Mi a madjar?

„Harim Dede Efendi, az oszmán történetíró […] azon négy török népről beszél, a mely a régi Khazarország és a nyugati országok között lakott, a mely egy atyától származik, a mely hódításait egész Byzanczig terjesztette és a melynek maradványai még mind e mai napig (vagyis III. Murád szultán idejében) Buda környékén találhatók” – idéz Vámbéry Ármin orientalista A magyarság keletkezése és gyarapodása című, 1895-ben megjelent könyvében. Kétségtelen tény, Közép- és Kis-Ázsia legkülönfélébb törzsei, népcsoportjai táplálnak különös és erős rokonságtudatot a „nyugatra szakadt” magyarsággal, Kazahsztánban például úgyszólván mindenütt – ebben a madjar törzs tagjai nem egyedülállók. Ennek nyilvánvaló oka a közös sztyeppi múlt, az együttélés hagyománya közös nagy birodalmakban; kevésbé megfogható oka a nomád emlékezetben és szolidaritásban rejlik.
A madjar (madijar, ejtsd: magyjar) törzsi név önmagában még nem szolgáltathatna bizonyítékot arra, hogy hajdanán egymás részei lehettünk, bár a rokonság vallói meg vannak győződve arról, hogy az akusztikai hasonlóság többnyire sokkal mélyebb párhuzamokat is takarhat. Persze akad olyan feltételezés is, hogy az egyezés puszta véletlen, hiszen például a kazahsztáni albánoknak vagy a dagesztáni avaroknak sincs semmi közük a dél-európai albánokhoz vagy a frankok által szétzúzott avarsághoz. Németh Gyula neves huszadik századi turkológus feltételezése az volt, hogy a „magyarra” emlékeztető népnév a XIII. században, a tatárjárás után keletkezhetett a keleti világban: Batu kán testvére, Sejbani kán tizenegyedik fia, az esetleg a magyarországi győzelmek emlékére Madzsarnak hívott herceg után neveztek el területet az Arany Horda földjén. Míg Ligeti Lajos szerint a XIII. századi és későbbi közép-ázsiai „madzsar” etnikai névnek, mely a „magyar, megyer” szóból származik, köze lehet a keleti magyarsághoz.
A magyarok emlékezetét őrző keleti helységnevekből sincs kevés: többek között magyar és brit utazók emlékeznek meg egy Madzsar nevű város romjairól a Kaukázusban, amelyet a néphagyomány a magyarokhoz köt, és amely igen merész képzettársításokra is ragadtatott sokakat. Munkácsi Bernát 1916-os tanulmányában megjegyzi, hogy a Volga vidékén előfordul a Mozsarovka, Mozsarovó, illetve Madjar településnév votják környezetben. Legalább 15–20 helynévről van szó. S egy távolabbi (közelebbi) példa: „Vonultak a magyarok Kijev mellett a hegyen keresztül, amelyet ma magyarnak nevezünk” – áll a 898. évet leíró orosz Nyesztor-őskrónikában. Ami mélyen elgondolkodtató: Róna-Tas András részletesen szól az 1986-ban Csisztopol temetőjében felfedezett arab feliratról egy 1311-ben elhunyt Izmail nevezetű, muzulmán vallású férfi sírkövén, akinek apját Madzsar Radzsabnak hívták. E követ a mongol invázió során szétszóródott keleti magyarság Káma menti jelenlétének bizonyítékaként tartják számon.
Hab a tortán: Északnyugat-Mongóliában és Nepálban „mazsarok”, illetve „magarok” élnek. Ám mielőtt a mi szemünk előtt is megjelennének a XIX. századi romantikus utazók víziói a színmagyar Ázsiáról, érdemes emlékeztetni arra, hogy a középkori források gyakran kapcsoltak más népneveket a magyarokhoz, amilyen például a hun, az avar, a türk vagy a baskír. Bár ezen összefüggések további kutatásokat kívánnak, a formállogika szabálya szerint felmerülhet az is, miért ne kapcsolhatták volna más, velünk valahol, valamikor együtt élő töredéknépekhez a magyarok nevét…
Akik vitatják a kazahsztáni madjar törzs rokonságát, úgy vélekednek, nevük a Muhammadjar, azaz a „Mohamed barátja”, tehát igazhitű kifejezés rövidítéséből származik. Benkő Mihály ezt cáfolja, arra hivatkozva, hogy egy 1999-es kazak értelmező szótárban a madiar szó jelentése: „Korábban így nevezték a magyarokat”; a mazsaré: „Így nevezték a magyarokat az Arany Horda idején.” Csakhogy ma Kazahsztánban leginkább az orosz nyelvből származó „vengrijt” és „Vengriját” használják ránk, illetve hazánkra – csak ritkábban a Mazsarsztánt.