Miért készítette el Guido Knoppal, az ismert német televíziós történésszel közösen azt az 1956-os eseményeket feldolgozó dokumentumfilmet, amelyet itthon a mai napig nem vetítettek le?
– 1996-ban kaptam egy nagyon megtisztelő felkérést a német közszolgálati ZDF televíziótól, hogy 1956 negyvenedik évfordulójára készítsek egy filmet. Meglehetősen tisztességes ajánlatról volt szó, komoly anyagi feltételeket garantáltak. Kivittek a ZDF központjába, ahol hamar kiderült, hogy nekem nem sok kedvem van 1956-tal kapcsolatban filmet készíteni. Úgy éreztem, hogy 1956 egy bizonyos kör által kisajátított ünnep, és már akkor is érezhető volt Magyarország kettéosztottsága.
– Akkor miért készítette el mégis a dokumentumfilmet?
– Bár anyagilag nagyon előnyös ajánlatról volt szó, megmondtam, hogy én csak akkor vállalom a film elkészítését, ha valami újat tudok az 1956-os eseményekkel kapcsolatban mondani. Hazajöttem, és rájöttem, hogy létezik egy titkos anyag, a Nagy Imre-per ÁVH-sok által felvett anyaga, amihez nem lehet hozzájutni. Ezenkívül nem lehetett hozzáférni a Nagy Imre-per különféle vádlottainak vizsgálati anyagához sem. Az ’56-os Intézet és minden ezzel foglalkozó archívum elzárkózott attól, hogy ezeket kiadja, sőt voltak olyan anyagok, amelyekről tudom, hogy azóta el is tűntek. Később azonban – annak ellenére, hogy mindenki elzárkózott – mégis sikerült megszereznem a felvételek egy részét. Ezzel párhuzamosan értelmiségi ismerőseim – amikor tudomást szereztek arról, hogy fontolgatom egy egészen újszerű ’56-os film elkészítését – megpróbáltak lebeszélni arról, hogy interjút készítsek olyan ’56-os hősökkel, mint Wittner Mária vagy Pongrácz Gergely. Azt próbálták elhitetni velem, hogy ők nem játszottak annak idején jelentős szerepet, elferdítik a történelmet, és hogy egyébként is beszámíthatatlanok. Ezt nem hittem el, a jól érzékelhető ellentét pedig felkeltette az érdeklődésemet.
– Mikortól datálható az ’56-osok közötti ellentét kialakulása?
– Az ellentét nem 1956-ban kezdődött, hanem utólag, az események értékelésénél, amikor egy bizonyos kör megpróbált mindenkit kiszorítani a forradalom és szabadságharc emlékéből. A legkomolyabb támadás a két valódi hőst, Wittner Máriát és Pongrácz Gergelyt érte. Úgy gondolkodtam, hogy a filmem azzal hozhat újat, ha a lelkük mélyéig felkavaró módon emlékeztetem a történtekre őket. Ezzel helyes kép alakulhat ki, és világossá válik, hogy azok az emberek, akik nem törtek meg, azok hősök, akik pedig az életükért cserébe felvállalták, hogy kommunisták, és hűséget fogadtak a pártnak – mint ahogy a titkos, Nagy Imre-perről készült bírósági felvételekből is kiderül – újra behódoltak. Elfogadom, hogy a kommunista terror áldozatai ők is, akik megtörtek, de később szégyellték ezt, és titkolták is. A kommunizmus végnapjaiban megpróbálták helyrehozni a hibáikat, az úgynevezett demokratikus ellenzékben, de az az érdekes, hogy az ’56-os emlékekből sikerrel szorították ki a valódi hősöket. A későbbi SZDSZ alapítói így tudták 1956-ból eredeztetni az ő forradalmi fogantatásukat. A titkos felvételekben szereplők vallomásait meg lehet érteni, el is lehet ítélni, de egy biztos: a Nagy Imre-per dokumentumfilmjében hűségnyilatkozatot tevők közül kerültek ki a rendszerváltás egyes vezéralakjai, és az SZDSZ alapítói között is ott voltak. Ez is bizonyítja számomra, hogy nemcsak az MSZP, hanem az SZDSZ is posztkommunista párt.
– A film mégis elkészült. Milyen fogadtatásra talált?
– A Kétségbeesés bátorsága című filmünk 1996. október 23-ra elkészült, s a németek nagyon elismerően fogadták. Magyarországon mind a mai napig nem vetítették le. Szerettem volna, ha valamelyik csatorna bemutatja, de azt tapasztaltam, hogy mindenki fél az anyagtól: azzal érveltek, hogy nem szabad bolygatni a múltat. Ennek ellenére az ellenem folyó támadássorozat tovább folytatódott. Megvádoltak azzal, hogy a filmben látható dokumentumanyagokat elloptam, ami persze nem igaz.
– Tíz év távlatából mi a véleménye a filmről?
– Nekem már nagyon messze van 1996, ráadásul a mostani, a 2006-os október 23-a, az újabb brutális és aljas rendőrattak mindent elnyom bennem. Ha 2016-ban felkérnének arra, hogy 1956 eseményeiről készítsek egy hatvanadik évfordulóról szóló filmet, akkor már kihagyhatatlan lenne nekem az a farizeus kép, amint az új emlékmű előtt Gyurcsány Ferenc letérdel, és simogatja a penge élét, és ott mintha ő lenne Nagy Imre, úgy éli át az eseményeket. Ami most történik, az a posztkommunizmus és a volt szocialista országok titkosszolgálatainak nyomulása a kontinensen. A keresztény Európa észre sem veszi, hogy veszélyben van, és jó lesz, ha figyel, mert akik ma támogatják Gyurcsány Ferencet, azok a posztkommunizmus európai térnyerését segítik elő.
– A filmben kézzelfogható az ország kettészakítottsága. Ez az állapot mostanáig nem szűnt meg. Mit gondol, mikor vált két táborra Magyarország?
– A kettészakadt ország érzés, ami ma is jól érzékelhető, nem a 21. század szüleménye. Ahhoz, hogy a mai helyzetet megértsük, a második világháború utáni időszakig kell visszamennünk. Nem igaz az, hogy 1956-ban magyarok harcoltak a szovjetek ellen. Ötven éve, ahogy ma is, az ország egyik része harcolt a másik ellen, akiket akkor mellesleg támogattak a szovjetek is. A magyar kommunisták ellen lázadt fel a magyar nép. A magyarok államosították 1947–48-ban az iskolákat, a gyárakat, s ők vették el a kocsmákat és a földeket, a kommunisták rabolták el azoktól, akik addig birtokolták. Ekkor szakadt ketté az ország. Egy szűk évtized múlva, 1956-ban pedig a kisemmizettek lázadtak fel a kommunisták ellen, akik korábban kirabolták és megalázták őket. S ma is ez húzódik meg az ellenségeskedés hátterében. A mai napig nem lehet megszabadulni az 1947–48-as problémától Kelet-Európában. Ez volt a fordulat éve. A visszafordulás éve pedig még úgy látszik, nem jött el. Akkor kifosztották az országot a kommunisták, s azóta különféle változatokkal birtokon belül maradtak, a változatok közül nem hiányoznak a maffiamódszerek sem. Ez érződött a mostani rendőri agresszióban is: hogy nehogy már visszakerüljön a hatalom azoknak a kezébe, akik 1956 valódi örökösei, s egyben azoknak az örökösei, akiket kifosztottak 1947–48-ban.
– Mi volt Nagy Imre szerepe a forradalomban?
– Ötven évvel ezelőtt Nagy Imre, és a körülötte álló csoport – akiket most Gyurcsány Ferencék igyekeznek kihasználni – élére álltak egy olyan mozgalomnak, amiről nem tudtak semmit, nem hitték, hogy véres forradalom lesz belőle. Nagy Imréék azért álltak a forradalom élére, mert úgy gondolták, hogy továbbra is szocializmust kell építeni, csak másképpen, mint addig. A pokol ellen egy emberarcúbb poklot akartak, ami pedig paradoxon. Így, ha sikeres a forradalom, 1956-ban sem azok tudták volna átvenni a hatalmat, akik kisemmizettek voltak: ők ismét áldozatok lettek volna. Ez nem változtat azon, hogy a Szovjetunió és a kommunizmus halálos döfést kapott.
– Mi a film mai napig érvényes üzenete?
– A kisemmizettek a rendszerváltás idején, a kárpótláskor is áldozatok lettek, mert másodszor – most már legálisan – is elvették tőlük a tulajdonukat. Ez a folyamat beletorkollott egy tarthatatlan hazugságsorozatba, egy szabadon választott miniszterelnök ámokfutásba, és immár nem is egy rendőrattakba. A fejek ismét véreznek, a tömegbe lőnek, s ezzel ugyanúgy nem lehet együtt élni, mint ahogy 1956 hősei sem tudták elfogadni az elfogadhatatlant – ahogy az ’56-os filmemből is kiderül.
origo.hu
Varga Judit nagy bejelentést tett: „Egy hosszú út első mérföldkövéhez érkeztem”
