Latin-Amerika politikusai és elemzői 2001. szeptember 11-e után azzal vádolták Bush elnököt, hogy hátat fordított a földrésznek, holott nyilatkozataiban éppen ennek az ellenkezőjét bizonygatta. Ám ha mégis sikerül megújítani Bush latin-amerikai politikáját, nem sok amerikai elemző bízik benne, hogy Washington bármit is változtatna külpolitikájában és stratégiai érdekein: vagyis a szabad szénhidrogén-szállítás biztosítását az Andok államaiból (Kolumbia, Peru, Bolívia és Ecuador), Kuba szemmel tartását, segítségnyújtást Kolumbiának, a szabad kereskedelmet és a demokrácia előmozdítását.
Washington katonai szempontból azt akarta megakadályozni, hogy bármelyik latin-amerikai állam fenyegetést jelentsen biztonságára. (Utoljára 1962-ben, a kubai rakétaválság során került hasonló veszélybe.) Azt is szerette volna elkerülni, hogy a szuperhatalommal ellenséges bármely állam – például Kína – befolyáshoz jusson saját háza táján, és növelje azon képességét, hogy gazdaságilag vagy politikailag ártson érdekeinek. Az Egyesült Államok most már attól tart, hogy Kolumbia esetleg nem tudja az ország határai között tartani a polgárháborút, és a bizonytalanság, valamint a kormányozhatatlanság átterjed a többi olajexportáló országra: Venezuelára, Bolíviára, Ecuadorra és Bolíviára is. Sőt, az Andok három országa: Chile, Bolívia és Peru között fegyveres konfliktusra kerülhet sor, mert Bolívia igényt tart tengeri kijáratra földgázszállításához. (Chile az 1879 és 1883 között zajló, úgynevezett salétromháborúban területeket foglalt el Perutól és Bolíviától, és ez utóbbi ország elvesztette tengerpartját.) Ezt az Egyesült Államok mindenképpen szeretné elkerülni, hiszen nemcsak a térség stabilitása kerülne veszélybe, hanem az innen kapott szénhidrogének szállítása is.
Gazdaságilag az volt a legfontosabb az Egyesült Államok számára, hogy Latin-Amerika továbbra is befogadja az észak-amerikai tőkét, és így a kereskedelmi korlátok lebontásával itt előmozdítsa a külföldi befektetéseket. Az így létrehozott munkahelyekkel akarta elejét venni, hogy orvosolja az Egyesült Államokba való illegális bevándorlást kiváltó problémákat. (Évente egymillió latin-amerikai polgár dönt úgy, hogy így próbál szerencsét a most már korántsem korlátlan lehetőségek hazájában. Becslések szerint 40-45 millió spanyol ajkú él jelenleg az Egyesült Államokban, és lélekszámban már felülmúlja a feketék arányát.) Washington kétoldalú és regionális szerződések megkötésével akarta biztosítani a gazdasági fejlődést (értsd: a stabilitást), mert a (szabad)kereskedelmet tartja a legjobb megoldásnak Latin-Amerika számára. A november eleji Mar del Plata-i csúcstalálkozón azonban napnál világosabban derült ki Bush előtt, hogy Latin-Amerika legfontosabb államai már nem kívánnak érdekeikkel ellentétes kereskedelmi szövetséggel felcserélni jól működő „közös piacukat”, a Mercosurt. A Kolumbiával, Ecuadorral és Peruval folytatott tárgyalásai azonban nem sok reménnyel biztatják, mert a következő év során tartandó választások során olyan kormányok kerülhetnek hatalomra ez utóbbi két államban, amelyek a venezuelai Hugo Chávezhez hasonlóan nemcsak Amerika-ellenesek, hanem a szabadkereskedelmet is elutasítják. Brazília is igyekszik csökkenteni kereskedelmének függőségét a nagyhatalomtól, ezért Kínával és az EU-val keres kapcsolatot.
Kuba kivételével minden latin-amerikai országban szabad választásokat tartanak, de Washington többnyire nyílt beavatkozásai, a korrupció elhatalmasodása, a szegénység megmaradása az elmúlt két évtizedben megrendítették a választópolgároknak az államba vetett hitét. Főleg az Andok már említett államaiban (Bolívia, Peru, Ecuador) került veszélybe a demokrácia, ahol gyakorlatilag kormányozhatatlan az ország.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
