Páter Muzslay emlékezete

Szerdán, két nappal múlt heti halála után a flamand jezsuiták gigantikus rendházának egyik lakó- és dolgozószobájában még mindig terjeng a kellemes szivarillat. „Nem érzett fájdalmat” – mondta Elise Deweert, az őt ápoló főnővér, aki elmondta, az ott élő 84 éves Muzslay István ugyanolyan csendesen távozott, mint ahogyan élt. Henrik Imberechts és Alois Vissers páter, a Leuven melletti rendházban Muzslay atya barátai, a ravatal mellett egymást erősítve emlékeznek, hogy magyar rendtársuk mennyire büszke volt magyar voltára. A refektóriumban sokszor mondott el történeteket kedvenc magyar királyairól, elsősorban Szent Istvánról.
Csak róla szólt kevesebbet a fáma. Pedig életével és tetteivel igen- csak kiérdemelte. Belgium legrégebbi felsőoktatási intézménye, a Leuveni Katolikus Egyetem professor emeritusa volt. Ott alapította a Leuveni Collegium Hungaricumot, amelynek hosszú időn át állt az élén. Egész életét a magyar fiatalság nevelésének szentelte. Életében sok magas római, belga római és magyar állami kitüntetést kapott. A Társadalomtudományok Pápai Akadémiájának tagja volt. A belga királytól a Lipót-rendet kapta. 2005-ben a Magyar Örökség díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is megkapta, amit Robák Antal brüsszeli magyar nagykövet nyújtott át neki augusztusban.
Muzslay István 1923-ban született Bajóton. A magyar jezsuita rend tagjaként a rend feloszlatása után, fiatalon került el Magyarországról. Rendi és egyetemi tanulmányait Hollandiában végezte. 1953-ban költözött Leuvenbe, ahol 1961-től az ottani egyetemen alkalmazott közgazdaság-tudományt, valamint magyar nyelvet és irodalmat tanított. A negyvenes évek végén a Leuveni Katolikus Egyetemen tanuló emigráns magyar diákok közösségbe szerveződtek, és Lámfalussy Sándor vezetésével egy házrészt béreltek maguknak. Az egykori diákok közül négy ma a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Páter Muzslay itt szervezte meg és vezette a Mindszenty Diákotthont, majd a Leuveni Magyar Kollégiumot, azaz a Collegium Hungaricum Lovaniense-t. Az 1956 októberi forradalom vérbefojtását követően több száz fiatal menekült Belgiumba. Muzslay István minden energiáját a menekült magyar fiatalok megsegítésére és sorsuk egyenesbe hozására fordította.
A leuveni egyetem akkori rektora egy üresen álló épületét bocsátotta a magyar fiatalok rendelkezésére – Muzslay István vezetése alatt. Az épületben több mint kétszáz magyar diákot helyeztek el, akik közül több mint százan szereztek egyetemi diplomát. A páter az ötvenes évek legvégén megvásárolta, majd kollégiummá építette ki a Blijde Inkonstraat utcában álló, addig bérelt házat.
A kollégium támogatására alapítványt szervezett, amelynek fő segítője mindvégig ő maga volt: egyetemi tanári fizetését teljes egészében a magyar diákokra fordította. Ezért kapta Belgium legmagasabb kitüntetését, a Lipót-rendet, amely egyszersmind bárói címmel jár. Ezt a jezsuita szerzetes soha, senkinek nem említette és a címet se használta. Előrehaladott korára tekintettel a kollégiumot 1998-ban örökös használatra átadta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek, amely azóta annak tanulmányi házaként működik.
Ennek vezetését Muzslay professzortól az 1993-tól Belgiumban élő Juhász Gergely főiskolai tanár vette át 1998-ban és vezette azt egészen a múlt évig. A jezsuita páter Juhász Gergelyt Erdő Péter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem akkori rektora figyelmébe ajánlotta, mint olyasvalakit, aki alkalmas lenne a kollégium további irányítására. Az akkor 27 éves Juhász Gergely ezt a feladatot el is vállalta. A későbbi igazgatónak Muzslay István barátja és jótevője is volt. Elmondta, hogy az atya 2001 decemberében összeesett a kollégiumban, és csak egy óra múlva találtak rá. Ekkor döntött úgy, hogy beköltözik a jezsuiták házába. Ezt követően onnan járt be heti egy alkalommal a kollégiumba.
Muzslay István professzor a tudomány területén is igen aktív munkát végzett. Ő alapította és negyedszázadon át vezette az egyetem Közép-európai Kutató Intézetét, és szerkesztette annak negyedévente megjelenő tudományos folyóiratát, a Documentation sur l’Europe Centralt. A kelet-közép-európai térség gazdasági, szociális és politikai kérdéseivel foglalkozó szakemberek francia és flamand nyelven publikálhattak egy olyan időszakban, amikor ez a téma „nem volt divat”.
De szülőfalujáról sem feledkezett meg, ahol saját költségén plébániát építtetett. Nagylelkűen támogatta az újrainduló magyar katolikus sajtót. Könyveket publikált – egyebek között a gazdaság és erkölcs viszonyáról, és számos tudományos, ismeretterjesztő előadást tartott Magyarországon is. Gulyás Balázs Muzslay professzor egyik legkedvesebb tanítványa és később legszorosabb barátja, segítője volt. A világhírű stockholmi Karolinska Intézet idegrendszeri fiziológiai osztályán dolgozó agykutató, egyetemi tanár, az Academia Europaea és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a World Science Forum ügyvezető igazgatója így emlékezett róla: „Muzslay atya általam soha nem látott hitelességgel élte meg azt a krisztusi alapelvet, hogy inkább száz bűnösnek és csirkefogónak is adjak, de egy ártatlan és rászoruló se maradjon ki.” Mindenkinek segített, aki hozzá fordult. Szemmel látható csirkefogók, sőt a ráállított spiclik is kaptak tőle támogatást. Azt a fogalmat, hogy valaki „ellenszenves”, nem ismerte.
Amikor az ötvenhatos diákok között egy volt ifjúkommunista szervezeti vezér is feltűnt, aki elsírta a múltját és életét, majd Muzslay segítségét kérte, ugyanúgy támogatta őt, mint a volt kommunista rendszert „másodosztályú állampolgárként” elhagyó magyar diákokat. „Sőt: az atyai kapcsolat az őszintén megtért egykori funkcionáriussal egy életét át tartott, és amikor az egykori diák már őszbehajló fejjel egy autóbalesetben meghalt, az atya úgy temette el, mint saját fiát… egyet a nagyon sok közül.”
Ami, mondta Gulyás Balázs, távolról sem jelenti azt, hogy ne látott volna át a szitán: tökéletesen tisztában volt mindenki értékével és a helyzetekkel. „Nem lehetett átejteni.” Ugyanakkor megvolt benne az a csak a legnagyobb lelkekben meglévő nemes tulajdonság, hogy még a ráción is felül tudott emelkedni, amikor embereket kellett kihúzni a bajból, amikor emberi sorsokat kellett rendbe hozni. „Tudta – magyarázta az agykutató –, hogy még azok is, akik az első pillanatban azt hiszik, »jól átvertük az öreget«, előbb-utóbb az ő követői és tisztelői lesznek.”
Muzslay páter e sorok írójának még márciusban hosszabban beszélt a gazdaság és erkölcs kapcsolatáról írt könyvéről. Ekkor adta át A tarisznyás című önéletrajzi könyvét, amelyet szülőfaluja és diákjai emlékének ajánlott. Ebben gyermekkora Bajótjáról ezt írja: „Milyen szép is volt a vasárnap! Mindenki készült rá. Szombat délután csendes volt a határ. Csak a csősz meg a hörcsög vigyázott rá. A férfinép a portát tette rendbe, és az utcát söpörte. A lányok a házat takarították, és vasalták az ünnepi ruhát. Az asszonyok meg jól megmosták a csemetéket.”
Ez a világ visszavonhatatlanul elmúlt, de azok, akiknek könyvét szánta, tovább viszik az általa létrehozott intézményeket és nem felejtik el azt a tanítását sem, hogy értékeket – még a gazdasági értékeket sem – nem számításból, hanem az értékekért kell képviselni, a köz java és üdve érdekében.