Az SZDSZ és a The New York Times

A rendszerváltozás idején, 1989. november 27-én a világ legerősebb hatalmának vezető lapja, a The New York Times képviseletében Henry Kamm látogatott Budapestre. Az alkalom: az elnökválasztás időpontjáról kiírt népszavazás. A hosszabb beszámoló a következő két bekezdéssel ér véget. „A fórum (a Magyar Demokrata Fórum – L. I.) kampánya napvilágra hozta a csoport ellenséges érzületét a szabad demokratákkal szemben. Ez erősen utal arra, hogy néhány vezetője számára a szabad demokraták pártjában lévő sok zsidó jelenléte kifogásolható. A fórum elnökségének részéről kiadott nyilatkozatban a párt hetilapja kijelentette: »Aki magyar, velünk együtt otthon marad november 26-án.«
A szabad demokraták nem hivatalosan dühödten említik azt, hogy lényegében kizárják a nemzet közösségéből azokat, akik a referendum mellett állnak, és elítélik a szűken meghatározott nacionalizmust, amely a fórum választási hadjáratát az antiszemitizmus újjáéledésének kampányaként fémjelezte. Nyilvánosan azonban nem hajlandóak erről beszélni”.
1990. február 20-án Celestine Bohlen budapesti tudósításának már a címe is jelezte, milyen súlyos Magyarországon az antiszemita-veszély: Felfordulás Keleten: Magyarország; A múlt túlélése, az antiszemitizmus visszatért.
Egyébként Celestine Bohlen volt az, aki a 2002-es választási kampány idején szintén a New York Timesban, valamint a világ legbefolyásosabb külpolitikai folyóiratában, a Foreign Affairsban verte félre a harangokat azon antiszemita-veszély miatt, amit a demagóg, populista, szélsőjobboldallal flörtölő Orbán Viktor és kormányzó pártja jelent.
A tizenhét évvel ezelőtti cikk így kezdődik: „Akkor, amikor az antiszemitizmus ismét nyílt téma lett Magyarországon, a B’nai B’rith International irodát nyitott itt. Kelet-Európában ez az első hivatalos jelenléte a kommunista korszakot jelentő hosszú szünet után.” A beszámolónak kizárólag az antiszemitizmus a témája.
Ugyanezen év április 20-án az ismét Budapestre látogató Celestine Bohlen riportja elején beszámol arról, hogy az Antall József vezette Magyar Demokrata Fórum nyerte a választásokat. A cikk vége felé Bohlen az antiszemitizmus vádjára reagáló Antall Józsefet idézi: „Nincs a zsidó közösségre nézve károsabb, mint az antiszemitizmusról folyó vita.” Ennek ellenére, írja Bohlen, a téma a választási kampány keserű kísérője volt. A beszámoló ezzel fejeződik be: „Antall kijelentette, hogy az antiszemitizmussal kapcsolatos egyes panaszok alaptalanok, főként akkor, amikor azokat volt kommunista vezetők protezsáltjai hangoztatják. Ezek az emberek, ha bármit is felhoznak ellenük, akkor antiszemitizmust kiáltoznak, mert zsidók. Mind a három pártban vannak beszűkült és elfogult emberek.”
1990 májusában a New York Times magazinja nagy terjedelmű cikket közöl Politika a Tomaj Klubban címmel. A cikk írója Fred Martin, a Bancroft Group elnöke, aki a szabad demokraták kampánytanácsadója volt. Martin Albert Gore szenátor 1988-as kampányát vezette.
A kampánymenedzser cikkíró meleg szavakkal idéz fel Vidos Tibor, az SZDSZ pártigazgatójának lakásában tartott öszszejövetelt is. A találkozót Tamás Gáspár Miklós prominens SZDSZ-tag javasolta, hogy megvitassák a párt második fordulós választási hadjáratát. Az a Tamás, „aki megdöbbentően hasonlít Franz Kafkára”. Tamás elmondta, „A baj az, hogy gyűlölnek bennünket, mert zsidók vagyunk. Amerikában talán meg lehet oldani ezt a problémát. Naponta kétszer borotválkozhat az ember. De Magyarországon tudják, hogy zsidók vagyunk, és ezért nem fognak érte megbocsátani.”
A cikk azzal folytatódik, hogy „A II. világháborúban mintegy 200 000 magyar zsidó pusztult el.”
A beszámoló végén Magyar Bálintra terelődik a szó. Ő mély csalódottságának adott hangot, amiért pártja nem szerepelt jobban a választásokon, és panaszkodott, hogy a többi párt milyen durva eszközöket használt. Amikor Martin megkérdezte, hogy ők miért nem alkalmaztak hasonlóan kemény módszereket, Magyar azzal felelt: „Tisztaságunk az egyetlen vagyonunk.”
1990. június 12-én újfent Celestine Bohlen tudósította Budapestről lapja olvasóit. Cikkében idézi Vidos Tibort, aki elmondta, hogy ugyan a választási folyamat szabad volt, a szabad demokraták „szagolni tudták” a rejtett nyomást. „A kelet-európaiaknak orruk van erre, és azonosítani tudjuk, hogy az emberek miként viselkednek.”
A The New York Times elsőrendű feladatának – mint a fentiekből kiderül – nem a tárgyilagos, szakszerű tájékoztatást tartja. Egy nehezen cáfolható bizonyíték: amikor a lap párizsi irodájának vezetője, Donald G. McNeil 2000. január 3-án számolt be budapesti körképében arról, hogy „a korrupció, idegengyűlölet és veszélyes összmagyar nacionalizmus erősödik”, a MIÉP-et az írás az Orbán-koalíció tagjának hazudta. A cikket követően megjelent három korrekció ezt a hamis tényt (noha erről e cikk írója is értesítette az amerikai lapot) nem igazította helyre.