Barát, ellenség vagy orosz érdekvédő?

Nem egészen logikus a Nyugat és főleg az Egyesült Államok erősödő támadása Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen. Először azért bírálták, mert Oroszországban „nem maradt ellenzéki és független sajtó”. Majd jött a hatalmas tiltakozási hullám egy olyan újságírónő megölése ellen, aki elsősorban a csecsen háború kapcsán támadta Putyint és kormányát. Most akkor van vagy nincs rendszerkritikus sajtó Oroszországban?

Olyan nyilatkozatok és cikkek ezrei láttak napvilágot Anna Politkovszkaja meggyilkolását követően, amelyek e két tény összekapcsolásával gyakorlatilag Putyint tették felelőssé az újságírónő megöléséért. A vádak szerint a gyilkosság bizonyítja, hogy Oroszországban nincs demokrácia. E vádakat olyanok hangoztatták, akik ugyanezt az érvet nem vetették be egyetlenegyszer sem, amikor Irak amerikai irányítású megszállása óta nemegyszer maguk az amerikai katonák öltek meg újságírókat. Noha Irakban állítólag demokrácia van. Az Egyesült Államokban is. Irakban a megszállás óta egyébként 130 újságírót öltek meg. 130 Politkovszkaját.
De akiknek nem teljesen emlékezetkihagyásos a memóriájuk, tudják, hogy a Nyugatnak nem volt túlzott kifogása a csecsenek lemészárlása ellen az Oroszországot kiárusító korábbi elnök, Jelcin idején, sőt Putyin korábbi korszakában sem, egészen az oligarcha, Jukosz-tulajdonos Mihail Hodorkovszkij bebörtönzéséig és a Gazprom államosításáig.
De az sem egészen érthető, hogy miért éppen Washington vádolja a szabad kereskedelem elleni fellépéssel Oroszországot, amiért az egyes energiakészleteit saját maga akarja kitermelni, amikor a közelmúltban Washington politikai okokból akadályozta meg, hogy egy kínai cég megvásárolja a kaliforniai Unocal olajvállalatot és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva azt, hogy egy dubai cég vegyen meg egy New York-i dokkot.
Míg Putyin orosz érdekeket szolgáló, kemény kezű vezetése alatt a szélsebesen erősödő Oroszország első embere lassan egy új Hitler rangját nyeri el az amerikai politika és média ellenségkereső frontján, addig az Európai Unió nem tudja, mitévő legyen, hiszen léte (energiabehozatala) függ Oroszországtól. Mindez kitűnően érezhető volt a múlt heti EU–Oroszország csúcs díszvacsoráján (amelynek Putyin volt a díszvendége) a finnországi Lahtiban, ahol – a nyugati lapok egyöntetű értékelése szerint – Putyin brillírozott. Az uniós országok vezetői közül sokan nem akartak hinni a fülüknek, amikor Putyin leckéztette őket, kijelentve: az unió legfontosabb kihívása az európai kereszténység megőrzése. Amikor pedig az Európai Parlament színtelen elnöke, a spanyol szocialista Josep Borrell az orosz társadalom korruptságáról kezdte volna leckéztetni az orosz elnököt, Putyin mosolyogva kérdezte meg a házelnöktől, hogy miért is csücsül börtönben hazája Napos-partjának annyi polgármestere. Majd, kicsit az olaszok felé fordulva, hozzátette, „a maffia nem orosz szó”.
Ez persze csak a vacsorát bevezető articsókaleveshez járó körítés volt, mert az uniót sokkal inkább érdekelte, hogy miként nyílhat meg jobban előtte az orosz energiapiac, amire majd csak akkor kerülhet sor, ha Oroszország csatlakozik a Világkereskedelmi Szervezethez. De Putyin – ellentétben attól, amit vártak tőle – még arra sem volt hajlandó, hogy ratifikálja az energiaszerződést, amelynek értelmében Moszkvának a Gazprom vezetékeit meg kellene nyitnia külföldi cégeknek. Hogy mindebből a Gyurcsány-kormány semmit nem értett meg, arra jellemző Tabajdi Csabának, az MSZP európai parlamenti delegációja vezetőjének európai parlamenti felszólalása, amely így kezdődik: „A lahti csúcs nagy siker volt, újra bebizonyította, az unió legfőbb ereje az egység.” Még egy ilyen siker esetén az orosz választók gyásznapot rendelnek el, amiért Putyin nem lesz harmadszor is elnökük.