Már menekülnek a befektetők

Az utóbbi hetekben erőteljes fordulat következett be a feltörekvő piacok nemzetközi megítélésében, és január óta már inkább a tőkekivonás és a kockázatkerülés jellemzi a hangulatot. A befektetők menekülése hazánkat sokkal jobban érinti régiós versenytársainknál, amit az elemzők elsősorban a lassuló magyar gazdaság sérülékenységével magyaráznak.

2008. 03. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Drasztikus fordulat állt be a feltörekvő piacokra vonatkozó alapok megítélésében, a befektetők hetek óta szabadulnak a korábban nagyon is kapósnak vélt részvényektől, állampapíroktól – olvasható a Portfolio.hu gazdasági szakportálon. Hazánkat mint az európai feltörekvő országok egyikét a legfrissebb elemzések szerint komolyan érinti az eladási hullám: februári teljesítményünk mindössze 1,4 százalékos indexet mutatott, összehasonlításképpen Csehország 10,6, Lengyelország 6,1 százalékos teljesítményt produkált ugyanebben az időszakban.
A Thomson Datastream adatai szerint a múlt hónapban hazánk tőkebefektetési mutatója jóval a régiós átlag alatt volt, gyakorlatilag stagnált. A befektetők elfordulásának legfontosabb oka elemzők szerint az amerikai gazdasági mutatók miatt előállt általános befektetői bizonytalanság, amelynek nyomán a kockázatosnak ítélt területekről immár menekül a tőke. Tavaly november–decemberig még tartotta magát az a nézet, hogy a tengerentúli lelassulás negatív hatásai elkerülhetik az addig biztos befektetésnek hitt feltörekvő piacokat, sőt a hitelválság kipattanása után még fel is erősödött a feltörekvő piacok iránti kereslet. Azóta azonban világossá vált, hogy ezek az országok sem tudnak elszigetelődni a globális lassulástól, és a piaci hangulat drasztikus változása miatt január óta már erőteljes eladási hullám figyelhető meg a feltörekvő alapoknál.
– A befektetők óvatossága hazánkat különösen negatívan érinti, elsősorban a stagnáló gazdaság és a magas infláció miatt – derül ki a Dow Jones hírügynökséghez tartozó MarketWatch elemzéséből, amely leszögezi: Magyarország helyzetéből nehéz lesz kiutat találni. A hazai állampapírpiacon tapasztalható gyér külföldi érdeklődés és a magyar állampapírok hozamának megugrása is ennek a nemzetközi folyamatnak a részeként értékelhető – vélekedik a Goldman Sachs (GS) befektetőház, amely tegnap megjelent értékelésében leszögezi: még a rekordmagasságú kamatok ellenére is csak csekély mértékben mutatkozott igény a magyar állampapírok iránt.
– A piacok most megbüntetik azokat az országokat, amelyeknél gazdasági kockázatokat látnak, vagy ahol nagyon alacsony a bővülés üteme. Mmivel mindkét feltétel igaz Magyarországra, ezért ördögi kör alakult ki – írja a GS. A csapda lényege, hogy az alacsony kereslet miatt meg kell emelni az állampapírok hozamát, hogy ellensúlyozhassák a befektetők kockázatvállalását, ugyanakkor a magas kamatok meggyengíthetik a forintot is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.