Kissé zavarban lenne az az űrből hozzánk érkező emberjogi szakértő, aki földünkön akarná vizsgálni az emberjogi „problémák” sajtóbeli megjelenését.
Érthetetlenül tapasztalná, hogy mintha az elkövetett bűnök súlya semmilyen kapcsolatban nem lenne sajtóbeli megjelenésükkel.
Az öt évvel ezelőtti, Egyesült Államok vezette iraki invázió elkerülhető halálos áldozatai a legóvatosabb becslések szerint is több százezerre tehetők. Az ottani több millió menekültről és az emberiség legrégebbi civilizációs emlékeinek masszív elpusztításáról, illetve kifosztásáról ne is essék itt szó.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban e sorok megjelenésekor talán már a négy és fél milliomodik embert ölik meg. Folyik a verseny a hatalmas ország ásványi kincseinek megszerzéséért.
Tegnap pedig a Human Rights Watch nevű emberjogi szervezet jelentést bocsátott ki, amely szerint Izrael nemzetközi emberiességi jogokat sértett meg, miután a libanoni háború végén 4,6 millió kazettás bombát dobott le olyan területekre, ahonnan nem érte támadás. Az áldozatok polgárok.
Hogy mindez milyen mértékben foglalkoztatja a sajtót például azon „veszélyhez” képest, mint amit a Magyar Gárda jelent, mindenki állapítsa meg saját maga.
És azt is, hogy a rasszizmusellenes üzlet kiknek és miért hasznos.
Valamint azt, hogy ennek során az unalomig feltálalt, csupán éppen a valóságot nem fedő tételek mennyire állják meg helyüket.
Például az, hogy – állítólag – a rasszizmus és ismert társai (amelyek közül mindenki szintén saját maga döntse el, a sajtót e válfajban melyik foglalkoztatja leginkább) az elszegényedéssel erősödnek, mert a magukat gazdaságilag vesztesnek érző rétegek bűnbakot keresnek.
Ha ez igaz lenne, több skandináv országban, Karintiában vagy a szintén a jólétben fürdőző Flandriában nem a szélsőjobb pártok lennének „vészterhesen” erősek, míg Magyarországon – ahol a szélsőjobboldalnak sem a parlamentben, sem a két százalékon felüli szimpátialistán nyoma sincs – milliók öltenék magukra a Magyar Gárda népi táncosokat felidéző egyenruháját, és a szélsőjobboldali pártok kétharmados többséggel irányítanák a gazdaságilag szétvert, ultrapesszimista országot.
Arról a kerek hatszáz tagot számláló Magyar Gárdáról van szó, amelynek a nemzetközi médiavisszhangja messze túlszárnyalja azt a teret, amelyet az kapott, hogy a szélsőségek, a nacionalizmus, az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen mindig kampányt szervező és minden fórumon azonnal tiltakozó Európai Szocialisták Pártja helyreállította a szlovák Smer ideiglenes tagságát. Annak ellenére, hogy az európai szocialisták berlini alapszabálya értelmében tagpártjaik nem léphetnek koalícióra szélsőséges, idegengyűlölő erőkkel.
Hogy a Budapestet tankokkal lerohanni akaró, és a Szlovákiában élő magyarokat elűzni szándékozó Jan Slota pozsonyi koalíciós pártvezér szélsőséges-e, ahhoz csak a gazemberek fejében fér kétség.
Mit szól ehhez a Magyar Gárda miatt magát agyonaggódó Európai Parlament? Mit szól ehhez a vezető bürokratái által folyamatosan hangoztatott „közös értékekre” alapuló Európai Unió? Vagy netán egy állami apparátust mozgató, állami erőszakot a gyakorlatban is megvalósító és azt bármelyik pillanatban fokozni tudó erő ne lenne mérhetetlenül veszélyesebb egy „alulról építkező” miniatűr, fegyvertelen csoportosulásnál, amelyet az államapparátus minden eszközzel figyel, ügyészsége pedig éppen feloszlatni akar?
Vajon mit tesznek most a Magyar Gárda miatt magukat agyon- aggódó és azért tiltakozó szlovák európai parlamenti képviselők, vagy a szánalmas bohócként a jobboldali „szélsőségek miatt” szakmányban tiltakozó, párttársai által is a háta mögött „Tébolydinak” nevezett Tabajdi Csaba, a magyar szocialista delegáció vezetője?
A baj az, hogy a választ előre tudjuk.
A Fico-világ Fico-választ ad rá.
Megszólalt Jákob Zoltán a budapesti raktártűzről