Dél-Amerikának elege lett a valutaalapból

Bolívia, Brazília, Argentína és Venezuela végleg búcsút intett a valutaalapnak, és saját hitelszervezet létrehozásán fáradozik. A minap a Nemzetközi Valutaalap kissé idegesen bírálta az argentin kormányt, amiért a dél-amerikai ország nem akar újabb hitelt felvenni tőle.

Az argentin elnök, Néstor Kirchner határozottan elutasította a nemzetközi pénzintézet bírálatát. Kirchner még tavaly december 15-én közölte a mindenható nemzetközi pénzintézettel, hogy Venezuela segítségével egy összegben fizeti ki államadósságának utolsó részletét – csaknem tízmilliárd dollárt –, aztán elválnak útjaik. Brazília két nappal korábban tizenöt és fél milliárd dollárt fizetett ki. Az adósság törlesztése után Kirchner bezáratta az IMF fővárosi irodáját is. A valutaalap utólag hivatalosan is jelezte, a maga részéről nem tekinti véglegesnek a súlyos gazdasági és társadalmi nehézségeket leküzdő dél-amerikai állam döntését.
*
Az argentin állam lakossága nagyon rossz emlékeket őrzött a valutaalapról – ezzel nincs egyedül a világon –, mert a 2001 decemberében kirobbant úgynevezett leértékelési válság után könyörtelenül behajtotta a tetemes, 132 milliárdos külső államadósságot, legalábbis azt a részét, amit nem ütemeztek át, de a sokkterápia miatt a népesség több mint egyharmada – Brazíliában is – még mindig a szegénységküszöb alatt él. Nem mellékesen: a tangók hazája sajátos világrekordot állított fel, hiszen a leértékelési válság kirobbanása után 15 nap alatt három államfő váltotta egymást. A 2006 januárjában Bolívia elnökének beiktatott első ajmara indián államfő, Evo Morales is jelezte, követi Argentína és Brazília példáját, és nem vesz fel több hitelt se a Világbanktól, se az IMF-től. Venezuela 1998 decembere, Hugo Chávez elnökké választása után fordult egyértelműen az Egyesült Államok ellen, és amióta 2002 áprilisában megkísérelték megbuktatni, a nagyhatalom esküdt ellensége is.
Brazília és Argentína tavalyi döntésének hátterét megmagyarázza a harmadik világ adósságainak eltörléséért bizottság (CADTM) tavaly december 20-i közleményében nyilvánosságra hozott egyik elgondolkodtató adata is: 1999–2005 között a fejlődő országok 486 milliárd dollárt fizettek vissza hitelezőiknek, amit az új hiteleken túl vettek fel tőlük. Argentína a lejárat előtti visszafizetéssel mintegy 900 millió dollárt takarított meg, ennyi kamatot kellett volna fizetnie. A valutaalap pénzelte a két legnagyobb dél-amerikai államban évtizedekig tartó diktatúrákat, ennek következtében mindkét ország eladósodott, hiszen a rendszerek fenntartásához hiteleket kellett felvenni, ezeket pedig a jól bevált recept szerint olyan feltételekhez kötötték, amelyek a neoliberális intézkedések tömegét vezették be: a valutaalap módszeresen privatizálta az országok tulajdonait, és lefaragtatta velük a szociális kiadásokat. Az idézett közlemény ezért a nemzetközi jognak arra az elvére is utal, hogy ha egy nem törvényes vagy diktatórikus rendszer a lakosság érdekei elleni adósságokba keveri az országot, akkor azt az utána következő kormány semmisnek tekintheti. Ebben az esetben törlendő a tartozás, mert ez az előző rendszer vezetői személyes adósságának minősül.
Gondolkodóba eshetnek a Nemzetközi Valutaalap vezetői. Ha ugyanis egy ország korábban nemet mert mondani neki, akkor egyszerűen érvényesítette nyomásgyakorló eszközeit, és a sarokba szorult állam végül mégis a valutaalap vagy a Világbank hitelére szorult. Mert nem volt más választása. De ha olyan országok is úgy tesznek, mint Argentína és Brazília – a két ország tulajdonképpen Dél-Amerika területének több mint felét teszi ki Bolívia és Venezuela nélkül –, ez a példa ragadós lesz. Venezuela kezdeményezésére 2004 végén már létre is jött az egyik lehetséges versenytárs csírája, a Latin-Amerika és a karibi térség bolívári alternatívája (ALBA), amely elsősorban az észak-amerikai gazdasági fölény biztosítása ellen akar más választást nyújtani. A politikai-gazdasági szervezet azokat a karibi és latin-amerikai államokat szeretné tömöríteni, amelyek egyetértenek alapelveivel. Az ALBA alapító okmányában többek között szerepel a valutaalap, a Világbank és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) gazdasági monopóliumának éles bírálata, és ugyancsak kifogásolja a tömegkommunikációs eszközök kizárólagos irányítását. A valutaalap hamarosan regionális versenytársat kap: Hugo Chávez venezuelai elnök tervezi, hogy külön dél-amerikai fejlesztési bank létrehozásán fáradozik. Ha megalakul a hitelszervezet, a Világbank, de a valutaalap is megláthatja, hány ország kér tőle még hiteleket.
Az Egyesült Államok szorgalmazta szabadkereskedelmi egyezmények elutasításával Brazília és Argentína szembeszállt az Egyesült Államokkal, mert bizonyosak voltak benne, ha aláírják, örökre befellegzik nagyszabású terveiknek, sőt függetlenségüknek. Csak abban az esetben hajlandók rá, ha az Egyesült Államok valóban egyenlő feltételekkel tárgyal velük, illetve megszünteti az amerikai mezőgazdasági termékeknek nyújtott állami támogatásokat, de azt is, hogy országuk termékei szabadon, korlátozás nélkül juthassanak be az USA piacára, úgy, hogy figyelembe veszik egymás kölcsönös érdekeit és szükségleteit. Még egy súlyos érv eme gazdasági elképzelés ellen: bírálói viszszautasítják a találmányokra, újításokra és a szellemi tulajdonra vonatkozó korlátozásokat, hiszen ha elfogadják ezt a tételt, akkor a latin-amerikai elemzők szerint megakadályozzák a tudományos kutatást Latin-Amerikában, és ez még nagyobb függésbe, illetve egyenlőtlenségbe taszítja Latin-Amerikát a fejlett országokhoz képest. Az Egyesült Államok ezen kívül szeretné megkaparintani az összes szabadalmaztatási jogot a találmányokon, a felfedezéseken át egészen az indián mitológiáig bezárólag.
A valutaalap és társszervezetei elleni összefogás nem új keletű, és az utóbbi években egyre összehangoltabban zajlik. Éppen három évvel ezelőtt, a mexikói Cancúnban tartott szeptemberi csúcstalálkozón öt állam – Argentína, Brazília, Dél-Afrika, India és Kína, vagyis a világ lakosságát tekintve tulajdonképpen a fél világ – összefogott a Világkereskedelmi Szervezet ellen. Brazília érdeme az ötök követelésének megfogalmazása: vonják vissza az amerikai agrártermékeknek nyújtott állami segélyt. A laza szövetség tagjai azóta is nyugtalanítják az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, mert mind felvevőpiacuk, mind exportjuk révén hihetetlen mértékű teljesítményre képesek. A szemben álló felek mind a mai napig nem tudtak megállapodni egymással.
Ehhez az erőpróbához tartozik Venezuela és az Egyesült Államok külön párbaja. Venezuela már többször megfenyegette az Egyesült Államokat: nem szállít több nyersolajat neki (Venezuela napi 1,5 millió hordót szállít az észak-amerikai finomítókba). A két nagy vetélytárs versenyfutásának tétje: melyikük tud hamarabb megszabadulni a másiktól? Venezuela helyezi el előbb más országban felszabaduló készletét – Kínában és Indiában –, vagy az Egyesült Államok talál hamarabb újabb olajszállítót Venezuela helyett? A jelek szerint Venezuela áll jobban, mert a napokban megkezdte észak-amerikai olajérdekeltségeinek leépítését.