Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hivatalosan alig-alig közölt valamit az egészségügyben tervezett változtatásokról. Egyelőre csak annak a korábban megkezdett átalakításnak a folytatását jelentették be, amely szerint háromszintű ellátási rendszert alakítanának ki. Az alapszolgáltatások járulékfizetéstől függetlenül mindenkinek járnának, a következő szinten lévő ellátásokhoz viszont már csak a biztosítotti jogviszonnyal rendelkezők férhetnének hozzá térítésmentesen. A harmadik szintre az extraszolgáltatásokat sorolnák, ezeket díjfizetés vagy különbiztosítás ellenében lehetne igénybe venni. A legfontosabb dolog azonban nem tisztázott: a különböző ellátások mely szintre kerülnének. Ehhez kapcsolódva bevezetnék az egyéni járulékszámlákat, így fehéren-feketén kiderülne, ki az, aki nem fizet járulékot, pedig tehetné.
Szóba került a recept- és vizitdíj bevezetése is az új kormányprogram készítése alatt. Ez azt jelentené, hogy minden orvos-beteg találkozónál, illetve receptfelírásnál külön kellene fizetni, egy-két száz forintot. Az ötlet támogatói szerint ennek inkább pszichés hatása volna, az emberek többsége ugyanis mindent megfontol, ami pénzbe kerül. Ez is a cél: a túlzottnak vélt orvos-beteg találkozások számát szeretnék csökkenteni. A vizit- és receptdíj bevezetésének mindkét koalíciós pártban akadnak pártolói és ellenzői.
„Mélyreható változások várhatóak az intézményi struktúrában” – az efféle kormányfői sejtetés arra enged következtetni, hogy változtatnának a kórházak, az ott lévő osztályok, részlegek profilján. Túlzottnak tartják ugyanis a fekvőbeteg-ellátás túlsúlyát Magyarországon, és indokolatlanul gyakorinak a kórházi beutalást.
A készülő kormányprogram egészségügyi fejezetének készítésekor felvetődött az Országos Egészségbiztosítási Pénztár részvénytársasággá alakítása is. Hasonlóképpen a kötelező egészségügyi kamarai tagság megszüntetése is.
Változások várhatók az egészségügyben dolgozók bérezési rendszerében is – ezt maga a miniszterelnök jelentette be szerdán. Túl merev ugyanis a bértábla, a díjazásban nagyobb szerepet kell kapnia a teljesítménynek.
Egy amerikai szenátor szerint ideje bekeményíteni














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!