The Guardian
A Magyarország- és Közép-Európa-szakértő Johnathan Sunley a baloldali brit Guardianben a térségünkről és Magyarországról megjelent cikkéhez (lásd tegnapi lapszemlénket – a szerk.) fűzött olvasói levelében azt írja, hogy a volt egypártrendszer nómenklatúrája hálózatain keresztül óriási gazdagságra tettek szert, amellyel a piaci reformok által az átlagemberekből kipréselt haszon hátán eveztek vissza a hatalomba. Kormányukhoz gyakran egykori ellenzékiek csatlakoztak, akik megbocsátottak korábbi üldözőiknek a „bársonyos forradalom” történelmi kompromisszumai során. Csakhogy ez a nagylelkű megbocsátás csupán az egykori ellenzéknek jelentethetett katarzist, de nem az egész nemzetnek. Amellett, hogy a liberális értelmiség „szélsőségeseket” kiáltott mindannyiszor, amikor ki akarták zárni a volt kommunistákat az irányító médiapozícióból, a régi apparatcsikoknak az általuk oly nagy mértékben óhajtott legitimitást biztosították – nyugati támogatóik nagyfokú bátorításától kísérve. Leginkább ugyanezen liberális ellenzék volt az, amely a neoliberális gazdasági reformokra buzdított. „Ennek az eredménye az, hogy Közép-Európa ma még mindig és minden értelemben a múltban ragadt” – fejeződik be Sunley levele.
Napi sajtószemle
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!