Csíkdelne katolikus szentélye

Delne, illetve Szentjános néven először az 1332–1333. évi pápai tizedjegyzékben említették azt a falut, amelyet lakói a hagyomány szerint az 1661. évi csíki tatárdúlás következményeként hagytak el. A székelyföldi falu középkori, feltehetően a XIII. században épült temploma s a valaha volt kicsi település utcahálózatára emlékeztető földutak azonban mind a mai napig megmaradtak. A hajdani egyház talán romossá vált, esetleg szűknek bizonyult, s a helyén a XV. század második felében emeltek újat, amely eredeti gótikus formáját nagyrészt máig megőrizte. A Hargita lábánál elterülő Csíkcsicsótól keletre a mezőben egymagában álló Szent János titulusú templom úgy vonja magára a figyelmet, ahogy Izajás próféta leírja Keresztelő Szent Jánost „a pusztában kiáltónak”: „… ez a szava: készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit” (Máté 3, 1–3).
A delnei templom jellemző, szép példája a Székelyföldön oly gyakori alacsony körítőfallal övezett templomoknak. A jó arányú, lépcsőzetes tömegű épületet nyújtott téglány alakú hajó, keleten hozzá csatlakozó hosszított, három boltszakaszos, keresztboltozatos, sokszögzáródású szentély – északi felén az egykorú boltozott sekrestyével – s nyugaton a felső emeletén mind a négy oldalon széles, csúcsíves hangablakokkal áttört torony alkotja. Mint ilyen, jellemzően Felcsíkban, de még inkább a Gyergyószárhegytől Kézdiszentlélekig terjedő, a katolikus hitet megőrző vidéken a XV. század második felétől elterjedt alaprajzi típusú templomok egyike, amelyek keletkezése és elterjedése a Csíkban megtelepedő és Csíksomlyón kolostort építő ferencesek tevékenységének köszönhető. Később a politikai viszályok s az éleződő vallási ellentétek közepette az 1557. évi tordai országgyűlés még kimondta, hogy a katolikusok is szabadon gyakorolhatják vallásukat, de egy 1610-es határozat már megtiltotta a felekezetüknek, hogy püspökük legyen. A katolikus hitélet visszaszorult Erdélyben, s az egyház újjászervezése csak nagy nehézségek árán kezdődhetett meg az 1700-as évek elején. Csíkszék lett a XVII. század folyamán a katolikus hitélet központja, s fő irányítói ismét a ferencesek voltak.
E vészterhes időszak néhány ritka pillanatának tanúja a delnei templom, amelyet a XVII. század második felétől több alkalommal is javítottak. Az 1783-tól vezetett historia domus egyik adata szerint 1673-ban renoválták. Az új berendezés – a menynyezet, a szószék, a sekrestyeajtó s a főoltár – adományozója, készíttetője feltételezhetően Petki István fia, Petki János, a csíki főkirálybíró személye.
A templomhajóba vezető déli kapu késő gótikus szemöldökgyámos kőkerete díszes, a sarkokon egymást keresztező, hengeres pálcatagokkal, gazdagon, mélyen tagozott, oromzatán fogazott pártázattal. A déli bejáró védelmére emelt kis barokk portikuszt 1934-ben, a templom Vámszer Géza vezette első helyreállításakor bontották el. Ekkor került napvilágra a déli kapu feletti falkép. A töredék hármas tagolódású, középen a keresztre feszítés jelenetével, jobbra két szent, Péter és Mihály arkangyal, míg balra másik két azonosítatlan szent alakja.
A déli ajtón belépve feltárulnak a templombelső értékes részletei. A meglepően lapos, sokszögvégződésű szentély szokatlan módon a tizenhat szög három oldalával záródik. Mindhárom boltozati zárókő címerpajzsokkal díszített. A keleti végződésben lévőn olaszos pajzs domború szívvel s azon egy lóherelevél kereszttel, a középső zárókövön tárcsapajzs van, amelynek címerképe eddig meghatározatlan. A harmadik zárókövön alul-felül kiemelkedő téglalap látható, benne a Szapolyai család címerállatára, egy farkasra emlékeztető négylábú állatalakkal.
A festett famennyezet kompozícióinak jellegzetes elemeiként a forgó rózsa, a hegyes szirmú rozetta, a szegfű több változata s a sűrű levéldísszé sehol sem váló hullámos, elkeskenyedő levelek sora jelenik meg. A központi keretezett tábla napsugarakkal övezett, benne a koronás Szűzanya az ölében ülő kisdeddel, aki egyik kezével anyja nyakát öleli át, másik kezében a keresztút kínzóeszközeit, a keresztet és a töviskoronát, illetve lándzsát tart. A restaurált, különleges szépségű festett mennyezet készítésének idejét a központi tábla mellett felirat jelzi: „In anno Domini curatv (?) 1673”.
A szentélyben álló szárnyas oltár az erdélyi késő reneszánsz művészet értékes emléke, mestere ismeretlen. Oromzatán, a szemöldök feletti félköríves záródású táblára a Golgota képét helyezték a megfeszített Krisztussal, körülötte dús, áttört díszítések láthatók, két oldalán egy-egy kicsi festett tábla Péter és Pál apostol alakjaival. Az oltár központi fülkéjében Keresztelő Szent János festett képe, amelyet nyitott állapotban a befelé nyíló szárnyak takarnak. A becsukott szárnyakra Keresztelő Szent János jobbján a karácsonyi ünnepkör két jelenetét festették; míg a szárnyak kinyitásakor a húsvéti ünnepkör nyolc jelenete látható.
Bár az épületet az 1970-es években helyreállították, a szakszerűtlen munka s az elmaradt karbantartás miatt a templom állapota leromlott. A magyar kulturális tárca támogatásával Tövissi Zsolt építész átfogó javítási tervet készített a templom helyreállítására, amelyet az anyagi lehetőségektől függően valósítanak meg. A 2001–2004 közötti felújítás és restaurálás során eddig a templom tetőszerkezetét erősítették meg. A festett deszkamennyezet védelmére a padlástérbe rejtett, beázást kizáró „vendégtető” készült, ezzel egy időben megjavították a tetőhéjazatot és az ereszeket. Ezt követte a zárt rendszerű vízelvezető hálózat megépítése. Mihály Ferenc fa- és Pál Péter falkép-restaurátor csoportja a festett deszkamennyezetet, az oltárokat és a déli kapu fölötti falképet restaurálta. A felújítást az Illyés Közalapítvány is támogatta, amíg meg nem szüntették, illetve magyarországi civil szervezetek segítik. A még hiányzó javítási költségek előteremtése esetén van esély a helyreállítás befejezésére.