A nép szava

Az NBH szerint az épületet ért lövések összefüggésben állnak az őszi zavargásokkal – vezeti fel címoldalán a Teve utcai rendőrpalota elleni hajnali attakot a Népszava. Akár tovább sem kellene olvasni: a szocialistákhoz igen-igen közel álló – minden bizonnyal általuk eltartott – veszteséges napilap még azelőtt meghozta az ítéletet, hogy bármilyen tényt közölt volna az igencsak zavaros, a kancelláriaminiszter és a kormányfő felfokozott várakozásaival gyanúsan egybecsengő fegyveres támadásról. A belső publicisztika sem mentes a politikai prejudikációtól: engedelmesen összehozza a kalasnyikov-sorozatot az őszi zavargásokkal, majd némi elmaradhatatlan orbánviktorozás után leszögezi: „Úgyhogy egyetlen megoldás létezik. A hatóságok is teszik a dolgukat és a politikusok is. Figyelem, a politikusok dolga nem az, hogy mindig a másikat vádolják…” Vagyis a politikai kommentár tilos, s a kormányzati érintettség felvetése még akkor is összeesküvés-elméletnek minősül, ha a kormány a társadalmi figyelemelterelés érdekében jócskán mutatta jegyeit már összeesküvés-gyakorlatnak is.
Persze formálisan igaz: a hatóságok tegyék a dolgukat. Most épp moziznak a négyórányi videóval, amit a térfigyelő rendszer kamerái rögzítettek, de azt mondják, nemigen van használható anyag. Akkor sem volt, amikor a József Attila Színház előtt (ott, ahol most a sorozatlövő fegyver hüvelyeit megtalálták), háttérben a rendőrpalotával, pornófilmesek forgattak. Ennyit az éberségről. Nem csodálkoznék azon sem, ha a térfigyelésről is kiderülne, hogy a Kóka-holdudvar bulija, mint a vizitdíj-automaták. A hatóság tehát teszi a dolgát. Például helyet ad a megtámadott palotában a miniszterelnöknek, hogy pár órával az esemény után abszolút apolitikus sajtótájékoztatót tarthasson. E célból újságírókat hív, de az állítólagos terrorfenyegetés dacára el sem kéri sajtóigazolványukat. Közöttük simán bejut egy hírhedt blogger, aki a Moszkva téri álrasszista szurkálás körüli hecckampányban szerzett országos ismertséget. A hívatlan vendég mint a macska surran be a golyólyuggatta főhadiszállásra, kóborol az emeleteken, majd beül a Gyurcsány-szeánszra. Távozás előtt még hátrahagyja hátizsákját, mert kíváncsi, lesz-e bombariadó.
Hát ennyit a titkos meg nem titkos szervek komolyságáról – térjünk is vissza a Népszavára. Vegyünk egy példát. Tavaly április 6-án, a választások előtti csütörtökön a lap hasábjain figyelemfelhívó cikk jelent meg ezzel a címmel: Sikkasztási gyanú egy fővárosi fideszes jelölt ellen? (Így az igazi: még a gyanú is kérdőjellel.) A tényfeltáró írás hírt ad egy névtelen feljelentésről, amely szerint „a Magyar Asztali-Labdarúgó Szövetség elnökségében bizalmatlanság alakult ki Mihály Zoltán, a pénzügyeket is intéző főtitkár munkájával kapcsolatban”. Az anonim feljelentést a cikk dokumentumnak nevezi (biztosan géppel volt írva), s rá hivatkozva leírja: „Mihály Zoltán ellenőrizetlenül és bizonylatok nélkül vehetett fel pénzeket a szövetség kasszájából”. Megkérdezik Mihályt is, aki nem tud a feljelentésről, s nem is kívánja kommentálni azt. Június közepén a rendőrség határozatot is hoz a nyomozás megszüntetéséről, mivel „a cselekmény nem bűncselekmény”.
Csakhogy akkor már rég vége a választásoknak. A Népszava-oldalt viszont még aznap több ezer példányban fénymásolták, kicsit átszerkesztették, bekarikázták, és bedobták a választókerületi postaládákba. A körzetet Kiss Péter volt (és leendő?) kancelláriaminiszter nyerte. A hatóság itt is tette a dolgát: kiszivárogtatta a hírt, majd sutba dobta. Miért érzi úgy az ember, hogy ez nem feltétlenül a nép szava?