A közúti ellenőrzések háttere

(Brüsszel)
Április 23-i hír „FigyelőNet, MTI” jelzéssel: „Az Európai Unió tagállamaira és három másik országra – Svájcra, Norvégiára és Moldáviára – kiterjedő, egyhetes sebesség-ellenőrző akciót a Tispol, az unió közlekedésrendészeti szerveit összefogó szervezete szervezi.” Azonkívül, hogy az e mondat mellé állított nyelvészeti rendőr – ha volna ilyen – súlyos pénzbüntetésre ítélhetné a mondat elkövetőjét (szerveit szervezete szervezi), a kijelentéssel nem ez a legfőbb baj. Sokkal nagyobb probléma az üzenet és ami mögötte van.
A szöveg így folytatódik: „A magyar rendőrség – mint a Tispol teljes jogú tagja – részt vesz a Speed- (sebesség-) ellenőrzés végrehajtásában, és április 25-én és 26-án a fővárosban, valamint az ország valamennyi megyéjében fokozott közúti ellenőrzést tart. (…) A gyorshajtók kiszűrése mellett a Nemzeti Közlekedési Hatóság a járművek műszaki ellenőrzését is elvégzi.” A szöveg szerint Magyarországon és az Európai Unióban a leggyakoribb szabálysértés és a legfőbb baleseti ok is a gyorshajtás. „A 2010-ig szóló közlekedéspolitikai koncepció szerint 30 százalékkal kell csökkenteni a halálos balesetek számát Magyarországon, ennek elérésében a gyorshajtókkal szembeni hatékony rendőri fellépés kiemelt fontosságú.”
Nézzük e szöveg vérző sebeit! Az első, legszembeötlőbbre talán akkor bukkanunk, ha megkeressük a „tiszta hangot”, jobban mondva a „Tispol-hangot”, azaz a Tispol honlapját. Ezen mindenről van szó, csak arról nincs, amit a szöveg sugall, hogy Magyarországon valamilyen uniós gyorshajtásellenes kampány sodrában kellene a magyar rendőrségnek még az eddigieknél is jobban és gyakrabban ellenőriznie a vezetőket.
Ehelyett – mint kiderül – 2007. április 23–29. között az ENSZ első globális közúti biztonsági hetét tartották, s ennek alkalmából (ez a vezető hír a Tispol honlapján) Ban Ki-mún, a világszervezet főtitkára üzenettel fordult a közutak fiatal használóihoz, akiknek a biztonsági hetet szentelték. Az üzenetből minden kiderül, csak az nem, hogy a közutakon fokozott ellenőrzést kell tartani. Sőt annak pontosan az ellenkezője: a megelőzés fontossága. De ez nemcsak a túlzott sebességre vonatkozik, hanem az ittas vezetésre, a bukósisak és a biztonsági öv használatára, a gyalogosok, kerékpárosok és motorkerékpárosok jobb láthatóságára. Csakhogy mindehhez pénz kell: „Mivel a megelőző intézkedésekhez politikai akaratra és a fiatalokat célzó erőfeszítésekbe történő pénzügyi befektetésre van szükség, a közbiztonság javítását célzó döntéseket a kormány legfelső szintjén kell meghozni” – mondja Ban Ki-mún. Vagyis a posztkommunista Gyurcsány-kormány és rendőrsége nyelvén az ENSZ-főtitkár fiatal életek elvesztését megelőző, közkiadásokkal járó akciója Magyarországon egyszerű pénzbeszedést jelent, azaz a pénz javasolt útjának pontosan a fordítottját. Az üzenet azzal fejeződik be, hogy az ENSZ akciója a fiatalokat akarja megszólaltatni: „Hallgassuk meg tanácsukat, és javítsuk a biztonságot a közutakon érdekükben és érdekünkben.”
Gyurcsányi „magyar zsarura” lefordítva ez tehát azt jelenti, hogy ne hallgassuk meg a fiatalokat, ne értékeljük, amit mondanak, hanem ellenőrizzünk minden autóst, aki túllépi a megengedett sebességet. Csak azt lenne jó tudni, hogy mindebbe miért kellett a Tispolt és az Európai Uniót belerángatni, amikor a rendőrség eddig is ugyanezt tette (ellenőrizte a sebességtúllépést), csupán nem ilyen intenzitással? A magyar rendőri akció lényegét talán a Napi Online foglalta öszsze a legjobban: „Két napon át vadásznak a gyorshajtókra.” Hogy az akció sikeresnek bizonyul, azt előre sejteni lehetett, hiszen Magyarországon a rendőrség mindent sikeresnek tekint, ami az autósok büntetését fokozza. És azt is, hogy a sikeres akciót (értsd a pénzbevétel növekedését) az év végéig kiterjesztik.
Ha a magyar kormánynak és elsősorban a miniszterelnöknek valóban az életek elvesztésének megakadályozása vagy csökkentése lenne a fő szempontja (felelős kormánynak és vezetőjének ennek kellene lennie), akkor inkább azt az ellentmondást kellene tanulmányoznia, hogy a szocialista–balliberális koalíció fennállásának öt évében, vagyis akkor, amikor Magyarországon jelentősen megnőtt a közúti ellenőrzéseknek álcázott, leginkább a kommunista idők kommunista rendőrségeinek módszereit felidéző közúti vegzálások száma, a halálos balesetek száma öt százalékkal nőtt.
Ezt az uniós statisztikát néhány napja, az első európai közlekedésbiztonsági napon mutatták be Brüsszelben. Kínos – Magyarország esetében uniós összehasonlításban nézve mely adat nem kínos? –, hogy az Európai Bizottság 2001-ben indított akciótervet, amelynek célja az, hogy a balesetben elhunytak számát a felére, 25 ezerre csökkentsék 2010-ig. Jacques Barrot, a bizottság alelnöke és közlekedésért felelős biztosa szerint a statisztikák igazolják az ambiciózus tervet, mert az utóbbi egy évben a halálos áldozatok száma nyolc százalékkal csökkent 2001-hez képest: tavaly közel 12 ezer emberéletet mentettek meg.
Magyarország ezen akciótervet – mint a jelek szerint oly sok más célkitűzést is – képtelen megvalósítani, ha gyökeres szemléletbeli fordulat nem következik be. Hazánk az évi egymillió lakosra vetített 130 halálos kimenetelű balesettel és a 2001-hez képest mért ötszázalékos növekedéssel a lista legrosszabbjai között szerepel. A túlzott sebességre és büntetésére (nem az annál jobban elharapódzott, a gyorshajtásnál veszélyesebb agresszív vezetésre) összpontosító rendőrségnek nyilván meglepetés a kedvező német adat is, holott a német autópályákon elvileg a 300 km/óra fölötti sebességgel haladás is megengedett. A Gyurcsány-féle rendőrség ellenőrzési akcióit az autósok ismerik. Az autósok vegzálásának számtalan módja ismeretes a szúrópróbaszerű ellenőrzésektől a feltétlenül hibát találni akaró, forgalmat súlyosan lassító akciókig, ahol a rendőrök rögtönzött műszaki vizsgát is tartanak addig, ameddig meg nem találják a büntethető hibát. Vagy az olyan leállításokig, amelyeknek az egyetlen célja a leállítóknak baksisként átnyújtott néhány bankó.
Magyarországon a rendőrségi közúti ellenőrzésnek – vidéken és Budapesten egyaránt – két fő célja van: a hatalom mindenekelőtt éreztetni kívánja jelenlétét minden utcasarkon, másodszor pedig az ellopott, illetve elherdált közpénzek teremtette űrt kívánja részben betölteni a közlekedők megsarcolásával. Ha nem ez lenne a cél, akkor a magyar rendőrségnek – és természetesen a kormánynak – hasznára válna, ha érdeklődne akár a belga rendőrség módszereiről, a belga közúti baleseti statisztika adatai felől. Az Európai Unió központjának otthont adó Belgiumban ugyanis jóval nagyobb azok száma, akiket évtizedeken át egyszer sem ellenőriznek a rendőrök, mint akiket leállítanak. E sorok íróját Belgiumban két és fél év alatt egyetlen alkalommal sem igazoltatták, és nem sikerült olyan ismerőssel beszélnie, akit rendőrök igazoltattak volna. Ennek ellenére a belga utakon rend van.
Magyarországon a Gyurcsány-kormány nemcsak a közéletben, de a közutakon is visszahozta a sokakban igen erős ellenérzést, sőt az undort keltő kontraproduktív szocializmus gyakorlatát. Amelynek „eredményeként” e koalíció öt éve alatt öt százalékkal többen haltak meg, mint amennyi embernek meg kellett volna halnia. Ezt a kormányt azonban ez is hidegen hagyja.