Gyurcsány Ferenc szerint „brutális dolog egy gondolatfüzérben, egy mondatban említeni az MSZP-t és Adolf Hitler Mein Kampfját”. A kormányfő internetes naplójában Orbán Viktor kongreszszusi beszéde kapcsán tegnap azt írta: „El nem tudom képzelni, hogy mi visz rá egy politikust arra, hogy ilyen durva módon szegje meg az európai játékszabályokat.” Hozzátette, aki ilyet tesz, az nemcsak az MSZP-nek, az országnak is árt.
– Valóban idézett Hitler Mein Kampfjából Orbán Viktor Fidesz-elnök pártja szombati kongresszusán – a baloldal gyűlöletpolitikáját bírálva. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője utóbb ezt úgy kommentálta, hogy az egyik lapban a múlt héten megjelent egy írás a magyar politikai helyzetről, s ebben volt egy idézet az említett műből. Orbán Viktor e cikkre hivatkozott a kongresszuson. Szijjártó elmondása szerint Orbán Viktor arról beszélt, hogy Magyarországon jelen van a gyűlölet politikája. A baloldal politikájának egyik eszköze az, hogy gyűlöletet kelt és tart fenn politikai vetélytársával szemben. A hirszerzo.hu tudósítása szerint a zárt tanácskozáson a pártelnök úgy fogalmazott: „Kedves barátaim! Hogy megvilágítsam nektek az MSZP politikáját, a legjobb, ha a következő idézetet hozom elő a Mein Kampfból: a gyűlölet a legalapvetőbb emberi érzés, a gyűlöletre kell alapozni a politikát, és a gyűlölettel kell megsemmisíteni az ellenséget.”
A Liverpool meccse is megmutatta: Gulácsiék jöttek ki jól a lipcsei káoszból















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!