Röviden

MTI
2006. 05. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmaradó szja-bevallások
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz (APEH) tegnapig
1 849 701 darab személyi jövedelemadó (szja-) bevallás érkezett – adta hírül az adóhatóság. Ez jóval kevesebb az APEH által várt 2,3-2,5 milliónál. A bevallások közül több mint 1,173 milliót internetes programmal töltöttek ki, 29 574 darabot pedig elektronikus úton nyújtottak be. Az adózók 51 milliárd forint adót igényeltek vissza, ebből több mint 39 milliárd forintot – több mint 680 ezren – már meg is kaptak. (MTI)

Épületek zöldkártyája
Az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról – az úgynevezett zöldkártyáról – tett közzé rendeletet a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter a Magyar Közlönyben. A jogszabály május 29-én lép hatályba, de az új épületek közül csak azokra kell alkalmazni, amelyek engedélyeztetési eljárása szeptember 1-je után indul. (MTI)

Bővülő kiskereskedelem
A kiskereskedelmi forgalom volumene 2006 első negyedévében 6,3 százalékkal emelkedett – adta hírül tegnap a KSH. Dinamikusan nőtt az illatszer, a textil, a ruházat, a csomagküldő, a bútor, a háztartási cikk, az építőanyag, valamint az iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem forgalma is. (MTI)

A cseheknél csökken az áfa
Csehországban további élelmiszerek – kávé, tea, csokoládé – áfakulcsának 5 százalékra csökkentését szavazta meg tegnap a szenátus. Az élelmiszeripari termékek közül gyakorlatilag már csak az alkohol marad a 19 százalékos sávban. A törvény várhatóan július 1-jén lép hatályba. Az áfakulcs csökkentése 1,2 milliárd korona bevételkiesést okoz a költségvetésben. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.