy része – bízva abban, hogy a tavasszal született ideiglenes kiosztási terv hamarosan véglegessé válik – már határidős ügyleteket kötött, vagyis kisebb-nagyobb kvótamennyiség eladására vállalt kötelezettséget. Mivel ezeket a kötelezettségeket még az idén teljesíteni kellene, az állam késlekedése komoly anyagi következményekkel járhat. A határidős szerződőknek úgy kellene legkésőbb a jövő hónapban lépniük, hogy a jelek szerint nem lesz a tulajdonukban az a termék, amit eladnának. Egybehangzó becslések szerint félmillió tonna szén-dioxid kibocsátását lehetővé tevő kvóta sorsa forog kockán, aminek napi ára meghaladja a tízmillió eurót, azaz a két és fél milliárd forintot.
Baráth Barna szerint ebben a helyzetben a kötelezettséget vállaló magyar cégek két dolgot tehetnek: vagy szállítanak, azaz megveszik a piacon azt, ami tulajdonképpen már a sajátjuk kellene hogy legyen, vagy megpróbálnak új teljesítési időpontot kérni a vevőtől. Ha a partner szintén szennyező cég, vagyis saját felhasználásra vásárolna, a megegyezésre jó esély mutatkozik. Az alkuszcégek és a bankok azonban minden bizonnyal inkább az eredeti szerződés teljesítéséhez ragaszkodnak majd. Juhász András, a Deloitte tanácsadó cég magyarországi leányvállalatának környezetvédelmi beruházásokkal foglalkozó szakembere úgy látja, némiképp oldja a problémát, hogy nem mi vagyunk az egyetlen késlekedők; gyakorlatilag az Európai Unió országainak legalább fele adós a végleges szabályozással. Ilyen körülmények között a szakember szerint a vevők megértik a magyar helyzetet, és ez a kompromisszumos megoldás felé mutat.
Egy jogszabály megszületése kapcsán nemcsak az időpont számít, de az sem mindegy, hogy a paragrafusok mennyire igazodnak a gazdaság igényeihez. Egyes vélemények szerint a készülő szabályozás komoly aggályokat vet fel, mert nem rendelkezik megfelelően arról, ki profitálhat – kvóta formájában – egy kibocsátáscsökkenést eredményező befektetésből. Tegyük fel, hogy egy cég szélerőműparkot épít, amely ötven tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesíti a környezetet. A beruházó joggal gondolja úgy, hogy ötventonnányi kvótát értékesíthet a piacon, s így visszakap valamit költségeiből. Csakhogy a szélerőmű termelésbe állítása után a térséget addig ellátó hagyományos erőműben visszaesik a termelés s vele a szén-dioxid-kibocsátás is. Egy beruházás egyszerre két helyen eredményezi tehát a kibocsátás csökkenését, csakhogy az uniós szabályok nem engedik meg, hogy az eredményt itt is, ott is figyelembe vegyék. A magyar szabályozásnak menet közben ezt az ellentmondást is fel kellene oldania.
origo.hu
Menczer Tamás: Sosem fenyegetném a feleségemet!
